„Igenis működik a női test, tudnak a nők szülni” – interjú Dékány Ágnessel, a Szülni jó! Központ vezetőjével

NÉVJEGY

Dékány Ágnes Kecskeméten született, 2000-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, ezt követően a budapesti Szent Imre Kórházban töltötte a szakvizsga előtti gyakorlati éveket, itt találkozott az alternatív szülészeti szemlélettel. 2005-ben szerezte meg szülészet-nőgyógyászat szakvizsgáját, 2011-ben szoptatási szaktanácsadó lett, majd 2016-ban az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Karán perinatális szaktanácsadóként másoddiplomázott. 2020-ban nyitotta meg önálló nőgyógyászati magánrendelőjét, a Szülni jó! Központot. A gondozott kismamák szüléseit korábbi munkahelyén, a TritonLife Róbert Magánkórházban kíséri. Házas, fiai 9, 10, 13 és 16 évesek.

Csodás gondolat, hogy szülni jó, rengeteg nő viszont kifejezetten fél a szüléstől. Mit gondolsz, mitől lesz jó egy szülés a felkészültségen túl, milyen külső és belső feltételeknek kell teljesülniük ehhez?

Rengeteg szülést láttam már, saját tapasztalatom is van, de a mai napig változik bennem, hogy mitől jó szülni. Azt gondolom, hogy kell egy külső segítség, amiben fontos az elfogadás, például, hogy mi szakemberek elfogadjuk, hogy a nő akkor és ott úgy van jelen, ahogy. Lehet, hogy nincs felkészülve, lehet, hogy csinálhatná jobban, reagálhatna másképp, de nekünk úgy kell elfogadni őt, abban az állapotában és jelenlétében, a kompetenciáját megtartva segíteni, hogy a helyzetből a maximumot hozzuk ki.

Emellett fontos, hogy a kismamának legyen biztonságérzése, érezze, hogy ura és részese a helyzetnek, nem felette és rajta, hanem vele együtt történnek a dolgok. Azt látom, hogy a legdurvább beavatkozásokban, extrém sürgősségi helyzetekben is, ha tájékoztatva van az anya, ha tudja, mi történik, és meg tud minimális döntéseket hozni, akkor jobb lesz a megélés. Ha elvesszük ezt az élményt, és „húsdarabként”, tárgyként élik meg a folyamatot a nők, akkor nem tud jó szülésélményük lenni, még akkor sem, ha nem történik semmiféle beavatkozás.

Érzelmileg hogyan lehet felkészülni?

Az a lényeg, hogy az anya fel legyen készülve arra, hogy történhetnek olyan dolgok, amik számára is meglepőek, például érzelmileg, vagy lehetnek megtorpanások, előjöhetnek ősi félelmek, amiket nem tud megmagyarázni, és nem is kell. Számítani lehet olyan érzések és erők megjelenésére, amik nehezen kezelhetők, megfoghatók. A szülésekkor számtalanszor azt látom, hogy azok a nők, akik nagyon szeretnék kontrollálni, irányítani, meghatározni a folyamatot, nehezen élik meg a helyzetet. Itt az is kell, hogy egy kicsit a sodrással menjen az ember.

A közbeszédben változni látszik, mit és hogyan szólunk a szülésről. Te mit tapasztalsz, valóban változik a szüléshez való viszony?

Változóban van a terület, és pont azzal változik, ahogyan a megismerés és a tudás nő. Az orvosok manapság már nem tudnak elefántcsonttoronyban, fényévekre a páciensektől létezni az internet miatt, és ez abszolút pozitív. Rengeteg információhoz jutnak hozzá a nők, rengeteg kérdésük van, és már mernek is kérdezni. Ez remek dolog, viszont az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, szülésznőknek kell felzárkózniuk ehhez. Elképesztően jó az is, hogy egyre több nőnek van igénye a partnerségre. Ki akarnak lépni az „azt csinálnak velem, amit csak akarnak, csak a végén legyen egy gyerekem” hozzáállásból. Ebből a szempontból nagy váltás van, és ezt a váltást az orvosoknak is akarni kell.

A szakvizsgához szükséges gyakorlati éveidet a Szent Imre Kórházban töltötted, ott találkoztál először az alternatív szülészettel, miközben beleláttál a medikalizált szemléletbe is. Az, hogy mindkét megközelítésről lett képed, befolyásolt abban, hogy végül a természetes irányba menj?

Szerencsés helyzetben voltam, hiszen nulláról, közvetlenül az egyetem után úgy kezdtem el a szülészetet tanulni, hogy a természetes szemlélettel találkoztam, és azzal, hogy igenis működik a női test, tudnak a nők szülni, és abban, hogy valaki állva, négykézláb vagy vízben hozza világra a gyermekét, nincsen semmi különös. Ez ívódott belém, és amikor sok-sok évvel később találkoztam olyan kollégákkal, akik a medikalizált rendszerben nőttek fel, megdöbbentő volt látni, hogy nem tudják, nem értik, hogy ez így is működhet. Nekem a természetes irányvonal szimpatikusabb volt, így megpróbáltam azt a szemléletet elsajátítani, ami tényleg segítségére szolgál az anyáknak.

