Egy hétköznapi hős, 21. századi lovag a remény és az emberség erejével

Futótűzként járta be az internetet egy kép, egy alkotás, amit a baranya megyei kovácsmester, Weisz Gergő készített. Gergő és családja egy öreg házat választott családi fészekként, amelyet aztán saját erőből, két kezükkel újítottak és újítgatnak a mai napig. Gergő, aki a fém és acél szerelmese egy olyan kerítést szeretett volna építeni gyermekeinek, amelynek nincs párja a környéken. A siklósi vár árnyékában adta magát az ötlet: mi más keljen életre, mint maga a vár és annak környezete. A kovácsmester elképzelt egy gyermekkori szerelmet, ahogy egy kisfiú virágot ad a kiválasztott lánynak, a természet lágy ölén, állatok és a nagyra becsült vár társaságában.

Az álmokat és terveket valakinek papírra is kell vinnie. Egy ilyen sokszínű és kreatív családban ez sem okoz gondot: Gergő párja, Zsanett tetoválóművész, keze alatt az elképzelések formát és életet kaptak. „Szerettem volna, ha sziluettként hatna az egész, ezért világítást vezettem bele. Az első elem a kiskapu volt. Amikor kész lettem vele, eldöntöttem, hogy az egész kerítés ilyen lesz” – meséli Gergő.

De még milyen lett: egy festmény, egy történet, egy örökké megmaradó pillanat tárul elénk az utcáról belesve.

 

Mióta a fiú megosztotta a képet, az ország különböző pontjairól járnak a kerítés csodájára az emberek, hogy egy percre kilépjenek a szürke hétköznapokból, és átadják magukat a mesék világának, annak a világnak, amit egyre inkább hajlamosak vagyunk elfelejteni, de amik pedig melegséggel és reménnyel tudják feltölteni lelkünket.

És ha még azt is tudnánk, mi van a kerítésen túl… Mert az az igazán meseszerű. Egy olyan fiatalember sorsát ismertem itt meg, aki bejárta fél Európát, számtalanszor az Atlanti-óceán hullámverésére ébredt, mégis újra és újra utat keresve szelte Siklós utcáit. Egy fiatalemberrel találkoztam itt, akinek élettörténete példa lehet sokunk számára, és akinek kitartása, embersége nemcsak hogy követendő, de minden elismerést érdemlő is.

Mese a meséken túl, avagy Gergő története

„A szüleim gyerekkoromban leléptek, ezért a nagyszüleim neveltek. Egyszer csak gondoltam egyet, és egy Corsával elindultam világot látni. Éltem már a portugál határ közelében, Hamburgban és a kettő között nagyjából mindenhol. Aztán a nagypapám meghalt, és hazajöttem” – indítja Gergő. 

Mint mondja, hazatérve útja a várba vezette, ahol megannyi fémes elem az ő keze munkája: múzeumi kiállítások, páncélok és fegyverek árulkodnak tehetségéről, vagy éppen többszáz éves zárak, amelyeket ő hozott helyre. Itt ismerkedett meg Zsanettel, akivel három kisfiút nevelnek: Gergő 8, Nikolász Henrik 2 éves, a legkisebb lovag, Ronen pedig kéthetes. A fiúk igazi energiabombák és leendő örökösök: már a kétéves Nikolasz is felnőtteket megszégyenítő módon tekeri az esztergagépet.

 

Színes és energiával teli család az övék. Amíg Gergő a kovácsműhelyben dolgozik, Zsanett hintáztatja a fiúkat, vagy éppen fordítva, amíg Zsanett a háznál kialakított tetoválószalonban készíti alkotásait, Gergő tisztába teszi és elringatja a kis Ronent. Máskor közösen gyakorolnak, mert a családapának különleges hobbija is van: tűzzsonglőr. „Egy hagyományőrző rendezvényen figyeltem fel a tűzforgatás művészetére, és mivel mindig is szerettem a tüzet, ezért elkezdtem gondolkodni, hogyan is lehetne ezt tovább fokozni. Szerszámokat készítettem a műhelyemben, kellékeket, amikkel egyedi látványvilágot lehet létrehozni. Megalapítottuk a Szikrázó Tűz Tűzzsonglőr csapatát, akikkel egy sosem látott varázslatot alkottunk meg:

lehoztuk a tűzijátékot az égből, én magam lettem az!”

