A rózsa génmódosított árnyalatai – ártalmatlan divat vagy a természet megcsúfolása?

Egy dolgot már most szögezzünk le: olyan, hogy kék rózsa, kék szegfű vagy kék gerbera a természetben nincs. Nem létezik. Az eredendő adottságoktól merőben eltérő külcsín pusztán emberi találmány, vagy inkább mondjuk úgy: az emberi kísérletezgetés eredménye.

Példának okáért vegyük a rózsát: a rózsában hiányzik a kék színanyagok bioszintézisében résztvevő egyik enzim génje, emiatt sejtjei képtelenek előállítani a kék színért felelős antocián pigmentet. Miért vágyik mégis az ember évszázadok óta a nem létezőre? Számomra megmagyarázhatatlan. A tény viszont így is tény marad: hosszú idők óta kísérleteznek a virágok szerelmesei a kék rózsa előállításával, és módszereik egyre kifinomultabbak.

Kezdetben a fehér rózsaszálakat kék festékbe helyezték, ami néhány óra után elkezdte kékre színezni a fehér sziromleveleket. Majd elérkezett a géntechnológia korszaka, amibe a tudomány már se határokat, se lehetetlent nem ismer.

Hogyan működik a természet?

A virágok színét a színpigmentek határozzák meg. Ezek lehetnek flavonok, karotinoidok és betalainok. A karotinoidok zsíroldékony, sárga színt adó vegyületek, amiket a növény fotoszintetizáló szövetei termelnek. A betalainok vörös és sárga színű pigmentek, és a legfontosabbak, a flavonok (vagy flavonoidok) színtelenek. 

A flavonoid bioszintézis során keletkeznek az úgynevezett antociánok. Az antociánok vagy antocianinok a növényvilágban legelterjedtebb színanyagok gyűjtőnevei. A növényi sejtnedv kémhatásától függően színük savanyú közegben a narancsvöröstől a pirosig, lúgos közegben a kék és a kékeszöld között változhat. Több száz féle antocianint ismerünk, és ezek az antocianinok a virágszín kialakításában külön és együttesen is részt vehetnek.

A növény végső színének kialakulásában számos más külső tényező is szerepet játszik, ezért a természetben a legváltozatosabb színek és árnyalatok alakulhatnak ki, amelyek elsődleges feladata (és ezt ne felejtsük el) a beporzó rovarok csalogatása. Tehát nem azért tarka, virulóan sárga vagy élénken rózsaszín egy virág, hogy nekünk tetsszen! Hanem azért, hogy saját és a körülötte lévő életközösség fennmaradását biztosítsa.

A dísznövények génmódosítása

De a helyzet az, hogy mi nem bírunk magunkkal. Nem elég az a feltérképezhetetlen mértékű változatosság, amivel a természet megajándékozott minket: mindig több és több kell a kosarunkba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nem kevesebb, mint 19 lila színárnyalatban kereskedelmi forgalomba került Moon™ márkajelű génmódosított szegfűváltozatok, amelyek egytől egyik a génekkel történő kísérletezgetés eredményei. 

Nem történt ugyanis más, mint hogy vettek egy kis gént a petúniából, itt-ott megváltoztatták a szerkezetet, és láss csodát: megszülettek az első, közel sem tökéletes, gyenge kék árnyalatban pompázó szegfűváltozatok. Közel sem volt az igazi, ezért újra nekifutottak, és egy olyan fehérvirágú mutáns változatot kerestek kísérleti alapnak, amiben gátolt volt a vörös és sárga színanyag specifikus gén működése. Ezt a fehérvirágú mutáns szegfűt két gént tartalmazó konstrukcióval transzformálták: az egyik egy petúnia eredetű gént tartalmazott egy oroszlánszájból izolált gén promoterével (a gén előtt elhelyezkedő DNS-szakasz), a másik szintén egy petúnia eredetű gént úgynevezett konstitutív promoterrel. Az így előállított szegfű színe erősen kékes árnyalatú lett.

Ez a mályvakéknek nevezett szegfű lett a világon első genetikailag módosított dísznövény 1996-ban. 