 Fotó: Dékány Ágnes

Hátráltatott valaha, hogy nőként szülész-nőgyógyász lettél? Volt ez valaha zavaró tényező?

2000-ben, amikor végeztem, még sokkal kevesebb női szülész-nőgyógyász volt, sőt arányaiban az egész szakmában kevesebben voltunk nők. Egyértelmű volt, hogy ez valami nemkívánatos dolog, és érdekes módon volt néhány olyan kolléganőm, aki ezt éreztette is velem. Azt gondolná egy kívülálló, hogy egy kórházban a nők, akik kevesebben vannak, összetartanak, de én nem igazán ezt tapasztaltam. Aztán nyilván a férfiak részéről is volt ellenállás, így részem volt egy elég küzdelmes, harcos öt évben. Nehéz időszak volt, amíg eljutottam a szakvizsgáig, azzal viszont, hogy szakorvos lettem megváltoztak a dolgok, és ebben az is segített, hogy egyre több nő lett szülész-nőgyógyász.

Mennyi idő után, milyen tapasztalatokkal a zsebedben hoztad létre a Szülni jó! Központot?

Ez egy nagyon érdekes történet, mert ez a központ gyakorlatilag „lett”. Nem szerepelt korábban a terveim között, de valahogy, ahogy mentem előre és alakultak a dolgok, az igény hozta, és azt gondolom, hogy pont ezért működik. Így indultak a tanfolyamok is, jártak hozzám a kismamák, beszélgettünk a várandósgondozás ideje alatt egy-egy témáról, és kiderült, hogy erről ők többet szeretnének hallani, és én magam is éreztem, hogy kevés az idő arra, hogy az információkat átadjam.

Ez motivált többek között a Szülni jó! weboldal, Youtube-csatorna és Facebook-oldal létrehozásában is?

Igen, ez volt az indítórugója ezeknek, hogy ne azért ne tudjanak felkészülni a kismamák, mert nem férnek hozzá az információhoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy várandós nő képben legyen, hiszen, ha ő maga sem tudja, hogy mit lehet, mit szeretne, mi esne jól, akkor egy orvos, aki nem áll hozzá annyira közel, hogyan tudná megvalósítani az ő, saját magában sem tisztázott vágyait, terveit? Ebből sajnos nagyon tragikus szülésélmények lehetnek, még úgy is, hogy egy teljesen jó szándékú, segítő társaság veszi körül az anyát, akiben esetleg menet közben, vagy utólag realizálódik, hogy nem így, nem ezt szerette volna. Sokszor ezek a nagyon horrorisztikus szüléstörténetek, amiket a különböző felületeken lehet olvasni, innen fakadnak.

A Szülni jó! weboldal az első gyermekem megszületéséből indult ki.

Átütő élmény volt, amikor a mellkasomra került a kisfiam, arra gondoltam, hogy ettől kezdve bármit meg tudok csinálni.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy szülni jó, innen indult az oldal ötlete, hogy hozzásegítsek másokat is ahhoz, hogy ezt elérjék, megérezzék.

A szülésről alkotott szakmai véleményed változott a saját élményeid hatására?

Igen, bizonyos értelemben nagyon, bizonyos értelemben viszont egyáltalán nem. Az első gyermekem születése volt a legnagyobb változás, ahol azt éreztem, hogy 95 százalékban olyan a szülés, mint ahogy elképzeltem. Az az 5% viszont sokat számított és sokat jelentett, bízom benne, hogy pozitív irányba tudtam beépíteni a munkámba. A különbség, amit nem tudtam előtte elképzelni, hogy lelkileg mekkora hullámvasút ez az egész. A várandósság, a szülés, a gyermekágy, majd a szoptatás időszaka megterhelő és embert próbáló feladat, és bizony olyan szintű nyomás lehet, amiben extrém támogatásra, odafigyelésre van szüksége az anyukának.

Ez nem hiszti, se nem gyengeség, egyszerűen annyira megmozgat minden szálat az emberben – és nemcsak a nőben, a férfiban is – ez a folyamat, amit magam sem gondoltam előtte.

A lelki része nagyon érdekes utazás volt, és végül ez mozdított el a perinatális szaktanácsadás irányába.

Szeretnéd, hogy minél több orvosnak és szülésznőnek legyen képe a természetes szülés szemléletéről, ezért is kezdtél el a közelmúltban szakmai beszélgetéseket szervezni, ahol kötetlenül vitathatjátok meg tapasztalataitokat és a felmerülő kérdéseket. Ezt az ötletet is az igény szülte?

