Az első hó beköszöntével szinte egyik pillanatról a másikra lepték el kertünk madarai az etetőket: csapatostul esve neki a könnyen megszerezhető, hótakaró felett is elérhető tápláléknak. Szívmelengető volt látni azt a megannyi életet, ami szinte észrevétlenül tartja fenn kertünk lüktetését, így arra gondoltunk, hogy összegyűjtünk pár ötletet arról, hogyan tehetjük még izgalmasabbá megfigyelésüket.
Az elmúlt években többször említettük már Berlepsch báró hagyatékát - és most is vele kezdjük a sort. Ő volt ugyanis az az úttörő munkát végző természetbarát, akinek etető- és odúrajzai fennmaradtak az utókor számára, és aki megannyi más szakembert is megihletett: lehetőséget adva a legkreatívabb és legelképesztőbb madáretetők megalkotására. Az 1900-as évek elején a magyarországi madáretető-gyártás is az ő tervei alapján készítette el a téli etetőket: a Berlepsch-féle etetőkunyhó messze felülmúlta az addig ismert elképzeléseket. Egy vállmagasságban álló kisperemes asztalt képzeljünk el, amit felülről egy deszkatetőzet, oldalról pedig egy függőleges üvegkeret véd az eső, a hó és a szél ellen. Sőt: mivel az üvegkeret mélyebbre nyúlik le, mint az asztal felső pereme, a vízszintesen hordott hó sem csaphat bele, tágasságánál fogva pedig nappali menedékül is szolgálhat a madarak számára.
Szintén magyar mintára terjedt el az oszlopos etetőház is, amit akár kisebb kertekben is felállíthatunk, lehetőséget adva az etetőre érkező madarak alapos megfigyelésére. Pontos leírását a Kert 1908-as számában olvashatjuk: „Szerkezete nagyon egyszerű. A legegyszerűbb formája az, midőn egy vastag oszlopon egy deszkalap fekszik és ezt egy házszerű fedél borítja, melynek 3 oldala be van üvegezve, egyik oldala pedig teljesen szabad. Az asztalka vékony kis peremével bir, erre az asztalra helyezzük az olajos magvakból összeállított eleséget, hús, faggyú darabokat, diót. A házikó be nem üvegezett felét délkeletre fordítjuk, hogy így a vihartól meg legyen kimérve. Ilyen etetőt ma már az országban sokat találunk Kőszegen kívül Sopronban, Szentgotthárdon, a keszthelyi gyönyörű Balatonligetben, ahol a keszthelyi gazdakör madárvédelmi ügyosztálya gondozza azokat, van továbbá Lugoson, Kecskeméten, Aradon, Esztergomban, legújabban Nyíregyháza város tanácsa is állíttatott fel ilyeneket. Mint mindenben, úgy e téren is a tökéleteskedés felé törekedtek a madárvédők és újabban ezt az etetőt úgy módosították, hogy négy oszlopra állították középen egy főoszloppal, amelyen 2 etető asztallap van elhelyezve, egy kisebb, mely csalogatóul szolgál és egy nagyobb, mely a tulajdonképeni etető asztalka, ennek a pereméjének magasságával egy magasságban végződik a 4. oldalfal alsó széle. Az oldalfalak mindegyike üveglapból áll, ezek között és az asztal között kellő távolság van, hogy a madarak kényelmesen rárepülhessenek. Ugy erről a felső asztallapról, valamint az alsóról ajánlatos zsírdarabokat lelógatni. A kis madár ezt meglátva rá repül, kíváncsi természeténél fogva aztán bátrabb lesz, feljebb is repül és ekkor meglátja a terített asztalt. A madár az üvegtől nem idegenkedik, csakhamar kiismeri magát a húsos fazék körül és teljes bizalommal fogja az etetőt megkeresni. Egy nagy előnye, hogy az eleség teljesen védett e készülékben, nem érheti se hó, se eső, se szél, több napra megtölthető és mindenkor ellenőrizhető a benne lefolyó, nyüzsgő madárélet, gyermek is szemlélheti a szobából, anélkül, hogy közeledjék feléje…”
És bár maga az etetőház megoldása igen ötletes, az azóta eltelt idők vizsgálataiból már tudjuk, hogy az üvegfelületeknek történő ütközés igen veszélyes kertünk madaraira nézve, így amennyiben az üveges megoldás mellett döntünk, azt érdemes ellátnunk olyan fénytörési pontokkal, amelyek megakadályozzák, hogy a madár nem érzékelvén az üveget, annak nekirepüljön. Nem ajánlom a ragadozómadár-sziluettek alkalmazását, hiszen az etető mellett felhelyezett ragadozó-alak az énekesmadarak nagy részét távol tartaná - inkább az 5-6 centiméterenként történő pontozást vagy a készen is kapható madárütközés-védelmi matricák felhelyezését javaslom.
