Idén februárban újra lehetett cikket olvasni arról, hogy izraeli tudósok Jézus-korabeli magokból növesztenek datolyapálmákat. Mennyire higgyünk a szemünknek?
Ezt a konkrét kutatást, amire hivatkoznak, nem ismerem, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. Egy korábbi, szintén izraeli kísérletben, viszont már bebizonyították, hogy Maszadában valóban megmaradt néhány mag, amiből sikerült datolyapálmákat nevelni.
Óvatosan kell bánni azonban az ilyen kutatásokkal, mert sok a szenzációhajhászás miatti csalás.
Az egyiptomi múmia-búza például csak legenda maradt, mert a kutatók által minősített kísérletekben, az ókori sírokban talált eredeti búzaszemek egy esetben sem csíráztak ki. Ami kicsírázott, arról minden esetben bebizonyosodott, hogy mai, friss búzaszemről van szó. Valószínűleg a helybéliek így akarták fellendíteni a turizmust.
Hogyan élhet túl egy mag kétezer évet?
Jelen esetben a szárazság az, ami tartósít. Maszada például, amit említettem, egy Holt-tenger fölé magasodó hegyorom tetején van, ahová Nagy Heródes emeltetett palotát. Mivel oda nehéz volt felvinni az élelmet és a vizet, hatalmas élelmiszerraktárakat építettek hozzá, és ott találták meg a cserépmaradványok közt a még életképes magokat. A szárazságban ezeket sem a baktériumok, sem a gombák nem tudták megtámadni.
Azt is hozzá kell tenni, hogy csak nagyon kevés növényfaj magja viseli el ezt a fajta, hosszú időn át tartó kiszáradást úgy, hogy utána életre tud kelni.
A datolya ilyennek bizonyult, de a búza is sokáig bírja. Vannak adatok, melyek szerint 1830-as évekbeli árpa-, illetve 1870-es évekből való búzamagot keltettek ki, de nem több ezer éveset.
Nemcsak magok vészelhetnek át ilyen hosszú időt. A Bibliából is ismert Gecsemáné-kertben olasz dendrológusok vizsgáltak nyolc olyan olajfát, melyek gyökere valószínűsíthetően szintén Jézus-korabeli. A föld felett látható részük fiatalabb, azok 900 évesek a kutatók szerint. Valószínűsíthetően a keresztes háborúk idején, amikor a katonák elfoglalták Jeruzsálemet, és egy ideig megtelepedtek, visszavágták ezeket az olajfákat is, de a gyökerük alapján, a genetikai anyaguk valóban Krisztussal egyidős.
A kutatásaid alapján hogyan képzeljük el a Jézus-korabeli Szentföldet?
Ha valaki elmegy a mai Izraelbe, nagyon nehéz a múltra vonatkozó következtetéseket levonni, mert a távoli arab területeket kivéve, a történelem „kisöpörte” az akkori életmódot. Ma, egy ahhoz képest nagyon modern Izraelt látunk. Viszont, ha egy kicsit arrébb megyünk, Közép-Ázsiába, azon belül is elsősorban Iránba, felfedezhetjük, hogy nagyon szépen fennmaradtak az akkori mezőgazdasági módok és szokások. A mai napig földbe mélyített kemencében sütik a lepénykenyeret, amit nem késsel szelnek fel, hanem megtörik, ahogyan a Bibliában is szerepel. Nem ritka, hogy szamárháton közlekednek, sarlóval aratnak a gabonaföldeken, de a nomád életmód is mind a mai napig él a Zagrosz-hegységben. Nyilván Irán egy muzulmán ország, máshogyan öltözködnek, mégis ott járva, az életmódjukat tekintve sokszor eszembe jutott, hogy valahogy így nézhetett ki a Biblia-kori Szentföld. Jeruzsálemben talán még az óvárosi piac emlékeztethet bennünket az akkori piacra. Nyilván a kínálat már változott, de a fűszerek illata, a sürgés-forgás és az egésznek a hangulata hasonló lehetett, mint most.
Mikor és miért kezdtél bele botanikusként a Biblia tanulmányozásába?
A harmincas éveim vége felé tértem meg igazán, és ettől kezdve egyre inkább meg akartam ismerni azt a személyt, akit én az életem urának fogadtam el. Beiratkoztam egy Bibliaiskolába, ahol egy év alatt el kellett olvasnunk a teljes Bibliát. Volt egy zöld ceruzám, és elkezdtem aláhúzogatni a szövegben mindent, ami növényekkel kapcsolatos.
És, mint amikor beleteszed a kovászt a tésztába, szépen elkezdett dagadni ez a gyűjtemény.
Ebből aztán született egy cikksorozat a református gyülekezetem újságjában, majd egy interjú-sorozat a Mária Rádióban, és ezek adták meg az ívét és az alapját később a Biblia növényei című könyvemnek.
Mondhatjuk, hogy a munkádban a hit és a tudomány összeér?
Igen, de nem ugyanaz a tárgya a kettőnek. A hit a te saját spirituális kapcsolatod a Teremtővel. A tudomány viszont azt vizsgálja, amit az Isten teremtett. És ez már hittől független. Én ugyanazt vizsgálom kutatóként, mint bármelyik kollégám, függetlenül a hitétől.
De ahhoz kell a hit, hogy egyáltalán a Bibliát egy kutató hiteles forrásként fogadja el, nem?
