„Az út során egyetlen ép háztetőt sem láttam” – interjúnk egy katonával, hogy értékelni tudd a békét

Hős

„Az út során egyetlen ép háztetőt sem láttam” – interjúnk egy katonával, hogy értékelni tudd a békét

Pilótának készült, kiképzések sorát végezte el, háborús övezetekben járt, manapság az egyik legkeményebb hazai Challange-et vezeti, emberek százait állítva ezzel nehéz próbák elé. De miért is? Erről beszélgettünk Koltai Arnolddal.

Sziklamászás, kúszás vízben, sárban vagy akár mocsárban – teljes menetfelszereléssel –, sebesültek mentése, szállítása, menetelés hosszú órákon, akár napokon át. Ilyen az elit katonák, kommandósok élete, amit mi, földi halandók, olyan filmekben láthattunk, mint Oliver Stone többszörös Oscar-díjas filmje, a Szakasz. Koltai Arnold pont az ilyen film- és könyvélmények hatására lett katona, méghozzá mélységi felderítő. Boszniában, Grúziában, Afganisztánban volt külszolgálaton, Ranger kiképzésen vett részt az USA-ban, századparancsnoki képzésben Fort Knoxban, törzstiszti akadémiát végzett Fort Leavenworth-ben. Most civileknek szervez olyan kihívásokat, amilyenekben az elit katonákat képzik. Ő indította az Elite Challenget, amiben bárki megméretheti magát. Interjúnkban motivációról, kihívásokról és a feladás nehézségéről beszélgettünk.  

***

Miért döntöttél úgy, hogy a katonai pályát választod?

Úgy éreztem, hogy erre vagyok hivatott. A bátyámon kívül, aki helikopterpilóta volt, nem volt katona a családban. 14 évesen elkezdtem repülni az MHSZ-ben, élveztem a szabadságot, a felelősséget, önállóságot. És persze az egymásra utaltságot, hiszen már tinédzserként egymást csőröltük fel 400 méter magasra csörlőgéppel, összeraktuk, építettük, szervizeltük a gépeket, melyeket aztán mi repültünk be, egyszóval talpraesettek voltunk. Aztán mire felvételiztem volna a repülőtiszti főiskolára, a haderő csökkentése miatt nem indult pilótaképzés egy jó ideig. Ezért úgy döntöttem, ha nem vezethetem a gépet, akkor ejtőernyővel ugrom ki belőle. Felderítő szakra jelentkeztem Szentendrére, ahol 197 jelentkező közül 10 embert vettek fel. Kitűnő eredménnyel végeztem, ezért választhattam helyőrséget, s én Pécset választottam, ahol a gróf Hadik András mélységi felderítő század negyedik csoportparancsnoka lettem.

 

Milyen munkák jöhetnek egy ilyen iskola után?

Én elég kalandos utat jártam be. 1995-ben kijutottam Fort Knoxba, egy felderítő tiszti és századparancsnok-képző iskolára, 1997-ben a hadseregreform miatt bezárták az alakulatom és új utakra kellett lépnem, Gyarmati helyettes államtitkár katonai segítője lettem. Utána megpályáztam egy olyan missziót, ahol még lőporszag volt a levegőben, ez volt Bosznia. 13 hónapig az EBESZ katonai megfigyelőjeként, szakértőjeként, regionális stabilizációs tiszti beosztásban teljesítettem szolgálatot Mostarban. 1999-ben Székesfehérvárra helyeztek őrnagyi beosztásba, közben még az évben pályáztam az USA-ba, ahol 2000-2001-ben sikeresen elvégeztem az Egyesült Államok szárazföldi törzstiszti akadémiáját, és párhuzamosan vele elvégeztem a Mester képzést is. A törzstiszti iskoláról egyenesen a Ranger iskolára mentem, azt befejezve pedig Grúziában, majd Afganisztánban szolgáltam. 2007-ben felkérést kaptam az akkori vezérkari főnöktől, hogy csináljunk Magyarországon egy különleges műveleti iskolát, melyet megterveztem társaimmal, s ennek következtében kerültem Szolnokra, ahol a Nemzetközi Különleges Műveleti Iskola parancsnoka voltam. Ebből a beosztásból szereltem le egészségügyi okokból 2011. év végén. 2012-ben indítottuk el az Elite Challenge kiképzést. Mellette nemzetközi tanácsadói munkákra kaptam megbízást krízis- és válságövezetekben.

Miért vonzott a külszolgálat?