Az egyik kedvencem a szintén Berlepsch által kifejlesztett etetőbúra, ami a kertünkben található vaskosabb fákat hívja segítségül. „Ezen készülék alapeszméje egy megtöltött és szájnyílásával lefelé fordított üvegpalack, melynek nyílása előtt egy kis peremével bíró tálczika van. Az etetés ezen készülékkel azon elven alapszik, hogy a kis tányérka feltartja a kiömlő magvakat és amint a madár szemenként szedegeti el a magvakat, mindig csak annyi folyhatik utána, elszóródás nem történhetik… A palack felül egy bádogtartályban folytatódik, mely felül lakattal elzárható fedőlappal bír. A palack nyakára egy bádogernyő van ráerősítve, hogy a szél, eső, hó ne áztassa át a tálzikában levő magvakat. A bádogernyő belső felületéről egy zsineg lóg le, melyre dió vagy faggyú erősíthető, mely csalogatóul szolgál. A madár ezt meglátva, odarepül és onnan meglátja a tálban levő magvakat. Felül is, alul is egy-egy kampó is van a készüléken, melynek segélyével a készülék megerősíthető.” Gyakorlatilag nem más, mint a mai kilógatható önetetők elődje, amit a kilencszázas évek elején a vaskosabb fák törzséhez rögzítettek, így az kitűnő lehetőséget adott az etetőhöz érkező madarak megfigyelésére. Az etetőbúra szerkezeti rajza itt érhető el.
A berlepschi alapokat továbbfejlesztve Chernel István megalkotta az etetőoszlopot, amiről ezt írták a korabeli lapok: „Erre a czélra legalkalmasabb öreg kútcsöveket felhasználni, azokat megfelelően megfúrjuk még, ráhelyezzük a burát és kész az etetőkészülék, mely igen tartós, nagyon megközelíti a természetességet, sőt gyermekektől is megvédhető, mert a töltőnyílás fedőlapja ugyancsak elzárható”.
Hasonlóan egyszerű, de nagyszerű megoldásokat érhetünk el az Erdészeti Lapok 1906. évi 45. évfolyam 5. füzetének leírásaiban, amelyekből megismerhetjük a rekeszes etetők és a napraforgó-etetők elkészítésének lehetőségeit. Két kiváló megoldás, ami egyszerre több tucatnyi madár táplálkozását tudja biztosítani, számunkra pedig egy különleges megfigyelés élményét. A kiadvány 428. oldalán érhetők el a róluk készült képek, érdemes megtekinteni.
Természetesen megannyi más lehetőség van arra, hogy a legkülönfélébb etetőket készítsük el kertünk madarai számára: az üdítősflakontól kezdve a konzerves dobozokon át a madárkalácsig, a fatörzsbe vájt etetőlyuktól egészen a készen vásárolt klasszikus típusokig. Nem árt azonban szemügyre venni elődeink ötleteit sem, mert ritka kincsek lapulnak közöttük, amelyek valóban felejthetetlenné teszik a megfigyelés pillanatait.
