A csend hangján szólítja meg az embereket – Weisz Fanni szebb és motiváltabb, mint valaha

Több mint tíz éve ismerjük egymást Weisz Fannival és anyukájával. Az ország akkor ismerte meg a lányt, amikor egy, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón jelnyelven elmondta, célja, hogy az emberek megismerjék, és megszeressék az ő anyanyelvét, vagyis a jelnyelvet. Az évek során láttam vidámnak és szomorúnak, tanúja voltam, amikor anya és lánya között árok húzódott és mindkettőjük szeméből áradt a szomorúság. Szerencsére már újra süt felettük a nap, és ismét olyanok, mint régen.

Az interjút messengeren készítjük, Fannit anyukája, Ági tolmácsolja. Mindketten száz foggal mosolyognak, árad belőlük a vidámság. Beszélgetés közben rengeteget nevetünk, mert hihetetlenül pozitív személyiségek.

 

Nem véletlen, hogy először a kapcsolatuk kerül szóba, ugyanis megromlott viszonyukról a bulvárhírekből szinte az egész ország tudott, a köztük lévő őszinte, mély kapocsról viszont már kevesebbet hallhattunk. Fanni válása után anya és lánya ugyanis kibékültek, kapcsolatuk harmonikusabb, mint valaha. „Teljesen más lett a viszonyunk, sokkal jobb, mint régen. Régen természetes volt, hogy jó családba születtem, hogy a környezetem őszinte és segítőkész. Volt lehetőségem megtapasztalni, hogy ezek nem természetes dolgok és, hogy az embernek a családja sosem fordít hátat. Még akkor sem, ha hibázik. Már tudom, mi az őszinte szeretet. Mint ahogy azt is, mit is jelent a bizalom és kiben bízhatok” – summázza Fanni, és őket együtt látva, el is hiszi ezt neki az ember.

Fanni ma is modellkedik, influenszerként dolgozik, tartalmakat gyárt Facebook- és Instagram-oldalára, ezek mellett pedig nagy hangsúlyt kap az életében a társadalmi felelősségvállalás – mindezekben anyukája segít neki most is, ahogyan egykoron tette.

„Reggelente egy videóhívásban megbeszéljük, melyik leveleket kell megválaszolni, elkészítem a posztokat, a reklámanyagokat, befotózom az adott terméket, megírom a poszt szövegét siketes írásban, ezt anyu lefordítja »magyarra«, ugyanis azt tudni kell, hogy a jelnyelvnek nincs írott formája és más a nyelvtana is. Például ha te azt mondod, én ettem, az az én nyelvemen úgy szól: én eszik volt. A délelőtti munka után megebédelek, aztán délután jön egy fotózás, legutóbb épp esküvői ruhát viseltem. A napomnak valójában szinte sosincs vége és az időmet sem uralom, hiszem a követők egész nap várják az információkat, így folyamatosan közvetítem, hova megyek, mit eszem, épp merre járok. Mindig igyekszem körültekintően posztolni, észnél kell lennem, hiszen sokan látják, köztük sok-sok tinilány. Este, amikor mindenki lepihen, összecsörgünk anyuval, átbeszéljük a napot, megnézzük a naptárban, másnap mi vár rám, milyen eszközök kellenek, lesz-e kinti fotózásom. És persze a jelnyelvi szerdához is többórás, akár napi több felvételre is szükség van, hogy összeálljon egy videó. Sok időt töltök anyuval, emellett sokszor tervezünk anya-lánya napot, de ritkán sikerül megvalósítani.”

Hogy lett az, aki?

A kezdetekről beszélve nem csillog annyira a tekintet, az első évek nehezek voltak gyereknek, anyának egyaránt. Fanni második siket gyerekként érkezett a családba, a bátyja, Gábor is hallássérült. Neki annyival volt könnyebb dolga, hogy anyukája már „kitanulta” a bátyján, milyen úton járjanak. Akkoriban nem nagyon voltak lehetőségek, a jelnyelvről lebeszélték őket, a gyerekek viszont várták az információt, szájról nem tudtak olvasni. Fanni édesanyja először egy családi jelnyelvet talált ki, így kezdtek el kommunikálni. Aztán Gábor a siketek iskolájában elkezdte tanulni a hivatalos jelnyelvet, amit „hazavitt” Fanninak.

 

„Ötévesen Kaposvárra kerültem óvodába, ami hetes napközi volt. Délelőtt ovi, délután fejlesztő foglalkozások, majd a diákotthonban aludtam. Nagyon hiányzott anyu, az esti jóéjtpuszi. Borzasztó élmény volt számomra, azt hittem, valami rosszat csináltam, azért nem láthatom anyát.”

Fanni fő szakmáját, a modellkedést már gyerekkorában elkezdte kitanulni, karrierje nagyon korán, már nyolcévesen elindult. Amikor sok kislányhoz hasonlóan ő is arról álmodozott, hogy modell szeretne lenni, édesanyja elvitte egy tanfolyamra, arra is gondolva, hogy így legalább szokja a halló gyerekek társaságát, és később könnyebben be tud majd illeszkedni a hallók közé. Fanni nemsoká a modellvilágban találta magát, egyre több munkára hívták, majd szépségversenyeken is indult. A legutolsó szépségversenyén már jelnyelven mutatta be magát – ez az eset egészen a Megasztárig röpítette, ahol Rúzsa Magdi Gábriel című számát jelelte el, ezzel is felhívva a figyelmet a siketekre – abban az időben, mikor a tévés szakma és a szépségipar még nemigen foglalkozott a fogyatékkal élő emberekkel.