A Bibliát a legtöbb kutató történelmileg hitelesnek fogadja el, de sokan úgy vizsgálják, mint egy könyvet a sok közül. Én nem titkolom, hogy csak hívőként tudom a Bibliát olvasni. A könyvemben sem húztam határt a hívő és a kutató énem közé. De ez csak annyit jelent, hogy nem rejtem véka alá, hogy számomra a Biblia több, mint egy természettudományos, történeti vagy mitológikus mű, rajta van Isten hitelesítő pecsétje, és a Szentlélek magyarázza. Hiszem, hogy az az Isten üzenete hozzánk, egy szerelmes levél, amit nekünk írt. Több korszak sajátos körülményeit is magán hordozza azonban, amit már érdemes a tudományos kutatás módszereivel vizsgálni.
Mi a könyved célja? A bevezetőben azt írod, hogy a Szentföld földrajzának, élővilágának, az ókori mezőgazdaságnak az ismerete a Biblia jobb megértését is szolgálja. Hogyan?
Elsősorban azoknak írtam, akik szeretik a növényeket, és érdekes lehet számukra a Biblia által képviselt történelmi korok és földrajzi helyszínek világa. Minden egyes növény elemzésénél kiírtam a bibliai vonatkozásokat, és így óhatatlanul belecsúszik az olvasó a Szentírás olvasásába is, amit ez által jobban megérthet.
Vegyünk egy példát a könyvedből. Írsz a nárdusról, ami elsősorban az illatáról ismert. A nárdusolajból készült parfümök és kenőcsök Jézus korában is luxuscikknek számítottak. Az, hogy egy asszony egy egész korsónyit ráöntött Jézus fejére – ami akkor egy évnyi „napszám” értéke volt -, azt jelzi, hogy ez az asszony nem mérlegelt, amikor ki akarta fejezni szeretetét.
Pontosan, a túláradó szeretetről, mélyebb értelmezésben Jézus temetésre való megkenetéséről szól ez az igerész. Ha nem tudunk ennyi mindent a nárdusról, ezen átsiklunk, vagy egyszerűen nem is értjük meg, hogy az asszony körül állók miért háborodnak fel a „pazarláson”, hiszen szerintük az árát jobb lett volna szétosztani a szegények közt.
Az Ó-és Újszövetség közötti kapcsolat megismerésében és megértésében is segíthetnek bennünket a növények. Például amikor azt olvassuk, hogy a kereszten szenvedő Krisztusnak izsópra tűzött ecetes szivacsot nyújtanak, akkor a jelenetben az izsóp szerepe elsikkad. Mert nem tudjuk, hogy az Ószövetségben az izsóp a tisztulás, a szabadulás jelképe volt, a páskabárány vérét az ajtófélfára izsóppal kenték fel a zsidók az egyiptomi kivonulás napján. Egy akkori ember rögtön asszociálna erre, de mi már nem.
Most itt vagyunk az vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, ahol a mindennapjaidat töltöd. Ide is behoztad a Biblia növényeit?
A közel 12.000 növényfajt és fajtát számláló élőnövény gyűjteményünkben számtalan bibliai növény is van. Kicsit sajnálom, hogy most jöttél, mert a növények nagy része még téli álomban van. Április végén tesszük ki az olajfácskákat, és onnantól látogatható a bibliai tanséta. De a többi része a botanikus kertnek már február végén ébredezik, akkor már érdemes jönni.
Úgy tudom, nem hagytad abba a kutatást, és lesz a könyvnek folytatása. Tudhatunk már erről valamit?
Igen, azóta a kovász tovább „dagadt”. A Biblia növényeinek a nagy része ugyanis - a gabonák, az olajfa, a szőlő - élelmiszernövény. Ezenkívül nagyon sok rész utal a háziállatokra is, biológusként ezek sem állnak messze tőlem. És így jött az evés, mint új téma.
A Szentírás szövegét és a Közép-Ázsiában szerzett tapasztalataimat összevetve azt tanulmányozom, hogy mit és hogyan ettek. Máig élő hagyomány például, hogy keleten elsősorban a földön ülve esznek. Nagy valószínűséggel Jézus utolsó vacsoráján az akkori római szokásokat követve, a bal oldalukra támaszkodva, félig fekve, a jobb kezükkel ettek. Így amikor János Jézus „keblére hajtotta a fejét”, hogy megkérdezze, ki lesz az áruló, akkor ne úgy képzeljük el, hogy egy asztalnál ülve János odahajolt Jézus melléhez, mint azt sok középkori festményen láthatjuk, hanem valószínűleg eleve olyan testhelyzetben voltak, hogy könnyű volt odafordulnia Jézushoz. Ilyen és hasonló érdekes témák is fognak szerepelni a könyvben.
Az ételcsodákat fogod-e érinteni? Kíváncsi lennék, hogy például a kenyérszaporítást hogyan írod le tudósként?
Igen, ez egy nagyon izgalmas téma, amit körüljárok, de a csodák maradnak csodák. Ha mindig mindent tudnánk, mitől lennénk mások, mint az Isten?
Mikorra várhatjuk a könyvet?
Még sok munka áll előttünk, alázattal remélem, hogy karácsonyra már kapható lesz.
Niytókép: Kósa Mesi Photography
Ajánljuk még:
„Minden megpróbáltatástól csak erősebb lettem” – Szabival, a pékkel beszélgettünk
Kovász, ami sosem fog kiszáradni – Gáll Tímeával és Gáll Leventével beszélgetünk
„Ha egy hétre Afrikába küldenénk a gyerekeket, garantáltan észnél lennének, mikor hazajönnek” – Szilasi Ildikóval beszélgettünk
