Kert

A leanderek és madarak királya: Arnold Krisztián

Arnold Krisztián egy ifjú, frissen végzett kertészmérnök hallgató, aki egyben egy nemzetközileg is elismert leandergyűjtő, továbbá díszbaromfi-tenyésztő. Éppen a növényorvosi mesterképzés felvételi értesítőjére vár, és hosszú útja vezetett idáig az állatorvosi pályától. Egy hétköznapi történet következik, nem hétköznapi buktatókkal és megoldásokkal tűzdelve, ami példát és erőt adhat mindannyiunknak ahhoz, hogy higgyünk az álmainkban, és legyen erőnk valóra váltani azokat.

Krisztiánnak irigyelt gyermekkora volt: Erdélyben élő nagyszülei megismertették vele az állattartás szépségeit, nagypapája – igazi székely gazdaként – ma is juhtartással foglalkozik, gazdaságot vezet. Már egészen fiatal korától kezdve rajongott ezért a miliőért, így amióta csak emlékszik, állatorvos szeretett volna lenni. Nem is várt sokat a próbatételre: tízévesen már díszgalambokat tartott, amit nagyon hamar más fajok is követtek.

„A fiatal tenyésztők általában papagájjal vagy galambbal kezdik a kísérletezést, én díszgalambokkal fogtam bele. Sok évig ízlelgettem, hogyan is kell jó gazdának, tenyésztőnek lenni, és egyre jobban megszerettem ezt a világot. Aztán elveszítettem édesapámat, ami egy rövid időszakra megtörte az utamat, végül húsz éves korom előtt jött el az a pont, amikor újra magamra találtam. Szász papgalambok tartásába fogtam a padláson készített dúcban, ez már akkor annyira extra fajta volt Magyarországon, hogy szinte nem is ismerték” – fog a történetébe a fiatal kertészmérnök.

A papgalambok tartása végül nem járt a várt sikerrel, mert a fajra jellemző nagy lábtollak és a nehéz kelési és nevelési arányok miatt túl nagy falatnak bizonyult Krisztián akkori élethelyzetében. Így a papgalambokat kacagó gerlék váltották fel, amelyek könnyen tartható, nem igényes fajták hírében állnak. „Nem szégyen felismerni a hibákat, vagy elismerni, ha valami nem megy, ha nem állunk rá készen. A díszbaromfi tartása esetében pedig fontos, hogy meglegyen a kezdeti sikerélményünk, mert ez az életstílus annyi lemondással és kötöttséggel jár, hogy csak az igazán elkötelezett és lelkes tartó tud hosszú távon ennél a területnél maradni”.

Európai Violet páva kakas

 

Krisztián belülről fakadó bölcsessége és korai felismerése el is hozta számára végül a várt sikert: a kacagógerlék tartásába belerázódva selyemtollú- és kontyos gerlékkel is kiegészítette az állományt. Egyre többet tanult és tapasztalt, mígnem olyan különleges fajták is érkeztek hozzá, mint a Törpe főnix, ami arról híres, hogy faroktollai akár egy-másfél méter hosszúak is lehetnek. Ennek a fajtának viszont zárt tartásra van szüksége, mert nem bírja a csapadékot, ráadásul sok betegséget összeszed: „Több olyan pont kísérte a díszbaromfitartói utamat, amikor fel kellett adnom egy-egy fajtát.

Olyan ez, mint egy finomhangolású kísérletezés, amiben a legfontosabb szempont az, hogy az állatok, amikért felelősséget vállaltunk, mindig a nekik megfelelő körülmények között élhessenek,

kiegyensúlyozott testi- és lelki állapotban. Ha ezt nem tudja egy tartó biztosítani, akkor el kell fogadni a feladást, nincs más lehetőség.”

A díszbaromfik mellett számos más madáralkatú tarkítja Krisztiánék udvarát: a barnatarka és csokitarka színű gyöngytyúkoktól kezdve a pávafácánokon keresztül (Szürke pávafácán a hivatalos neve) egészen a nagybetűs pávákig. Egy új korszakba lépve Krisztián az Indiai kékpávákkal kezdte az ismerkedést, majd mikor megismerte azt a közel ötszáz színmutációt, amivel a pávák világa büszkélkedhet, beleszeretett az európai violett pávákba.

„Teljesen elvarázsolt ez a hihetetlenül sokszínű világ, még a pávák színgenetikájában is képeztem magam. Az olyan extra és fiatal színek érdekeltek, mint a violett pávák, amiknek most tervezem a fekete szárnyú változatait is beszerezni. Mivel annyira extra fajtákkal foglalkozom, hogy idehaza még csak ismertségnek sem igen örvendenek, külföldről kell beszereznem a madarak nagy részét.”

