„Sokáig azt hittem, elcserélték a szövettant” – Kovács Noémi egy méhmegtartó műtét után mesélt

Hathetes terhes voltál, amikor kiderült, hogy a babával valami nincsen rendben.

Szerettünk volna egy kistestvért a kisfiamnak, s amikor megfogant, a hathetes első ultrahangnál volt aktuális az éves rákszűrésem is. Le is vette az orvos a citológiát, viszont sajnos nem talált szívhangot. Kaptam egy hét haladékot, hogy várjuk meg, mi történik. Persze, a kisbabámért jobban izgultam, mint a rákszűrés eredményéért. Az utóbbi negatív lett, viszont a baba nem fejlődött. A következő három hétben sok vizsgálaton estem át, és végül művi úton kellett befejezni a vetélést, ez egy egészségügyi küret. Két hétre rá felhívtak, hogy azonnal menjek be, mert rosszindulatú daganatot találtak.

Pedig három héttel korábban még negatív volt az eredményed. Ez hogy lehetséges?

A küretnél az egész méhemet, a méhnyakat és méhszájat is kitakarították, így vették észre a 10 milliméteres daganatot. Az orvosok szerint korábban álnegatív volt a citológiám. Valószínűleg rossz helyről vették a mintát, vagy már a méhnyakban volt a daganat. Édesanyámnál nyolc évvel ezelőtt derült ki, hogy méhnyakrákja van, emiatt különösen figyeltem a szűrésekre, amelyek mindig negatívak voltak.

Fotó: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete

Mit éreztél a hír hallatán?

A mai napig minden szóra emlékszem. 2021. június 24-én hívtak fel, hogy menjek be másnap a SOTE I-es klinikára. De nekem a korábbi missed ab (abbamaradt vetélés – a szerk.) műtét miatt már aznap estére volt kontroll időpontom. Mondták, hogy akkor már aznap átbeszéljük a szövettant. Kértem, legalább valamit mondjanak a telefonban, miről van szó, mert ez így ijesztően hangzik. Annyit mondott az orvos, hogy daganatszövetet tartalmazott a szövettan. Leraktam a telefont és elkezdtem sírni. Csak sírtam és sírtam. Felhívtam a páromat, hogy rákos vagyok. Szerencsére 10 perc múlva hazaért, a kisfiam meg még óvodában volt. Megnyílt a föld alattam, ezt nem tudom jobban megfogalmazni. Ha az ember egy ilyen diagnózist megkap, az első reackiója az,

hogy ez vele nem történhet meg.

Én tényleg azt gondoltam, hogy elcserélték a szövettanomat. A kisműtétem előtt egy csomó vizsgálaton estem át: vérvételek, EKG. Laikusként arra gondolsz, hogy aki daganatos, annak magas a fehérvérsejtszáma. Nekem minden laborom tökéletes eredményt hozott. Soha, semmilyen tünetet sem tapasztaltam, nem volt alhasi panaszom, rendszertelen, furcsa vérzésem. Egyszóval a tagadás fázisába léptem, azt gondoltam, biztos valaki hibázott. Pont ezért betegségtudatom sem alakult ki.

A telefonhívás napján mi történt a kórházban?

Fél napig voltam kétségek között, mire kisírt szemekkel leültem az orvos elé. Neki az volt az első mondata: „tudja, hogy magának milyen nagy szerencséje van?” Ugyanis nagyon hamar kiderült ez a betegség, még korai fázisban. Persze, én akkor azt éreztem, hogy Úristen, három hete még boldog terhes voltam, most meg rákosként ülök itt.

A tagadást aztán mi váltotta fel?

Az orvos levett egy HPV-mintát, ugyanis a rosszindulatú méhnyakhám-elváltozások nagy rész a HPV vírussal áll kapcsolatban. A teszt pozitív lett, és ez bizonyította számomra, hogy tényleg daganatom van. Ekkor viszont már arra gondoltam, hogy meg fogok halni, hiszen ezzel azonosítjuk a daganatos betegségeket. A tagadás után következik az elfogadás. Az ember gépiesen csinálja végig a PET-CT-t, az MR-t, minden vizsgálatot, és az élni akarás erősebb lesz a halálfélelemnél.

Milyen kezelések következtek?

Csináltak egy PET-CT-t, amivel a távoli áttéteket keresték, de szerencsére nem találtakt. Két hónappal azután, hogy legelőször találkoztam az onkológusommal, már meg is műtöttek. Császármetszéssel szültem, ezért nagyon bíztam benne, hogy ez a műtét sem fog annyira megviselni, hamar felépülök. A kezelőorvosom, Dr. Novák Zoltán az Országos Onkológiai Intézetben méhmegtartó Wertheim-ART műtétet végzett, ami azt jelenti, hogy kivágták a méhszájat, mellette a szöveteket, és 15-15 nyirokcsomót a kismedencémből. Továbbá a hüvelyből is vágtak egy részt felülről, végül mesterségesen alakítottak ki egy méhszájat a méhből és a hüvelyből. Így akár újra várandós is lehetek, és az életminőségemben sem következett be romlás.

Mennyi időt töltöttél kórházban? A műtétből emlékszel valamire?

Ijesztő volt az onkológián, hogy minden páciens idősebb volt nálam. Én akkor voltam 36 éves. De a kórházban már nem féltem, biztonságban éreztem magam. Állandóan történt valami. A szobatársakkal jóban lettem, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Jó olyanokkal beszélgetni, akik ugyanezen mennek keresztül.

