Kert

Almát a lánynak, körtét a fiúnak: hiszem, hogy sorsokat fonunk össze, amikor fát ültetünk

Emlékszem, tavasszal meg kellett nagyobbítani a faiskolát, annyi oltóvesszőt sikerült gyűjteni a Sokoró térség öreg gyümölcsfáiról. A relatív sok csapadéknak köszönhetően a vadalanyra oltott csemeték idén jóval könnyebben vészelték át a nyarat, mint előző évi testvéreik. A tavaszi bőség most azonban visszájára fordult, napról napra fogyatkoznak a csemeték, maradnak üresen a helyek az iskolában. Mégis, jól van ez így, mert csupán annyit jelent, hogy a régi tájfajták újabb 100-150 évre esélyt kaptak a fennmaradásra!

A gyümölcsészetben az a jó, hogy egész évre feladatot ad a régi fajtákat gyűjtő és gondozó kertésznek. A nyár a keresés, kutatás időszaka, mondhatni a teljes évszak egyetlen gyümölcsnap! Járom a hátsóudvarokat és szőlőhegyeket,

hajdanvolt pásztorutak bozóttal benőtt csapását igyekszem követni,

hiszen ezek azok a vidékek, ahol a régi ember számára különösen kedves gyümölcsfák maradékait még megtalálhatjuk. Ha sikerül találni egy megőrzésre érdemes fát, annak gondosan és szakszerűen lejegyezzük az ismérveit (gyümölcsérés ideje, a termés jellemzői, a fa ismert vagy becsült kora, stb.) és a termőhelyét az erre szolgáló füzetben, hogy a téli lombtalan állapotban is biztosan megtaláljuk majd.

A tél végi oltóvesszőgyűjtést követően Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepkörében (március 25-én) oltom vadalanyra a kis vesszőket, amelyek az öreg anyafa minden képességét és tulajdonságát magukban hordozzák. Ha sikerül az oltás, és a csemeték a nyarat is megerősödve élik túl, ősszel már kerülhetnek is végső helyükre.

A pannonhalmi Ürmös Portán közel két hektáron gazdálkodunk, a terület azonban az idei évben bizony megtelt: a kaszálógyümölcsösben ezidáig a Sokoró térség közel 150 régi tájfajtájának oltványait telepítettük el! A fákból azonban a biztonság kedvéért mindig több oltvány is készül, amelyek őszidőben aztán új gazdára lelnek.

A legboldogabb mindig akkor vagyok, ha régi szokás szerint gyermekszületés apropóján kérnek fát. Almát a leánynak, körtét a fiúcskának, ahogy illik. A fa és az ember sorsa aztán összekapcsolódik. Mesélik, hogy két anya várta haza fiát az első háborúból. Mikor az egyik fája kiszáradt, az anyja tudta, hogy a gyermek odaveszett. Aki viszont hazatért, annak fája a mai napig él…

Gyakori, hogy az öreg fák őrzői is kérnek egy-egy fiatal csemetét, pedig sokszor igen öreg emberekről van szó, kik tán a termőrefordulás 4-6 évében sem lehetnek biztosak, hogy megélik. Mégis szeretnék az öreg fa sorsát eligazítani, az utódokra ezt is megújítva ráhagyományozni, mert tudják, hogy

a gyümölcs bizony sokszor megtartotta a nemzetet, amikor minden más már prédára került…

De ott vannak a fiatalok is, akik új erővel és friss gondolatokkal alakítják saját területüket, formálva ezáltal a térséget is maguk körül. Sok-sok naiv kérdés, innen-onnan összeszedett illúzió, de határozott tenniakarás jellemzi őket. Tudom, a sallangot úgyis letöri az idő, ha pedig a fa már el lett ültetve, jó eséllyel marad is egy ideig! A nekik adott csemeték jó helyre kerülnek…

Idén egy kicsi fa külhonba is került. Nehéz volt elengedni, mint mikor élete első iskolai napján fiamtól búcsúztam a kapuban… Idegenbe szakadt a kicsi fa, ahol még a nevét sem tudják rendesen kimondani. Szentimentális érzelgősség? Lehet, de ennek a kis fának mindnél jobban drukkolok. Pedig nem ő az első a történelemben, aki így járt: egyes, hazánkból kikerült fajták ma már külföldi tájfajta-katalógusokban köszönnek vissza…

Ajánljuk még:

A „megtört szívek” gyógyitala, az erkölcs jelképe – Mindent az árvácskáról

Városi virág, idén egész télen állta a sarat a belvárosi virágágyásokban is, aki pedig résen volt, tél derekán is szüretelhette a színes virágokat a balkonládájából egyenesen a salátába. Tavasszal a szupermarket pultjaiban a salátamixből hirdette sárgán vigyorogva, hogy helló, itt a kikelet. Az árvácska strapabíró, dekoratív, festőket megihlető virág, ami igen finom is!

 

Már követem az oldalt

X