Krisztián egy teljesen más szemléletű díszbaromfitartásra esküszik, mint ami az átlagos viszonyokat jellemzi. Kiemelten fontosnak tartja állatai jóllétét, amelyek jóval nagyobb helyen vannak, mint ahogyan azt a szabályok előírják, és nagyobb szabadsággal is rendelkeznek, mint hasonló helyzetben élő társaik. Fontos a számára, hogy jól érezzék magukat. „Nem számítok nagy tenyésztőnek, mert engem inkább a különlegességek, extrém színváltozatok és a minőség érdekelnek, nem a mennyiség. A célom egy ritkaságokban és értékekben bővelkedő állomány kialakítása, amiben nemcsak az emberi elvárások érvényesülnek, hanem a tartott állatok kiegyensúlyozottsága, boldog mindennapjai is.”

Okina Chabok: őstörpe díszbaromfik, törpeségükből eredően légcsövük és belső szerveik is lerövidültek, ezért nem annyira erős az immunitásuk. Tartásukhoz szükség van olyan szakmai támogatásokra is, ami csak a megfelelő kapcsolatrendszereken keresztül érhető el.

 

Jelenleg három udvarban zajlik a díszbaromfik tartása, amiben egy tenyésztő társ is segíti az ifjú gyűjtőt. Együtt járnak a börzékre, és az állatokhoz fűződő kiadásokon is osztoznak. Krisztián szerint ez az a kapcsolati rendszer, amit Magyarországon nehéz kialakítani, pedig külföldön nagyon jó példákat látni az együttműködésre. 

Láthatjuk, hogy a díszbaromfitartás egy nagyon költséges, nehéz és sok időt igénybe vevő életstílus, ezért csak nagyon elkötelezett embereknek érdemes belevágnia. „Emlékszem egy idős galambász tanításaira, aki azt mondta annakidején, hogy

minden jó galambásznak van a dúcban egy kis széke, ahova leül, hogy megfigyelhesse az állatait.

Mert a tenyésztő csak akkor tud jó tenyésztő lenni, ha leül és megfigyeli azokat az élőlényeket, amelyek az élete részei. Sokat köszönhetek ennek a bölcsességnek.”

Már önmagában a díszbaromfi tartás is elég lenne egy életre, de Krisztián gyűjtőszenvedélye itt közel sem állt meg. Az élet úgy hozta, hogy érdeklődése az állatorvosi pálya felől a növények felé fordult, és végül kertészmérnöki képzésre jelentkezett. Az itt eltöltött évek aztán új lendületet adtak életének, és az édesanyjától örökölt növényszeretet gyűjtőszenvedéllyé nőtte ki magát. „Anyának voltak leanderei, aztán lassacskán kezdtem átvenni a kertet és a növények gondozását, majd elkezdtem keresni a különlegesebb fajtákat. Azt tudni kell, hogy

Magyarország nagyon gazdag leanderekben: sok szakember neveli őket magról idehaza.

A leanderek magjaiból új fajták kelnek ki, amiknek öt százaléka nagyon extra tud lenni. Ez az az öt százalék, ami engem érdekel”.

Az egyértelművé vált számomra, ha Krisztiánt érdekli valami, azt csak felkészülten, és teljes erővel hajlandó csinálni. Így történt ez a leanderek esetében is: szakmai csoportokban lett tag, megismerkedett az idehaza ismert jelenleg körülbelül négyszáz fajtával, majd különlegesebbeket kezdett gyűjteni. Jelenleg 165 fajta leander érhető el a gyűjteményében, és olyan extra fajtákkal is büszkélkedhet, mint a cirmos ’Blue Blanc Red’, kékes-szőrözött levelű leander, az ’Aura’ vagy a ’Babi Gyémántja’ fajta, ami egy majdnem fekete virágú leander. És bár Krisztiánnak a sárga leanderek a mindenei, van egy saját leanderfajtája is, ami még nincs bejegyeztetve, de kétségkívül egy saját, más eddigihez nem hasonlítható változat. „Apró virágú fajta, ami hasonlóan fekete szirmú, mint a ’Babi Gyémántja’, csak jóval kisebb a virága: a ’Petite Black’ nevet kapta.”

