Amit tudni érdemes a fölfelé kapaszkodó növényekről

A házfalakra futtatandó növényekkel kapcsolatos egyik legerősebb ellenérv, hogy a vakolatot és a szerkezetet roncsolják – ami az esetek túlnyomó többségében nem több puszta szóbeszédnél. A megfelelően kialakított és erős, ép homlokzat ugyanis tökéletesen elbír a tapadókorongokkal és kapaszkodógyökerekkel. Gond csak akkor van, ha már egy amúgy is omladozó felületre futtatnánk növényeinket. Ilyen esetben mindenképpen kerüljük bármilyen fajta növény felfuttatását, és akkor sem érdemes új növényi falborításokban gondolkodnunk, ha pár éven belül aktuálissá válhat a falak felújítása.

A fenti eseteket leszámítva semmi gond nincs a futtatott növényekkel – pusztán pár fontos szabályt kell betartanunk. Ezek közül a legfontosabb, hogy

megfelelően tájékozódjunk arról, melyik növény hogyan képes a kapaszkodásra, felfutásra, és melyiknek mekkora a várható tömege, súlya, azaz milyen és mekkora támasztékra, futtatórácsra vagy terelő hálóra van szüksége.

Ezek ugyanis a sikeres növényi falborítás alapvető kritériumai – ezek nélkül aligha kísérletezhetünk a magazinokban látott növényi falakkal.

Márpedig a növényekkel beborított falak nemcsak esztétikai értékük miatt fontosak, hanem azért is, mert lombtömegük környezeti szempontból is értékes. A levelek és hajtások szövevényes hálózata között élőlények százai lelhetnek otthonra, beporzók ezreinek boldogulását segíthetik, fészkelő- és szaporodási helyként funkcionálhatnak, és terméseik madáreleségként is funkcionálhatnak. A falra futtatott növények a nyári forróságban hűtő hatást gyakorolnak az épületre:

egy jól befuttatott házban akár több fokkal hűvösebb is lehet a nyári napokon.

A növényi borítás véd a hőingadozásoktól, és a levélréteg alatt kialakuló légréteg hő- és hangszigetelő hatást is biztosít. Nem beszélve arról az áldásos tulajdonságról, hogy a levélréteg kitűnő porfogó, így a lakásban ritkábbá tehetőek a portörlések is.

Fotó: Pixabay / Ilyés Ilona

A tapadókorongos kúszónövények közül a Parthenocissus tricuspidata 'Veitchii', azaz a repkény vadszőlő a kedvencem, ami egy fás szárú, télálló kúszócserje. A kacsain lévő tapadókorongok segítségével akár 20 méter magasra is felkapaszkodhat, és júniusban nyíló sárgás-zöldes virágait a méhek is nagyon kedvelik. Gyorsan növekszik, képes szinte teljes takarást biztosítani, és őszi lombszínével fantasztikus árnyalatokat kölcsönöz kertünknek.

Kacsos változata a Parthenocissus quinquefolia, azaz a kacsos vadszőlő. Öt levélkéből álló összetett levele kiválóan takarja a befutott felületet, de tapadókorongok híján olyan megoldást igényel, ahol fel tud kapaszkodni. Leggyakrabban madzagot szoktak kifeszíteni a fallal párhuzamosan, vagy erősebb futtatórácsot alkalmaznak. Arra azonban felhívnám a figyelmet, hogy ültetése felelősség is egyben, ugyanis bogyói mérgezőek, ráadásul kivadulva invazívvá válhat, és akár komoly természetvédelmi károkat is okozhat.

Fotó: Unsplash / Darya Karaliova

Széles körben kedvelt a Hedera helix, azaz a borostyán. Gyönyörűen képes beborítania felületeket, és mivel örökzöld- látványában egész évben gyönyörködhetünk. A falon kapaszkodó gyökereinek segítségével tud megtapadni, ezért én inkább azt javaslom, hogy a kevésbé masszív falak esetében ne közvetlenül a falra, hanem az az elé helyezett futtatóra igyekezzünk irányítani. Fejlődése kezdetben lassú, és hajlamos a felfelé törés helyett vízszintesen terjedni, de ha türelmesek vagyunk, pár év múlva már látványos lesz, ahogyan sötétzöld levelei elkezdik beborítani a házfalat.

Bár számos változatban kapható, futtatáshoz leginkább az alapfaj ajánlott, hiszen a kertészeti hibridek sokkal lassabban növekednek, és sokkal kevésbé ellenállóak a betegségekkel szemben 

– no meg sokkal igényesebbek is a megfelelő környezeti feltételekre.

Fotó: Unsplash / Nikolett Emmert

Kissé visszafogottabb habitusú, és rácsot igénylő alternatíva a Campsis radicans, azaz a trombitafolyondár. Maximum 10 méter magasra nő az évek során, és fény- és melegigényes faj. Levele és virága is mérgező, ezért kisgyermekes családok esetében fontos az óvatosság! Idősebb korára vaskos törzse lesz, ezért erősebb támasztékra van szüksége, cserébe viszont ilyenkor már sokkal jobban bírja a hideget és a szárazságot is. Virágtömegei nyáron díszítenek, és nem vitatható, hogy csodálatos színbe és hangulatba tudják borítani az építményeket.

Fotó: Pixabay / Blandine Joannic 

Egyik személyes kedvencem a Lonicera japonica ’Halliana’, azaz a japán lonc, ami viszonylag gyorsan csodálatos zöld tömeggel futja be az arra kijelölt felületet. Ha sikeresen begyökeresedett, nemigen van, ami megállítsa: minden irányba fut, tekeredik, kapaszkodik, ezért

kifejezetten határozott, viszonylag sűrűn behálózott támasztékot, futtatást igényel.

Tömege viszont idősebb korában sem vészes, ezért inkább a hálózatra, ne az erősségre figyeljünk, amikor futtatót keresünk (vagy készítünk) számára. Az extrém hidegtől eltekintve gyönyörűen átvészeli a telet, és fantasztikusan gazdag, csodaszép virágzással hálálja meg a gondoskodást.

Fotó: Pixabay / Anna Armbrust 

Végül hadd mutassam be a Clematis armandii-t, azaz az örökzöld iszalagot, ami bár nemigen fut négy méternél magasabbra, gyönyörű fehér virágaival fantasztikus dísze lehet a háznak. Egy örökzöld iszalagról lévén szó: télen is számíthatunk díszítő- és környezeti értékére is, ezért érdemes a kisebb házakat, pincéket, pergolákat egy-egy példányával befuttatnunk.