Elhivatottság, kalandvágy, kihívás – mindez együtt, hiszen ez egy csábító, kalanddal teli életmodell. Afganisztán például olyan, szinte kötelező része a katonai szolgálatnak, hogy aki valaha is komolyan vette magát katonaként, az egyszer-kétszer biztosan szeretne megfordulni ott is.

Katonaként arra készülünk, hogy megvívjuk a harcot, de emberként szeretnénk azt elkerülni.

A háborús élmények meghatározóak és elgondolkodtatóak voltak számomra. Például amikor kétszáz méterre tőlünk becsapódott egy 117 milliméteres kínai gyártmányú rakéta, az egy hangos élmény volt... kifejezetten szerencsénk volt, Hál’Istennek senkinek nem lett baja. Ez is megmutatja, mindegy, mennyire vagy felkészült, ha kifogsz egyszerre egy rossz időt és egy rossz helyszínt, akkor könnyen rossz napod lehet.

Milyen meghatározó emlékeid vannak erről az útról?

Komolyan elgondolkodtató emlékek, amikor 2005 novemberében Kabulban egy tripla öngyilkos merényletsorozat történt, vagy amikor úgy repültem Bosznia fölött, hogy az egész út során egyetlen ép háztetőt sem láttam, de meghatározó a Grúziában a lesállásban megölt és szénné égett milicisták látványa is. Ezek mind arra emlékeztettek, mennyire törékeny az a béke, amiben élünk, és mennyire kellene értékelnünk, mit veszíthetünk. Meg kell tanulni értékelni a békét és a katonák áldozathozatalát, azt, hogy biztosítják a stabilitást, határokon, laktanyákban, külszolgálaton.

 

Csaknem 10 éve indítottad útjára az Elite Challenget. Mi is ez tulajdonképpen?

Maga az Elite Challenge egy 5 napos kiképzés, amelyen bárki részt vehet, aki elmúlt 18 éves, legyen akár rendőr, katona, egyetemista, civil. A Challenge a legjobbak, az elit kiválasztását jelenti, szeretnénk megmutatni a civil társadalomnak, micsoda energia, teljesítmény kell ahhoz, hogy a különleges erőkhöz bekerülhessen valaki. Egészségügyi, fizikai kiválasztás történik, ha valaki a különleges erőkhöz szeretne bejutni, itthon a kiválasztás 10 nap megpróbáltatás, az USA-ban 3 hét. Az Elite Challenge csak 5 nap, amikor kipróbálhatja magát az ember, és láthatja, milyen nehézségekkel kell szembenézni a komolyabb helyeken. A különleges erők, a zöldsapkások, a Rangerek kiképzéséből szemezgettünk a feladatok kiválasztásánál.

Ha akarnék, holnap elindulhatnék egy ilyenen, vagy van „beválogatás”? 

Mielőtt valaki eljön az 5 napos kihívásra, alaposan felkészül. Ez elsősorban a fizikai edzésről szól. Hogy képesek-e mentálisan is felkészülni a rájuk váró megpróbáltatásokra, az ott fog kiderülni.

Első nap fizikai felmérés történik, ilyenkor dől el, hogy a jelentkező maradhat-e a programban.

A próba 2 perc fekvőtámaszból, 2 perc felülésből, húzódzkodásból áll, 15 perc 42 másodperc alatt kell 3200 métert futni, emellett kötelékben futás és 200 méter úszás az adag. Ez 2 és fél – 3 órás folyamatos terhelést jelent, ha valaki nem tudja elsőre teljesíteni, még egyszer próbálkozhat. Akinek nem megy, nem folytathatja a programot. Ha valaki olyan sérülést szenved, amiből 2 órán belül feláll, folytathatja, ha több órára kiesik, mehet haza.

Miből áll aztán az 5 napos kiképzés?

Első nap végigmegyünk az akadálypályán, megnézzük, melyik akadályt hogyan kell leküzdeni, van nappali és éjszakai tereptan is, hogy a jelentkezők a kijelölt pontokat egyedül is megtalálják.

Aztán jönnek a „vizek napjai”, ilyenkor minden vizes, sáros, didergős, vacogós, hipotermiás. Főképp a tó hőmérséklete kiszámíthatatlan, volt már 9-10 fokos is. Ezekben a napokban komplex feladatok várnak a résztvevőkre, sok a csapatmunka, sérültszállítás, akadálypálya. És

persze egész nap olyan körülmények között, amelyek teljesen kívül esnek a komfortzónájukon.

Ez a vízválasztó, itt olyan fizikai fáradalmak érik a versenyzőket, hogy bőven megrostálódik a csapat, fele-egyharmada kiszáll a programból.