És hogy a sornak ne legyen olyan hamar vége, van itt még valami, ami Krisztián gyűjteményét ékesíti: a trópusi különlegességek tárlata. „Amikor az egyetemen tanultunk ezekről a fajokról, először megbuktam, majd úgy megtanultam, hogy azóta szenvedélyem is lett. Kedvenceim a tarka levelű fajták, és legjobban a Syngoniumokat kedvelem. Pénztárcám és szabadidőm nagy bánatára szinte heti szinten teszik fel az újabb és újabb fajtákat a gyűjtői oldalakra, amiknek nagyon nehéz ellenállni. Egy igen hosszú kívánságlistám van belőlük…”

Krisztián gyűjteményében Monsterák, Epipremnumok, Syngoniumok, Philodendronok és számos más különlegesség is helyet kap – lassacskán új szobát követelve maguknak. A fiatal gyűjtő a botanikai fajták felé is nyitott, ezek esőerdőkből származnak, ahol valaki felfedezte őket és gyűjtőkhöz kerültek tovább szaporításra. Krisztiánnál a tavaly őszi leltár szerint már több mint hatvan fajta kapott helyet csak Syngoniumból – Európa szinte minden tájáról érkeztek hozzá a növények. „Maga a nemzetközi kapcsolatépítés és a növények beszerzése nem különösebben nehézkes, egyedül a vám okoz néha problémát, mert ha ülnek a csomagon, és nem veszik figyelembe, hogy élő növények vannak benne, akkor bizony napokig izgulhatok, hogy épségben megérkeznek-e hozzám”.

Végignézve Krisztián képeit, és elképzelve ezt a hatalmas mennyiségű és mérhetetlenül sokszínű gyűjteményt, már csak egy kérdés merült fel bennem: hogyan lehet összeegyeztetni a növények nevelését a díszbaromfik tartásával? Hogy működhet egyszerre a különleges fajták virágzó gyűjteménye az angolkert típusú kertműveléssel és egyáltalán mekkora hely kell ehhez? „Egy szabályt kell betartani:

vagy kis kert kevés állat vagy nagy kert, sok állat.

Kis kertben sok állatot tartani nem lehet, annak valóban rombolás lesz a vége. Nálunk ezért is működik több udvarban az állattartás, megfelelő madárházakban, kifutókkal, kellő szabad térrel és gondosan tervezett növényfajtákkal. Bár nem mondom, akadnak apróbb turpisságok, mint például a pávák esetében, akik szeretik az áfonyát, ribizlit, és hiába telepítettem magas törzsű ribizlit, hogy ne egyék le, addig ugráltak, amíg le nem szedték a bogyókat. De egy jó rendszerben az állatok inkább kiegészítik a kertet, hasznot hozva oda, mint például a futó- és törpekacsáim. A törpekacsák állandóan a kertben vannak, kiváló kártevőirtónak bizonyultak.”

És bár Krisztián saját bevallása szerint is olykor feszegeti a határokat, az életén semmiképpen sem változtatna. Egy évre előre sorolja azokat a fajtákat, amikkel bővíteni fogja gyűjteményeit, és egymás után üti fel a naptár lapjait a nemzetközi kiállítások és szakmai találkozók időpontjait sorolva. „Ha elutazom, fejtörést okoz, hogy ki gondoskodjon a madarakról. Van, hogy a szomszéd vagy a galambász ismerős segít. De egy hétnél többre sehova sem szeretek elmenni, mert az állatoknál még nehezebb a növények kérdése: nem úgy öntözik, gondozzák a növényeket, mint kéne, mint ahogyan tőlem azt megszokták, és ezt meg is érzik. Például, ha egy forró nyáron elmegyek, néha megszenvedik a növények, én pedig végig aggódom az utam”. De az életet élni kell, a terveken dolgozni, Krisztián vágya pedig egy hatalmas kertészet leanderekkel, a kertészetben volier-rendszerrel és sok egyedi különlegességgel. Ezért dolgozik, tanul és fejlődik napról napra – példát mutatva generációjának és a hasonló érdeklődésű embereknek, és erőt adva azoknak, akiknek hasonló álmaik vannak.

 

Ajánljuk még:

Az éltető kert erejének tízéves példája – meglátogattuk a Biatorbágyi Kertbarát Kört

Több mint 100 éve él már hazánkban a kertbarát körök mozgalma: az első civil szervezeteknek tekinthetjük a kertbarát köröket, amelyek összefogják az embereket, akiknek szívügyük a kert. A kertbarátok értékes közösségeket formálnak évtizedek óta, éltetik és továbbörökítik a helyi hagyományokat, a termesztési tapasztalatokat, magokat és növényeket cserélnek. „Kertészkedj! Művelődj! Barátkozz! Védd a környezetet, fogyassz magyar termékeket!” – ez a magyar kertbarátok mottója. Közéjük tartozni büszkeség, velük lenni olyan, mint amikor hazaérkezünk. Otthon lenni a kertben vagy a kertek barátai közt pihentető és lélekemelő.

 

Már követem az oldalt

X