Ha bárki azt hinné, hogy a mesénk végére érkeztünk, téved. Még csak most kezdődik igazán. Gergő a hagyományok tiszteletét fontosnak tartja, így szívügyét gondozva egy egyesület elnöke lett:  Tűz és Kard Rendje Hagyományőrző Egyesületben rendezvényeken, várfesztiválokon elevenítik fel a 15. század varázslatos világát, emellett pedig iskolákban, óvodákban mesélnek a gyerekeknek. Korhű és teljesen felszerelt táborral rendelkeznek: a középkori konyhán, öltözködésen, a fegyverzeten, a víváson és az íjászkodáson kívül a korabeli kódexek tanításait is elhozzák a legkisebbeknek, azzal a nem titkolt céllal, hogy a tisztelet, a becsület és az emberség értékeit megpróbálják átörökíteni a következő nemzedékeknek. 

 

A segítség fontosságáról beszélgetve Gergő másik szívügye is szóba kerül: motorozik, de igyekszik a hobbinak külön értelmet, többletet is adni, emiatt mára tagja az Aces High Motorosklubnak, aminek segítségével az egész év során szervezetten jótékonykodnak. Ha kell szemetet szednek, gyűjtést szerveznek betegek gyógyulásért, vagy állatmenhelyeket támogatnak. „Életem nehéz pillanataiban ők segítettek nekem. Sokan megijednek a zord külsőtől, és azt hiszik, hogy a motorosok durva vagy vad emberek. De ez közel sincs így. Náluk érzőbb szívű embereket nem ismerek. Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, terveztem egy tetoválást magamnak. Azt mondtam, hogy ha sikerül legyőznöm a rákot, örök emlékül magamra tetováltatom, amin keresztülmentem. Azon a napon, amikor a műtét után megjött a szövettani eredményem, az összes motoros barátom elém állt, és megmutatták a sajátjukat:

mindannyian magukra tetováltatták a gyógyulásom szimbólumát.”

Mert bár erről csak egy hosszú beszélgetés végén mesél a fiú, kétségtelen: Gergőnek voltak nehéz pillanatai is. Mára maga mögött hagyta a betegséget, és azóta is céljainak él, előre tekint. Szeretné elhozni az embereknek a múlt századok értékeit, a törődés fontosságát, és célja, hogy minél több fiatalból épkézláb embert neveljen. 

És Gergőnek is vannak álmai: elismert fegyver- és páncélkovács szeretne lenni. Eddig közel húsz évet dolgozott a fémiparban, mellette építgette műhelyét. Egykor egy öreg harkányi kovács hagyatékát vásárolta meg, és megfogadta, hogy továbbviszi mesterségét, aztán a fogadalomból valóság lett: sok-sok évnyi kitartó munka után otthagyta főállását, és ma már minden munkaidejét saját mesterségére fordítja

Korhű technikákkal szeretné véghezvinni alkotásait, tűzzsonglőr fesztivált szervezne és egy mozgó múzeumot is megálmodott, melynek segítségével az ország minden pontjában életre kelhetne a régmúlt: lovagok és mesterek, kódexek és ismeretek, értékek és emberek kerülnének elénk országszerte. 

Nagy és példaértékű álmok. És azt hiszem, ha van ember, akinek ez sikerülhet, akkor Gergő az. Mert nem számít, hogy egy nap csak 24 óra – minden út ugyanoda vezet: az élethez.

Fotók: Weisz Gergő