Aztán jön a tereptan vizsga, vagyis az önállóan megoldandó feladatok terepen. Hajnalban indulnak teljes felszereléssel, már induláskor az előző napok sok-sok kilométerével a lábban, ekkor következik egy 18 kilométeres menet – ez akár több is lehet, ha nem jól navigálnak. Kora délután érnek be, utána néhány órás felszerelésellenőrzés, karbantartás, majd estefelé indul az 50 kilométeres, részben éjszakai menetelés, amit 12 órán belül kell teljesíteni. Ez a kitartásról szól. Majd valamikor reggel megérkeznek a következő helyszínre, ez egy akadálypálya – de minden poént nem lőnék le! Aki teljesíti a kihívást, felvarrót és diplomát kap.  

 

Szinte őrültségnek tűnik jelentkezni erre a kínzásra. Mégis kik jelentkeznek és miért?

Nagyon sok oka van annak, ha valaki meg akarja magát méretni. Van, aki kalandvágyból, mert a filmekben látta. Szülő, testvér, barát, csalódás. Volt olyan is, aki katona akart lenni, de nem engedték, meg akarja mutatni, hogy alkalmas rá, mert maradt benne egy tüske. És lányok is jönnek. Ki akarják próbálni magukat, a legjobbak akarnak lenni. Hivatásos katonák is érkeznek, hiszen a honvédségen belül is ritka az ilyen komoly megmérettetés, a különleges erőknél kevesen szolgálnak, Európában is egyedülálló, nincs még egy ilyen program. Önismeretet elmélyíteni vágyók is jönnek, hiszen itt

magukról, tűréshatárokról, eszmeiségről, szociális, mentális képességekről nagyon sokat tanulnak az emberek.

Otthon a tévé mellett könnyű elképzelni, milyen jól bírnánk egy ilyen jellegű kihívást, aztán kint a terepen, amikor órákon át éget a nap, kifárad az izomzat, nagyon nehéz kitartani úgy, hogy lesz még 4 és fél nap. Átlag napi két órát alszanak az első három nap alatt, s ez csak 6 óra a 120-ból. Az 50 kilométeren előfordul, hogy menet közben hallucinálnak vagy akár menet közben el is alszanak a versenyzők. A negyedik-ötödik nap nincs alvás. Ott már nem is kell tájolniuk, hanem ellenőrizzük őket az ellenőrző pontokon. GPS-t teszünk rájuk, odafigyelünk. Tavaly volt egy lány és egy srác, akik párban mentek, a 34. kilométernél a fiú mondta, hogy pillanat, mindjárt megy tovább. Az árokban találtuk meg, a GPS ikonja már 15 perce nem mozgott, s ebből tudtuk, hogy ki volt ütve, s az éjszakában csak a fejlámpája világított az árokban, ahol megtaláltuk. Olyan mélyen aludt, annyira össze volt zuhanva, hogy azt sem tudta, melyik bolygón van.

Menet közben kiesni elég szörnyű érzés lehet. Kaptatok erről valamilyen visszajelzést?

Két nap után van még tartalék, de 4-5. nap végén kiesni nagyon bosszantó. Általában jól feldolgozzák a résztvevők, vannak, akik többször visszajöttek és megcsinálták. Aki kiesik, abban van egy űr, hogy nem csinálta meg, legközelebb már bizonyítani akar.

De tulajdonképpen teljesen mindegy, mi motivál, csak találj egy okot, amiért megcsinálod.

Szerinted van, aki nem alkalmas ilyen kihívásokra? Jobban mondva: kinek célszerű ilyen kihívásokon elindulni?

Igen, az Elite Challenge bár mindenkinek szól, de nem mindenkinek való. Azoknak javasolnám, aki érzik magukban az elhivatottságot, hogy felkészüljenek arra a szintre, amit nagyon kevesen tudnak hozni az országban. A felkészülés alatt a kihívásra készülő jelöltek sokszor változtatnak az életükön. Egy máltai srác 2014-ben jött el először a programra, a 2. napon kiesett. Meghatározó pont lett az életében, eldöntötte, hogy olyan sportba fog, ami valóban felkészíti. Crossfit edzésekre kezdett járni, majd később edző lett, visszatért, s bár kiment a bokája, de most gond nélkül megcsinálta a program addigi részét, mert eltökéltebb, határozottabb, érettebb emberként jött vissza. Aki végigcsinálja, életre szóló élményt kap, olyan erős önmagába vetett bizalmat, ami máshol nem adatik meg.

Fotók: Koltai Arnold

Ajánljuk még: