Tízévesen cukrásznak lenni – egy kis győztest és szüleit kérdeztük tanulás és hobbi összeegyeztetéséről

Hős

Tízévesen cukrásznak lenni – egy kis győztest és szüleit kérdeztük tanulás és hobbi összeegyeztetéséről

Béda Dorottya még be sem töltötte a tizedik életévét, de már tudja: édesanyja cukrászműhelyében szeretne dolgozni, és a Krémek kréme nevű, gyerekeknek szóló cukrászversenyen is első helyezést ért el. Felnőtteket megszégyenítő kézügyességgel formálja a fondantokat, kreatív ötletekkel segíti az édes pillanatok megteremtését – és mindemellett a tanulást sem hanyagolja el. Vajon mennyire összeegyeztethető az iskolai teljesítmény a délutáni elfoglaltságokkal, és mi az a határ, ameddig elmehetnek gyermekeink hobbijuk világában? Egy izgalmasan finomhangolt rendszer mindennapjairól kérdeztük az érintetteket.

A Krémek krémje című cukrászversenyt a Koneli Alapítvány rendezte meg a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával. A kétfordulós versenyre olyan harmadikos és negyedikes osztályos tanulók jelentkezhettek, akik vállalták, hogy az első fordulóra a nyár legkreatívabb sütijét készítik el otthon, és ha a zsűri kiválasztja őket, tudásukat élőben is megmutatják. Béda Dorottya, a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola diákja Ariel kedvencével jutott a verseny döntőjébe, ahol bravúros teljesítményével az első helyet is megszerezte.

„Az iskola tankonyháján is szoktunk sütni-főzni: a Luca napi vásárra kakaós pöfeteget sütöttünk, anyák napjára pedig kókuszgolyót készítettünk. De olyan is volt már, hogy nem fogyott el a tízórai mellé adott alma a suliban, ezért felvetettük, mi lenne, ha almáspitét sütnénk belőle. A tanáraink szerencsére belementek, a piték pedig az utolsó morzsáig el is fogytak” – kezdi a sütés szeretetével összefonódó történetét Dorottya, akinek a konyha világa már az iskolakezdés előtt is ismerős terep volt.

Dorottya édesanyja, dr. Schwarz Krisztina ugyanis saját cukrászműhellyel büszkélkedhet: gyermekei születése után a jogi pályát hátrahagyva vágott bele vállalkozásába. Dorottya már egészen kiskora óta édesanyja mellett van, amikor ő a műhelyben dolgozik: mára a legnagyobb segítségévé vált, díszít, fondantokat formál és kreatív ötletekkel segíti az édes alkotások megszületését. „Volt, hogy pokémonos tortát segítettem készíteni, és jobb marcipánfigurákat tudtam csinálni, mint anya” – meséli büszkén.

Élvezni a feladatot

Ilyen rutin és támogatás mellett nem is volt kérdés, hogy jelentkezik a felhívásra. „Az otthoni feladat nem okozott gondot, a sellős muffinok elkészítése közben igazán kreatív lehettem. A hab nyomásokat viszont gyakorolnom kellett, mert azok nem mentek jól, ezért vettünk borotvahabot, hogy azzal fejlődjek. A döntő már kicsit több izgalmat tartogatott, de én nem idegeskedtem. Talán ez volt az előnyöm a többiekhez képest, hogy nyugodt tudtam maradni, és tényleg élvezni tudtam a díszítéseket.”

kremek-kremje-cukraszverseny

A kis döntősök alkotásai

 

Az ifjú döntősöknek nem volt egyszerű dolga: matematika feladványokon keresztül kellett eljutniuk a receptek megalkotásához, majd a döntő második fordulójában egy adott témának megfelelően kellett elkészíteniük saját fantázia-süteményüket. Dorottya a Végre esett a hó! című témát kapta, és az ihletre nem is kellett sokat várnia: „A verseny előtt néztem meg a Diótörő és a négy birodalom című filmet, abban volt egy cukorország, és onnan jött az ötlet, hogy csokikaput, hóembert is tegyek rá”. 

Nagyon izgult az eredményhirdetésen: „Huszonöten voltunk, és a legvégéről kezdték el mondani az eredményeket. Amikor még nem mondták és még mindig nem, akkor már éreztem, hogy van esélyem. Végül mégis nagyon meg voltam lepődve, persze örültem is. Az az igazság, hogy még sosem ültem repülőn, és most mehetek Stuttgardba!”

