Egy parfümvirág, ami erősíti a farizmokat is

Az illatos ibolya (Viola odorata), népies nevén lila ibolya, violetta, vénuszvirág vagy bájos ibolya évelő növény, Európában és Ázsiában őshonos, de Észak-Amerikában is elterjedt. Bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, erdőszéleken érzi legjobban magát.

Gyökere vékony, fonalszerű oldalágakkal, messzire kúszó vékony indákat fejleszt, amelyek rendszerint csak a következő évben hoznak virágot. Az ibolya bizonyos lepke és pillangófajok lárvájának elengedhetetlen tápláléka. Magjait hangyák hurcolják szét, amelyek a mag függelékét, a hangyakalácsot ragadják meg, majd hosszabb táv megtétele után elejtik a magot, a hangyakalácsot „jutalmul” megeszik.

A német költő, Goethe erdei sétáira mindig vitt a zsebében ibolyamagokat, amelyeket szétszórt, így köszönve meg a természetnek a sok szépséget.

Az antik mítosz szerint az ibolya, azaz annak latin elnevezése, a viola az Io névből ered. A görög főisten, Zeusz állítólag annyira szeretett egy Ió nevű ifjú szüzet, hogy féltvén őt felesége haragjától, inkább üszővé változtatta a lányt, amely ezután mindig egy ibolyamezőn legelészett. Emiatt évszázadokon át az ibolya a termékenység, elsősorban pedig a szerelem jelképe lett.

Kandírozott ibolya – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Egy másik görög monda szerint e törékeny virágok Persephoné, a tavasz istennője lába nyomán keltek életre. Homérosz ábrázolásában Zeusz és Héra esküvőjén a nászágy egy puha ibolyaszőnyeg volt. Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában ibolyával készítettek szerelmi bájitalt – ennek hatékonyságáról mi is végezhetünk próbát, magunk készítette ibolyaszörp vagy ibolyalikőr felhasználásával.

Nemhiába nevezik illatos ibolyának, ugyanis leggyakrabban használt „része” nem más, mint ellenállhatatlan, édes illata.

Virágjából Dél-Franciaországban és Olaszországban olajat készítenek, mely a világ egyik legdrágább illóolaja.

A lila ibolya a szerénység, a hála, az óvatosság és a hűség jele, a fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. Akinek ibolyát ajándékoznak, annak virágnyelven ezt üzenik: „tiszta vonzalommal becsüllek mindenekfölött”.

Néró császár ibolyaszorbetje – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Az ibolya gyógynövény is egyben: friss vagy szárított virágának forrázata hörghurut, köhögés, álmatlanság, fejfájás elleni teákban fordul elő, vagy idegnyugtató, köptető, izzasztószerként is használható. Különleges teakeverékekben kitűnően érvényesül aromája, tehát egy esti, pihentető hatású és kellemes álmokat kívánó teakeverékből soha nem hiányozhat.

Tavasszal az ibolya az első növény, amely ehető virággal örvendeztet meg. Erős illata, édes aromája sokféle módon történő felhasználást tesz lehetővé. Nagyobb, kerti változatit éppúgy használhatjuk, mint az apróbb, ámde illatosabb, vadon termő fajtákat. Az ibolya virágait teljesen kinyílt állapotban szedjük, lehetőleg a reggeli harmat felszáradása után: ízük, aromájuk ekkor érvényesül a legjobban, s ekkor a legszebbek is.

Az előző századok szakácskönyvei többféle ibolyás torta receptjeit rejtik.

E torták könnyű tésztáját ibolyaszirup tette ízessé, töltelékében a krémben ibolyalikőr vagy friss, esetleg porrá tört szárított ibolya szolgáltatta a virágos zamatot. Végül a díszítésként szintén friss, vagy kandírozott virágok kerültek a tortára. Ez utóbbiak Erzsébet királyné nevéhez kötődnek, és ma is lehet kapni kis dobozkában Bécs nevezetes cukrászdáiban, de készítésével bárki megpróbálkozhat, aki időnek és türelemnek bővében érzi magát. A Gödöllői Királyi Kastély már tíz éve minden húsvétkor Ibolya-napot rendez, amikor egy egész nap csak az ibolyáról szól: nem csak a virágról, hanem a „királyi lilá”-ról is, ami a luxus fogalmának velejárója. 

Az ibolya gyűjtése a legjobb kerti tevékenység ilyenkor, tavasszal. Natúr konditerem: napsütésben, jó levegőn lehet guggolásokat és hajlongásokat végezni, esetleg gyűjthetjük törpejárásban a fák alatt, miközben a finommotorikát is fejlesztjük a vékony szárak lecsippentésével, csokorba rendezésével.