Kert

Almát a lánynak, körtét a fiúnak: hiszem, hogy sorsokat fonunk össze, amikor fát ültetünk

Emlékszem, tavasszal meg kellett nagyobbítani a faiskolát, annyi oltóvesszőt sikerült gyűjteni a Sokoró térség öreg gyümölcsfáiról. A relatív sok csapadéknak köszönhetően a vadalanyra oltott csemeték idén jóval könnyebben vészelték át a nyarat, mint előző évi testvéreik. A tavaszi bőség most azonban visszájára fordult, napról napra fogyatkoznak a csemeték, maradnak üresen a helyek az iskolában. Mégis, jól van ez így, mert csupán annyit jelent, hogy a régi tájfajták újabb 100-150 évre esélyt kaptak a fennmaradásra!

A gyümölcsészetben az a jó, hogy egész évre feladatot ad a régi fajtákat gyűjtő és gondozó kertésznek. A nyár a keresés, kutatás időszaka, mondhatni a teljes évszak egyetlen gyümölcsnap! Járom a hátsóudvarokat és szőlőhegyeket,

hajdanvolt pásztorutak bozóttal benőtt csapását igyekszem követni,

hiszen ezek azok a vidékek, ahol a régi ember számára különösen kedves gyümölcsfák maradékait még megtalálhatjuk. Ha sikerül találni egy megőrzésre érdemes fát, annak gondosan és szakszerűen lejegyezzük az ismérveit (gyümölcsérés ideje, a termés jellemzői, a fa ismert vagy becsült kora, stb.) és a termőhelyét az erre szolgáló füzetben, hogy a téli lombtalan állapotban is biztosan megtaláljuk majd.

A tél végi oltóvesszőgyűjtést követően Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepkörében (március 25-én) oltom vadalanyra a kis vesszőket, amelyek az öreg anyafa minden képességét és tulajdonságát magukban hordozzák. Ha sikerül az oltás, és a csemeték a nyarat is megerősödve élik túl, ősszel már kerülhetnek is végső helyükre.

A pannonhalmi Ürmös Portán közel két hektáron gazdálkodunk, a terület azonban az idei évben bizony megtelt: a kaszálógyümölcsösben ezidáig a Sokoró térség közel 150 régi tájfajtájának oltványait telepítettük el! A fákból azonban a biztonság kedvéért mindig több oltvány is készül, amelyek őszidőben aztán új gazdára lelnek.

A legboldogabb mindig akkor vagyok, ha régi szokás szerint gyermekszületés apropóján kérnek fát. Almát a leánynak, körtét a fiúcskának, ahogy illik. A fa és az ember sorsa aztán összekapcsolódik. Mesélik, hogy két anya várta haza fiát az első háborúból. Mikor az egyik fája kiszáradt, az anyja tudta, hogy a gyermek odaveszett. Aki viszont hazatért, annak fája a mai napig él…

Gyakori, hogy az öreg fák őrzői is kérnek egy-egy fiatal csemetét, pedig sokszor igen öreg emberekről van szó, kik tán a termőrefordulás 4-6 évében sem lehetnek biztosak, hogy megélik. Mégis szeretnék az öreg fa sorsát eligazítani, az utódokra ezt is megújítva ráhagyományozni, mert tudják, hogy

a gyümölcs bizony sokszor megtartotta a nemzetet, amikor minden más már prédára került…

De ott vannak a fiatalok is, akik új erővel és friss gondolatokkal alakítják saját területüket, formálva ezáltal a térséget is maguk körül. Sok-sok naiv kérdés, innen-onnan összeszedett illúzió, de határozott tenniakarás jellemzi őket. Tudom, a sallangot úgyis letöri az idő, ha pedig a fa már el lett ültetve, jó eséllyel marad is egy ideig! A nekik adott csemeték jó helyre kerülnek…

Idén egy kicsi fa külhonba is került. Nehéz volt elengedni, mint mikor élete első iskolai napján fiamtól búcsúztam a kapuban… Idegenbe szakadt a kicsi fa, ahol még a nevét sem tudják rendesen kimondani. Szentimentális érzelgősség? Lehet, de ennek a kis fának mindnél jobban drukkolok. Pedig nem ő az első a történelemben, aki így járt: egyes, hazánkból kikerült fajták ma már külföldi tájfajta-katalógusokban köszönnek vissza…

Ajánljuk még:

Aprócska virág, amiből még burnótot is készítettek hajdanán – az árvacsalán

A korabeli feljegyzések szerint azért kapta az „árva” jelzőt, mert rokonától eltérően nem szúr, és érintése nem okoz viszketést. Összevagdalt leveleit szeszben áztatva tüdővész elleni orvosságot készítettek belőle, és rostjai még finomabb szövetek készítésére is alkalmassá tették. Az árvacsalán színes virágai beterítik a tavaszi réteket, útszegélyeket és kerteket.