A Családbarát Császármetszés program keretén belül Varga Kata professzor asszonnyal és Bogár Boglárka szülésznővel közösen tartottunk egy képzést, és azt tapasztaltam, hogy nagyon nyitottak a jelenlévő szakemberek, mert egyébként kevés a lehetőségük ilyenekről beszélni és beszélgetni. Ez volt az első indíték, a második az, hogy sajnos Magyarországon az egészségügyi dolgozók szupervíziója nem létezik. Nincs egy olyan hely, felület, szakmai közeg, ahol lehetne a nehézségekről beszélgetni, vagy akár arról, ami másoknak hasznos lehet, egy olyanfajta esetmegbeszélés, ami pozitív, ami nem arról szól, hogy ki hol hibázott, hanem konstruktív. A harmadik ok pedig, hogy a fiatalok, akik kijönnek az egyetemről gyakran rögtön a medikalizált szemléletbe csöppennek bele.

Nagyon nehéz ebből átalakítani az ember gondolatait, hogy az rájöjjön, a szülészet nem csak csövek és pityegő gépek mellett működhet.

Ezek miatt szeretnék adni egy olyan teret, amiben a szakemberek nincsenek egyedül, ahol lehet beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, közösen gondolkodni és fejlődni.

Lehet rólad tudni, hogy hívő ember vagy, és azt is, hogy nem végzel terhességmegszakítást. Ebben fonódik benned össze a hit és az orvoslás?

Valamilyen szinten igen, de ez nekem nem egy hittétel, egyszerűen csodának tartom a fogantatást, azt, hogy a petesejt és a hímivarsejt találkozásából egy egyszeri és egyedi valaki jön létre, aki senki máshoz nem hasonlít majd. Szerintem ez egy olyan dolog, amibe nem lehet beleszólásunk, számomra a megtermékenyüléstől fogva egy élő lényről van szó. Persze ezt én gondolom, nem erőltetem rá senkire, egyszerűen ezzel a hozzáállással tudom felvállalni és képviselni magam, leginkább azért, hogy önazonos maradjak, és persze Isten miatt is. Mindettől függetlenül, ha valamelyik páciensem a megszakítás mellett dönt, tudom segíteni őt abban, hogy hova fordulhat. Nem jönnek gyakran hozzám ezzel, mert nem olyan az üzenet, amit közvetítek, de akik eddig megtaláltak, azok között voltak, akik meggondolták magukat, vagy ha mégsem, akkor is visszajöttek kontrollra, nem érezték sértve magukat. Ez rólam szól, és nem az illetőről, és számomra ez annyira kardinális kérdés, hogy a pályám kezdetén is úgy voltam vele, hogy ha nem találok olyan helyet, ahol ezt elfogadják, akkor nem leszek szülész-nőgyógyász. Ez nekem nem fért volna bele, még úgy sem, hogy csak a szakvizsgáig csinálok megszakítást. Szerencsére a Szent Imrében ezt is tolerálták, bár nem könnyen.

Négy gyermeked van, hogyan tudod a családi és magánéleted összeegyeztetni a munkával?

Időnként nagyon nehéz, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez így harmonikus és jó. Van, amikor nagyon hiányoznak a gyerekek, és én is nekik, de a Szülni jó! így tud menni, és ilyen értelemben ez abszolút egy nagy csapatmunka, a gyerekek, akik most már azért nagyobbak, el tudják ezt fogadni, a férjem pedig maximálisan besegít, nélküle nem menne, és azért én is igyekszem, amikor csak tudok velük lenni, az otthoni munkákban helytállni. Az viszont jó, hogy a magam ura vagyok, így van az évben pár olyan időszak, amikor nem vállalok szülést, a rendelést pedig a fiaim napirendje szerint irányítom, így a maradék idő közös, csak a családomé.

Van időd minden mellett magadra, a feltöltődésre?

Áldás ebben az egész történetben, hogy engem egy jó szülés feltölt. Alapvetően nem szív le a munkám, nem érzem azt, hogy valahol ki kellene ezt pihennem – persze van ilyen is,

előfordul, hogy egy nehéz küzdelem, egy kismama batyuja megérint,

és nálam is benyomódnak bizonyos nyomógombok. Olyankor arra van szükségem, hogy egy picit mindenki hagyjon békén, hogy vissza tudjak töltekezni. Szeretek a rendelőben lenni, sokat dolgozom, de ez nem kizsigerelő, és ez számít. Igazi énidőm egyébként nyáron van, imádok a tengerparton leülni, és nem csinálni semmit, ez a kedvenc időtöltésem. A munkámban minden szempontból nagyon aktív vagyok, és amikor tényleg kikapcsolódok, akkor az ilyen, semmittevős.

Mi az, amit ebben a nagyon tevékeny munkában a legszebbnek tartasz?

Talán azt, amikor olyan leendő szülők jönnek hozzám, akik nagyon szoronganak attól, hogy milyen lesz a szülés, és őket sikerül úgy segítenem és támogatnom, hogy a végén megéljék a „győztem, megcsináltam, sikerült” élményt. Ez nagyon motivál, és szép dolog, amikor azt érzem, hogy beletettem az energiát, tudtam rajtuk lendíteni. Talán ez a legszebb része.

Nyitókép: Barabás Andi