Ha a szépkorúakat vizsgáljuk, ők vázába dédelgették a virágokat, és akkoriban tudvalévő volt, hogy akkor lesz tartós, ha a szárakat vízbe tétel előtt kalapáccsal rongyosra verjük. De tényleg. Ők a szépre vikszelt dobozzal együtt dúdolták a kislányt, aki fehérebb az orgonánál, hogy szeretnék letépni mindet, és a többi bús, orgonás nótát. Az orgonák, úgy tűnik, a melankolikus szövegírókat ihlették meg, pedig maga a növény sudár, erőteljes, virágbugái csalogatóan peckesek.
Egy-két évtizeddel később a dekoratív csokrok kisétáltak a divatból, és akkor már arról szólt a nóta, hogy a lány kertjében szedtük, átadtuk s futottunk. Magam óvodáskori dalélményem az „orgonaágabarackfavirága” volt – sokáig képzelődtem ezen a furcsa növénynemesítésen. Amiről aztán kiderült, hogy félrehallás volt csupán, meg a gyermeki fantázia.
A századvégre az orgona ballagási kellékké lényegült, az alma materek lépcsőkorlátjain és az olajfestékes folyosófalra celluxozva hervadoztak a maturandusok dicséretére.
Egyes források szerint az orgona egyik szimbolikus jelentése, hogy megmutatja az utat, ezért kapott helyett a ballagóknál.
Más, profánabb megközelítésből arra következtethetünk, hogy éppen a ballagás idején nyílik, és könnyen hozzáférhető. Ezért jelent meg az anyák napi ingyenesen megszerezhető virágkínálatban is. Egyszer gyermekeim anyák napja reggelére orgonadíszbe öltöztették a lakást. Minden vázában, valamint virág tárolására alkalmas és alkalmatlan edényben frissen szedett virágok pompáztak, orgonaillat lengte be a reggelt – ami egyben a névnapom is volt. Könnybe lábadt szemmel öleltem keblemre mind a négy csodás csemetét, a legszebb ünnep volt. Néhány napig aztán nem mutatkoztam a szomszédok előtt. Ők erős szitkokat szórtak valami vasárnap hajnali négy ördög fejére, akik orgonatolvajlásra vetemedtek napkeltekor.
Az közönséges orgona (Syringa vulgaris) az olajfafélékhez tartó cserje, legtöbbször lila, olykor fehér, illatos virágokkal. Májusban nyílik, ezért nevezik májusi orgonának is. Ha nem szedjük virágait csokorba, elvirágzás után mindenképpen érdemes a virágbugákat levágni, hogy biztosítsuk a jövő évi virágpompát. Igénytelen, sokszor sövénynek ültetik, de bőségesen virágozni csak jó tápanyagellátottságú talajban, megfelelő öntözés mellet fog.
Az orgona teltvirágú, illatos, élénk színű nemesített fajtái kicsit háttérbe szorultak az utóbbi időben, nem lettek népszerűek, és a feledés homályába merültek. A legtöbb kertben kivadult, vagy kevéssé gondozott, laza bugájú növényeket lehet látni. Mi lehet ennek az oka? – kérdezik a kertészek, ám a választ majd a jövő fogja erre megadni, ha újból értéket jelentenek majd azok a növények, amelyek ugyan szívósak, hűségesek – de évente csak egy alkalommal és igen rövid ideig gyönyörködtetik meg az embert.
Az utóbbi időben az orgona dísznövény minőségéből beszűrődött a konyhába is.
Noha nincs régi hagyománya az orgona megevésének, a modern konyha felismerte a benne rejlő lehetőséget, legfőképpen azt, hogy gyűjtése jelentősen kellemesebb és gazdagságosabb, mint például az ibolyáé – bár ez utóbbi legalább erősíti a farizmokat. Hátránya viszont, hogy a hazai orgonák legtöbbször keserűek. Éppen ezért, aki orgonaszörp készítésére adja a fejét, feltétlenül kóstolja meg a virágokat még gyűjtés előtt – és ha keserűnek mutatkoznak, hagyja őket az ágon, vagy vágja hosszabb szárral, és tegye vázába. A csak „kicsit keserű” virágokból gyönyörű színű, nagyon keserű szörpöt lehet készíteni.
Keserű tapasztalatokat elkerülendő gyönyörködjünk inkább virágaiban, válasszunk a kertbe egy tő extra szép fajtát, ültessük napos helyre, és élvezzük, amikor bimbót nyit. Vegyük észre szép, szív formájú leveleit, melyekkel virágnyelven az üzeni: szívem immár a tiéd.
/Fotók: Rózsakunyhó/
Ajánljuk még:
PITYPANGSZÖRP ÉS PESZTÓ – MI MINDENRE JÓ AZ ELHANYAGOLT GYERMEKLÁNCFŰ?
EGY PARFÜMVIRÁG, AMI ERŐSÍTI A FARIZMOKAT IS