No de a sikertörténet itt nem állt meg: jött a harmadik felvonás, ahol a petúniát felváltotta az árvácska, és lett aztán minden abban a szegfűben: egy kis petúnia, egy kis árvácska, és talán maradt még némi alkotó önmagából is… 

A kék kihívás

Hasonló történt ezzel a szerencsétlen kék rózsával is. 2004-ben jelentették be, hogy sikerült előállítani az első olyan kék rózsát, ami képes a kék pigment, a delfinidin termelésére – az már csak részletkérdés, hogy ez a rózsa nem kék, hanem mályvalila színű lett. De itt sem elégedtek meg ennyivel. A kék az legyen kék – gondolhatták – és nekiestek a rózsa kékre manipulálásának… 

Először petúnia eredetű génnel transzformálták, de ez nem jött össze. Másodszorra az árvácska kék színéért felelős enzim génjét juttatták be a ’Cardinal Richelieu’ lilásvörös színű fajtába: habár a kék antocián megjelent, a virág mégis sötétvörös lett. Harmadszorra gátolták a vörös színanyagért felelős gént, de ez sem lett tökéletes: a génmódosított rózsa színe a várt kék helyett levendula, illetve mályvaszínű lett.

A negyedik próbálkozás során, a már előállított génmódosított változatok közül kiválasztották a legjobbakat, majd a torénia növényből is beépítettek egy gént a konstrukcióba. Így született meg az Applause™ kék rózsa, ami nemsokára engedélyt is kapott arra, hogy a boltok polcaira kerülhessen. 

De ne hagyjuk ki a krizantémot sem, amitől a lehető legtávolabb áll a kék szín. Ez azonban nem érdekelte azokat a japán kutatókat, akik először harangvirágból ültetettek át antocianin termelésért felelős génszakaszt krizantémokba, majd amikor ez nem bizonyult túl sikeresnek – mert a pirosas színek csak lilásra változtak, nem kékre –, akkor még egy gén átvitelét alkalmazták a növényeken. Kék virágú pillangóborsóból olyan génszakaszt helyeztek át a krizantémokba, ami a kék szín kifejeződéséhez szükséges cukormolekulák termeléséért felelősek. Így végül csak sikerült kierőszakolni azt a kék színt.

Soha nem elég

A világ tudósai a dísznövények számos tulajdonságát módosították már, beleértve a virág színét, illatát, formáját, továbbá a növény felépítését, virágzási idejét, betakarítás utáni élettartamát és a biotikus és abiotikus stresszekkel szembeni ellenállását.

Nagy igazságtalanság lenne azt mondani, hogy a génmódosítás ab ovo ördögtől való.

Ugyanis számos előnye is lehet a jövőnkre nézve, ha például a környezeti stresszel szembeni ellenállást vagy a rezisztenciát vesszük alapul.

A kérdésem csak az: minek változtatni a virág színét? Miért kell belenyúlni abba, amit a természet adott, és miért kell egy huszadik, hatvanhatodik árnyalatot és színt erőszakolni arra a növényre, aminek amúgy is tucatnyi változata létezik a világon? Miért nincs olyan sose, hogy elég?

Csak Ausztráliában a Moonshadow fajtából (a harmadik generációs ibolyakék szegfű) 2012-ig 4,5 millió szálat adtak el. És bár számos országban ellenállnak a génmódosított növényeknek, egyre több és több kísérlet, változat, keresztezés és teljesen megpiszkált genetikai állományú növény születik, amelyek előbb vagy utóbb teljesen ellepik a piacot, és

pár tíz év múlva már senki sem fog emlékezni arra, milyen is volt eredendően a rózsa színe…

De az, hogy mire nem emlékszünk majd, egy dolog. Sokkal komolyabb kérdésekkel is számolnunk kell, ha a génmódosított növények útját választjuk. Hogyan akadályozzuk meg a genetikai szennyezést, és egyáltalán milyen hatásokat idézünk elő a gének merész játékával? Felfogjuk egyáltalán, hogy elég egy aprócska hiba, és fajok teljes eltűnéséhez járulhatunk hozzá? 

A genetikai szennyezés hatására ugyanis akár teljes mértékben megszüntethetjük a fajok ellenálló- és alkalmazkodóképességét, olyan kereszteződéseket hozhatunk létre, amelyeknek működését és hatásait felmérni sem tudjuk, és úgy kompletten veszélyeztethetjük a biológiai biztonságot – akár a teljes földi életet is. 

Most őszintén: valóban szükségünk van erre?