A zöld rózsát valójában a magyalnak köszönhetjük?

Nem csak afféle régi mondás: valóban magyallal próbáltak zöld rózsát nemesíteni, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy sikertelenül. A magyal ugyanis egy rendkívül sokszínű növény, ami nemcsak örökzöld lombjával gyönyörködtet bennünket, hanem számos, több szempontból is előnyös tulajdonságával.

Ilyen a termős magyalok pirosló bogyója, ami ünnepi díszbe öltözteti a havas tájat. De nemcsak esztétikai funkciója van- hanem fontos életben tartó ereje is: a kertünkben telelő madarak számára ezek a bogyók jelenthetik az életmentő eleséget a leghidegebb hónapokban is. Ráadásul a magyal jól tűri az árnyékot is, ezért a kert kevésbé jó adottságú részeibe is biztonsággal telepíthető, és ha gondos gazdái vagyunk,

kedvünk szerint nevelhetünk belőle terebélyes bokrot vagy karcsú törzses fát is.

Fotó: 123RF 

A magyalfélék családja igen népes: több száz taggal büszkélkedik. Közép-Európában honos a közönséges magyal (Ilex aquifolium), ami a hazai kertek egyik legismertebb magyalja már hosszú évszázadok óta. Számos hiedelem is kötődik hozzá: a középkori feljegyzések szerint bogyói és levelei hatásosan elűzik a boszorkányokat és az ördögöt.

Ha bőven termett, akkor hosszú és hideg télre számítottak, és úgy vélték, hogy a ház mellé ültetve megvédi az otthont a természeti csapásoktól, az ártó szellemektől.

Ha az ajtón magyalkoszorú lógott, az távol tartotta a gyűlöletet, és később az asztalra helyezett magyalkoszorú jelképezte a család nyugodt, szeretetteljes együttlétét is.

Fotó: 123RF  

A Római Birodalomban az év egyik legnagyobb ünnepe a Saturnalia-ünnep volt a téli napforduló idején. Ilyenkor Saturnust, a mezőgazdaság istenét ünnepelték, akit magyal ágakkal köszöntöttek. Magyal koszorúkkal díszítették fel Saturnus képeit, szobrait is, és a polgárok is ilyen ágakkal, koszorúkkal ajándékozták meg egymást. A keltáknál is fontos szerepet töltött be a magyal tisztelete: a téli napforduló idején a Napisten születését ünnepelték ágaival.

A druidák Sylvanust, az erdők szellemét köszöntötték magyal ágakkal, ami a béke, az egészség és a boldogság szimbóluma volt. 

Sokáig pogány szimbólumként tartották számon, ezért a kereszténység kezdetben tiltotta, de később kedvelt vallási jelképpé vált. A hamu, amellyel hamvazószerdán a papok a hívők homlokára keresztet rajzoltak, többek között elégetett magyalból is származtak, így a növény a tisztítótűzön átmenve a szerelem, a szemérmetlenség és más bűnök feletti isteni megbocsátás szimbóluma lett.

Fotó: 123RF 

A korabeli írások szerint Krisztus fején a töviskoszorú magyal levelekből, a kereszt, amin megfeszítették, a magyal fájából készült, a télen is díszítő vörös magyalbogyók pedig Krisztus vércseppjeit jelképezik. Walesben úgy tartották, hogy a család veszekedni fog, ha szenteste előtt magyalt visznek a házba,

Németországban magyalbogyóra lépni szerencsétlenségnek számított, míg számos más kultúrában éppen az ellenkezője: a szeretet, az összetartozás, a védelem és az eggyé válás szimbóluma volt ez a csodálatos növény.

 

A magyal eredeti élőhelyei a bükkösök és tölgyesek vidékei, ahol leginkább az erdők szélein nőttek helyenként akár tíz métert is meghaladó magasságba. Jó tűrőképességük garantálta hosszú életüket is: a magyalok átlagosan száz évig is eléltek. Nem véletlen, hogy a kertekbe is hamar utalt találtak, ahol a ház körüli életközösség minden tagja örömmel fogadta őket: az állatok csemegéjükért és védelmükért, a család szépségéért, ünnepi díszeiért és a hozzá társított hiedelmekért.

Fotó: 123RF

A természetes fajok az évtizedek alatt kertészeti változatok tömegével bővültek: vannak köztük alacsonyak, tarkák, különleges formájú levelekkel borítottak, lila vesszejűek és sárga bogyójú változatok is. Ha azonban valaki a bogyók miatt szeretne ültetni belőle, akkor nagyon oda kell figyelni: kétlaki lévén csak akkor fog teremni, ha a termős példányok mellé porzós társakat is ültetünk. Fontos tisztában lenni vele, hogy bár a bogyók valóban gyönyörű díszei a kertnek, és csemegéi a lakóknak, ez alól mi, emberek kivételek vagyunk, hiszen a magyal bogyóinak fogyasztása súlyos gyomor- és bélhurutot okozhat, de akár szívritmuszavarhoz és vesekárosodáshoz is vezethet. Ennek ellenére semmi akadálya, hogy benépesítsük vele kertünket: kellő odafigyelés mellett biztonsággal nevelhető.

Mivel jól bírja a metszést, látványos örökzöld sövény nevelhető belőle: Angliában magyalból készültek a formára vágott növényszobrok is.

A közönséges magyal az üde, humuszos, kissé kötöttebb talajban, félárnyékos helyen érzi igazán jól magát, de máshol is kiválóan boldogul. Magvetéssel viszonylag könnyen szaporíthatjuk, de türelmesnek kell lennünk, mert néha 2-3 évig is pihenhetnek magjai. A fiatal növényeket mindig védett helyre kell ültetnünk, és a téli hideg ellen takarni is kell, mert ilyenkor még fagyérzékenyek.

Fotó: 123RF  

Végül lássuk, mely magyalok azok, amelyek helyet kaphatnak kertünkben, és amelyek a legkülönfélébb formákkal teríthetik be a szabadon álló részeket:

• Szecsuáni magyal (Ilex pernyl): Közép-és Délnyugat-Kína hegyvidékein honos örökzöld magyal, ami eredeti élőhelyén 10 méter magas fává fejlődik, nálunk azonban jóval alacsonyabb, körülbelül 3-5 méteres növény lesz belőle. Karcsú, mereven fölfelé törő, ritkásabb ágrendszerű koronát nevel- vastag, bőrnemű levelei pedig a közönséges magyalénál kisebbek.
• Kék magyal (Ilex meserveae): latin nevét alkotójáról kapta, aki az Ilex rugosa és az Ilex aquifolium keresztezésével hozta létre az 1960-as évek elején. Érdekessége, hogy ahogy növekszik, leveleinek színe sötétzöldből viaszos kékes-zöldbe fordul át.
• Japán- vagy csipkéslevelű magyal (Ilex crenata): Ez az egyik legkülönlegesebb magyalfaj, aminek növekedése lassú, de akár 70 évig is elélhet, és bogyói általában feketék vagy aranysárga színűek. Ide tartoznak a Convexa, Mikrophylla, Törpe pagoda fajták is, amik átlagosan 0,6-4 méter magasra nőnek. Szívósak, és erős metszést igényelnek, így belőlük nevelhetőek a legjobb magyal sövények.

Fotó: 123RF 

• Amerikai magyal (Ilex opaca): 4,5-9 méter magasra nő, levelei kicsik, bogyói viszont fényes vörösek. Az amerikai magyalhoz tartozó típusok a Cobalt, Cardinal hedge, Miss Helen, amelyek széles körben elterjedt tájdíszítő növények.
• Kínai- vagy szarvas magyal (Ilex cornuta): egy nagyon sűrű lombozatú fajta, ami akár 8 méter magasra is megnőhet. Bogyói kezdetben aprók és világos zöld színűek, majd fokozatosan megnőnek és megsárgulnak, végül aranybarnává válnak. A magyalfélék közül ez az első, amely virágot és gyümölcsöt hoz tavasszal, és ennek a fajtának vannak a legnagyobb bogyói is. Különlegessége, hogy a hímivarú példányoktól függetlenül is tud bogyókat érlelni, azonban a bogyótermés csak akkor lesz igazán bőséges, ha van hímivarú bokor is a közelben.
• Glabra magyal (Ilex glabra): a legszívósabb magyal, ami bírja a szélsőséges hideg időjárást és a nagy hőséget, és jól érzi magát a nedves, mocsaras vidékeken is. Általában 3 méter magasra nő, fekete bogyókat nevel, de nem rendelkezik túl sűrű lombozattal, így nem a legkedveltebb díszítő fajta. 

Fotó: Pixabay / Jaques Gaimard

Az Ilex aquifolium 'Myrtifolia' a közönséges magyalnak egy különleges változata, amely mirtusz-szerű levélformája miatt kedvelt. Az Ilex altaclerensis 'Golden King' egy kifejezetten dekoratív, sárga levélszélű magyal, amely piros bogyókat hoz, ha van a közelében egy porzós növény is. Az Ilex aquifolium 'Ferox Argentea', azaz az ezüstös tüskés magyal egy szintén dekoratív és feltűnő örökzöld, amelynek sötétzöld levelein fehér vagy ezüstös szegélyek láthatók – és még sokáig sorolhatnánk a magyalok igen változatos felhozatalát.

Érdemes tehát megismerkednünk velük, és helyet adni kertünkben egy-egy példánynak, mert idővel örömünket lelhetjük majd az általuk nyújtott előnyökben. Igyekezzünk a hely adottságainak megfelelő fajtát választani, hogy a csalódás elkerüljön!

Nyitókép: Pixabay / PublicDomainPictures