Reggel 8-kor műtöttek és másnap hajnalban kezdtem magamhoz térni. A műtét utáni nap teljesen kiesett, csak annyi időre tértem magamhoz, hogy jelezni tudtam a nővéreknek, nagyon nagy fájdalmam van, és akkor kaptam fájdalomcsillapítót. Összesen egy hetet voltam kórházban, amire szükségem is volt, akkor már el tudtam sétálni az autóig és éreztem, el tudom majd látni magamat.

A felépülésed úgy ment, ahogy arra számítottál?

Bár nagyon jól sikerült a műtét, sok szövődményem lett, például lábdagadás, és nehezen épültem fel belőlük. Valahogy úgy van vele az ember, hogy a műtét után mindent úgy szeretne csinálni, mint előtte. A kórházban már átjártam a másik épületbe cappuccinóért, vagy a folyosóra a többieknek teáért. Viszont itthon mégis én voltam a leglassabb. Türelmesnek kell lenni magaddal. Hónapokba telt, mire minden funkcióm visszatért. Most már ugyanúgy élem az életemet, mint a betegségem előtt. Nincs szükségem hormonpótlásra, menstruálok, de nyilván vannak nyomai a műtétnek a testemen és

soha nem leszek már ugyanolyan, mint a betegségem előtt. Viszont mégis teljes életet tudok élni.

Azt mondod, soha nem leszel már ugyanolyan, mint a betegség előtt. Mivel volt a legnehezebb megküzdeni?

Nagyon szerettem volna második gyereket. Rendkívül nehéz volt azt elfogadnom, hogy lehet kisbabám, de nagy egészségügyi kockázattal járna a kihordása. Ezért erről már lemondtam.

A halálfélelemmel is meg kellett küzdenem.

Hiába sikerült jól a nagyműtét, és hiába lett jó a szövettan, valahogy az emberben mindig ott motoszkál, nem lesz-e később bármi gondja. De már képes vagyok elhessegetni, kezelni ezeket a gondolatokat, az elején még nem ment.

Ki lehet mondani, hogy meggyógyultál?

Az orvosom már a legelső konzultáción azt mondta, meg fog gyógyítani. Örültem, hogy egy szakmai kiválóság így gondolja, de nem tudtam elhinni. Sok mélységet-magasságot megéltem abban az időszakban. Amikor a végleges, negatív leleteket megkaptam, kiderült, hogy nem volt érbetörése a daganatomnak, így nem kellet kemo-, és sugárterápia sem. Ott kimondta az orvos: meggyógyultam. Nagyon sírtam, de akkor is… Háromhavonta járok kontrollra, és legutóbb olyan jók lettek az eredményeim, hogy hat hónapra növeltük a felülvizsgálati időt. A legelső orvos azt mondta, tudja, magának milyen nagy szerencséje van? Most már tudom...

Mit tanultál ebből a betegségből? Máshogy tekintesz az életre?

Türelmet tanultam magammal szemben. És teljesen máshogy élem azóta az életemet, sokkal jobban, mélyebben megélem a jó dolgokat. Jobban odafigyelek az egészségemre, többet sétálok, mozgok, többet vagyok a természetben. Nemrég futottam az udvaron, és arra gondoltam, milyen jó, hogy futhatok, szaladhatok. Ezen az ember nem is gondolkodik el addig, amíg nincsenek korlátai. A műtét után ugyanis nehezen tudtam járni bedagadt lábakkal, a műtét helyén is egy 25 centis vágás volt. Ha szembenézel a halállal, máshogy vizsgálod a mindennapjaidat.

Nagyon erős lettem, nincs olyan szituáció, ami meg tudna ijeszteni.

Ha most azt mondanák, hogy petefészekrák, nem ijednék meg, mert tudom, hogy megműtenek, és meg fogok gyógyulni.

Mit tanácsolsz azoknak, akik hasonló betegségen mennek keresztül?

Én az első stádiumban voltam, de a negyedik stádiumban nyilvánvalóan nehéz pozitívnak maradni. Pedig ez a lényeg. A gyógyulásba vetett hitet nem szabad elveszíteni, nem szabad lemondanunk saját magunkról. A végsőkig el kell menni, az élni akarás mindennél erősebb kell, hogy legyen, nem szabad feladni. Bízni kell a kezelőorvosban, hogy jó terápiát javasol, meg fog gyógyítani. Sokan visszautasítják a kemoterápiát vagy a sugárkezelést. Édesanyám az ötvenes évei végén járt, amikor kiderült nála a méhnyakrák, és ő azt mondta, ennyi idősen már nem szeretne kemoterápiát. Neki végül nem kellett, de neki is azt mondtam volna, hogy mindenképp menjen végig az úton. Nyolc év telt el a betegsége óta, és teljesen jól van. A szűrések pedig egyértelműen fontosak. Én talán kivétel vagyok, mert elsőre álnegatív lett az eredményem, de az esetek többségében fény derül rá, ha bármi elváltozás van. Márpedig minél korábban derül ki egy daganatos betegség, annál kezelhetőbb.

A műtét után beadattam a HPV elleni védőoltást.

Amikor általános iskolás voltam, még nem volt választható ez a vakcina. A HPV évekig lappang, de az oltás hatásos. Még a méhnyakrák után is érdemes beadatni. Nagyon örültem volna, hogyha ezt az egészet egy védőoltással meg tudom úszni.

Nyitókép: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete

A tájékozottság életet menthet! A cikk megjelenését az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete támogatta. Az innováció érték. Az új gyógyszer új esély.