Mindent kipróbálni

De nem okoz-e gondot ilyen fiatalon ennyi mindennel foglalkozni? Hiszen az iskola elviszi a nap nagy részét, a tanulásra is kell idő: hol marad a pihenés és a kikapcsolódás a hétből?

„Nem szokott sok házi feladatunk lenni, és nekem a sütés a játék. De azért legtöbbször az iskolai szünetekben tudok a műhelyben lenni. Járok kézilabdázni is, zongorázni is tanulok, és nem érzem magam fáradtnak, azt sem érzem, hogy sok lenne mindez” – meséli Dorottya, akinek szavait szülei is megerősítik: mérhetetlenül büszkék lányukra, látják benne a tehetséget és a kreativitás kibontakozását is.

kremek-kremje-cukraszverseny

Béda Dorottya 

 

Számukra nagyon fontos, hogy a gyermekeik mindenben kipróbálhassák magukat, hiszen így jöhetnek rá arra, mi az, ami valóban és hosszú távon is érdekli őket. „Nem erőltetünk semmit, és amíg azt látjuk, hogy jól érzik magukat, pozitív hatással van a tevékenységük a fejlődésükre, addig mi ott vagyunk, hogy támogassuk őket” – mondja Béda Károly, Dorottya édesapja.

Krisztinától, Dorottya édesanyjától azt is megtudtuk, hogy először ebben az évben, a negyedik osztályban jött össze sok délutáni különóra: heti négy kézilabda edzés, zongora- és szolfézsórák. „Dorottya mindet szeretné csinálni, ezért azt mondtuk: rendben, akkor legyen! Ha azonban azt látjuk, hogy nem bírja, akkor valamit le kell adni, de egyelőre úgy tűnik, nem hagy alább a lelkesedés. Mi pedig támogatjuk.”

És bár az élet a Béda családban sosem unalmas, hiszen Dorottyáék hárman vannak testvérek, a kellő türelemmel és a feladatok összehangolásával szinte minden megoldható. Igen, azt valóban el kell fogadni, hogy nem lehet mindenhol ott lenni, és akad néha olyan program, amit nem lehet bevállalni, de a mindennapok logisztikája, az edzések, különórák és versenyek menetrendje egy idő után zökkenőmentesen működtethető.

Krisztina és Károly szerint nagyon sokat számít az iskolai, tanári háttér is, amiben ők szerencsésnek érzik magukat, hiszen Dorottya osztályfőnökének nagyon sokat köszönhetnek. „Nelli hívta fel a figyelmünket erre a versenyre, és ő az, aki számos más programmal is színesíti a gyerekek iskolai mindennapjait. Dorottya egyik kedvence az iskolában alvós nap, amikor a gyerekek bent alszanak az iskolában, és az este alatt különböző rejtélyes-nyomozós feladatokat oldanak meg. De sokat köszönhetünk a tankonyhának, a támogató pedagógusi háttérnek is, a gyermekeink így a megfelelő lehetőségekhez juthatnak hozzá tanulmányaik során” – egyetértenek mindketten abban, hogy az iskolának is kiemelt szerepe van a gyerekek életében.

Sikerélmény és barátok

Teljesen egyet tudok érteni Dorottya szüleivel, hiszen az iskolai környezet, a nevelői-, oktatói háttér valóban kulcsfontosságú gyermekeink iskolás éveiben. Ezért felkerestem Rieger Nellit, Dorottya osztályfőnökét, hogy arról kérdezzem: hogyan látja a szakember a délutáni elfoglaltságok és az iskolai teljesítmény, illetve a szabadidő egyensúlyát, és vajon mi az egészséges határ egy alsó tagozatos gyermek esetében?

Nelli szerint a külön elfoglaltságok egyik vitathatatlan előnye az, hogy a gyermek így

több közösséghez is tud tartozni, ami a szocializációját fejleszti, valamint több pozitív élményben, sikerben lehet része,

többféle közeghez tud alkalmazkodni, és többféle, felmerülő nehézséget megoldani. Növekszik az önbizalma, és a magabiztossága a saját képességeit illetően: könnyebb így nekimenni az életnek. „Az osztályomba jár olyan gyermek, aki többféle szabadidős tevékenységet is végez, és mindegyik közösségben baráti kapcsolatokat alakított ki. Időközönként változik, épp melyik a hangsúlyosabb tevékenység, de mindig abban van jobban benne, ahol éppen több sikerélmény éri. Mindig van, amiért küzdhet, egy új cél, amit el szeretne érni”.

A tanórán kívüli tevékenységek lehetőséget adnak a gyermekeknek, hogy kipróbálhassák önmagukat, és olyan hobbira lelhessenek, ami akár egy egész életen át elkíséri őket. „A hangsúly mindig a mértéken és az egyensúlyon van. Mert sajnos a sportban az látszik, hogy szinte mindenhol az élsportot részesítik előnyben az élményközpontú sporttal szemben. Nehéz olyan lehetőséget vagy csoportot találni, ahol „csak” az a fontos, hogy játsszunk, mozogjunk, és boldogok legyünk. Az élsportban viszont a legjobb eredmény elérésének hajszolása, a túl sok edzés idejekorán kiégeti a gyerekeket, ezért sokan abba is hagyják. Ezen kellene inkább finomítani: a mozgás, a tevékenység, a csapatmunka, az eredmények és az alkotás élvezetét kellene fókuszba helyezni, és csak akkor átnyargalni az élsport világába, amikor ahhoz már a gyermek is megfelelően érett.”

kremek-kremje-cukraszverseny

 

Nelli arról a tapasztalatáról is mesélt, hogy az iskolai évek előrehaladtával az iskolán kívüli tevékenységek száma csökkenni kezd, hiszen a tananyagnövekedés miatt kevesebb szabadideje marad a gyerekeknek. „Van olyan, aki megtalálja a saját tevékenységét, és képes abban elmélyülni, a többit pedig abbahagyja. De olyannal is találkozunk, akiben a kamaszkori ellenállás vet véget egy-egy különóra folytatásának. A legfájdalmasabb viszont az, amikor valaki azért hagyja abba, mert nem kap elegendő pozitív visszacsatolást a szülőktől, edzőtől vagy a tevékenység-vezetőtől. Mivel ezek személye is nagyon meghatározó, akár egy életre is elveheti a gyerekek kedvét a próbálkozásoktól. Viszont egy pozitív személyiség csodát művelhet még egy kevésbé elhivatott gyermekkel is...”

Mint minden egyéniség, a gyerekek teherbírása is eltérő. Nelli elmondása szerint van olyan gyerek, aki a heti egy edzést is abbahagyja, mert fárasztónak találja, de van olyan is, aki két-három különböző helyre jár, naponta kétféle szabadidős tevékenységre is, és ennek ellenére nem érzi sem fáradtnak sem leterheltnek. „Van több olyan tanítványom, aki már négy éve kitartóan műveli a választott sportot és országos sikereket ért el tízévesen. Ez szinte már profizmus, igazi elmélyülés egy területen, ami eredményeket hoz, az pedig inspiráló. De több olyan szülő is van, aki hagyja, hogy a gyermeke egyik különórából a másikba ugorjon anélkül, hogy elmélyülne a választott tevékenységben. Így a gyermeknek nincs lehetősége sikereket elérni, továbbá nem válik kitartóvá, ami a későbbi személyiségjellemzőkre nézve nem túl pozitív. Akárhány dologba is szeretne belekóstolni a gyerek, arra meg kell tanítanunk, hogy amit elkezd, azt huzamosabb ideig csinálja is, és csak nyomós indokkal lépjen ki belőle.”

Egy biztos, hogy egy finomhangolásra szoruló rendszerrel állunk szemben, amiben sokan jutnak fontos szerephez: szülők és családtagok, tanárok, edzők, csapattársak, versenytársak és még sokan mások. Megannyi tényező, ami egységként összeállva alakítja gyermekeink útját, és alapozza meg azt az életet, amit később építenek rá. Ezért legyünk bármelyik pozícióban is, mindig döntsünk felelősen, gyermekeink érdekeit nézve. 

Ajánljuk még:

1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját

Vannak fák, amelyek kétségtelenül az égig érnek – Burger Barna (1965-2017) fotográfus fái mindenképpen. Hajdani, gyermekkori álmát valóra váltva, éppen tíz éve járta végig az Országos Kéktúra 1180 kilométerét, közben végigdokumentálta a távot mintegy 40 000 pillanatképpel. A vándorláson készült fotóit és a hozzájuk fűződő gondolatait könyvvé formálta, és a Magyar Természetjáró Szövetség gondozásában 2015-ben megjelentette Kékvándor címmel. Az április 18. és október 31. között a Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában, a Capa Központ rendezésében látható kiállításon nemcsak az album anyagából, hanem a vándorlás alatt készült fotográfiáinak gondos válogatásából látható 100 kép.