„Magyarországon a divat csak most kezdi felfedezni a hátránnyal élő embereket. Külföldön ennek már kultúrája van, ott ez egyáltalán nem számít újdonságnak. Abban az időben, amikor én elindultam, bizony nagyon nehéz volt még érvényesülni. Találkoztam olyan fotóssal, aki azt mondta nekem, hogy azért nem lehet fotózni egy siketet, mert nem hallja távolról, hogy mit mond a fotós – ez csupán azért is vicces, mert ez talán épp a hallók hátránya, mert ők tényleg nem hallják távolról, mit mond a fotós, én viszont a legkisebb mozdulatra is figyelek. Nehéz elfogadtatni az emberekkel, hogy van számos terület, ahol egy megváltozott munkaképességű is kiválóan el tudja látni az általa rábízott feladatot” – mondja.

A siketség kapcsán kiemeli: mivel az egyik legláthatatlanabb fogyatékosságról van szó, ezért ezzel foglalkoznak a legkevesebbet. „Hasznos részei tudunk lenni a társadalomnak, ha kellő figyelmet szentelnek nekünk és megtalálják a nekünk való feladatokat. Az oktatás terén még bőven lenne mit csiszolni, hogy felzárkózhassunk, és nem kell a jó példáért Amerikáig menni, elég megnézni a környező országokat e téren.
Emlékszem, egyszer feltették nekem a kérdést, hogy mit szólnak az emberek ahhoz, hogy politikusoknak dolgozok? Akkor azt válaszoltam, sem politikusoknak, sem politikusokkal nem dolgozom. Azokkal az emberekkel működök együtt, akik számára fontos az esélyegyenlőség. Ez nem faji, politikai, vallási kérdés, itt emberek, családok életéről van szó. Mindannyian ismerünk fogyatékkal élőket, esetleg családtagjaink közt is vannak. A legelső lépés az érzékenyítés, ezért is gondolom, hogy a divat fontos missziója lehet megmutatni minket, hogy ne csodabogárként nézzenek ránk, hanem egyenrangú félként. Ehhez azonban szükséges, hogy megismerjenek minket.”

Nem minden a külső: önkéntesség minden fronton

Fanni leginkább az elveinek él: a modellkedés egy idő után már nem is elégítette ki, és mindig is élete része volt a segítségnyújtás. Kisgyerekként az állatokat mentette, később hallássérültként úgy érezte, kötelessége segíteni a sorstársainak. Innen jött a Csend Hangja klaszter, amelynek keretében érzékenyítő előadásokat tartott. „Így szerettük volna eljuttatni a jelnyelvet azokba a családokba, ahova siket baba érkezik, át akartuk adni a tapasztalatokat, amiket szereztünk. Hiszen ha egy halló családba ilyen kisbaba érkezik, az sokkoló tud lenni. Nem lehet elég korán kezdeni a nevelést, ezért középiskolás fiatalokhoz mentünk, hiszen lassan ők is potenciális szülőjelöltek, akikkel akár ez is megtörténhet. Tudni kell, hogy a siket babák kilencvenhárom százaléka halló családba születik, és nem kis kihívás megoldani ezt a feladatot.”

 

A Csend Hangja Klaszter alapítójaként Fanni fontos célja, hogy bemutassa a siketeket, ezért is indította el a „jelnyelvi szerdát” a Facebookon. Szerdánként megjelenik egy videó, amiben a hétköznapokból merítve alapvető jeleket tanít az érdeklődők számára, legutóbb például a bevásárlás legfontosabb szavait jelelte. Az a célja, hogy egyre több fiatal ismerkedjen meg a jelnyelvvel. Fanni azt mondja, a mindennapokból merítve sokkal könnyebb megtanulni a jeleket, így e tudás birtokában egy siket babát is sokkal zökkenőmentesebben kísérhetünk az esetleges hallásjavító műtétig vagy hallókészülékig. Ez mégiscsak egy működőképes kommunikációs eszköz lehet a szülők kezében. 

„Misszióm, hogy minél többen megismerjék, megtanulják, hogyan lehet jól együttműködni, együtt dolgozni siketekkel és más fogyatékkal élőkkel. Az én életemben is sok szempontból egyedülálló kaland volt Az Ég, föld, férfi, nő című műsor, amikor siketként társműsorvezető lehettem Nagy Sanyi mellett, a sorozat főszerkesztője éppen – nem véletlenül– Borbás Marcsi volt. Szoros munkakapcsolatban voltunk, minden felvétel előtt átbeszéltük a forgatókönyvet, mielőtt adásba került közösen megnéztük az elkészült anyagot. Marcsival egy alkalommal egy teljes hetet töltöttünk Erdélyben, ő egyszerűen tündéri ember, aranyos, kedves, bájos, nemcsak a képernyőn, hanem magánemberként is.”

 

Arra a kérdésre, hogy tartja magát ilyen jó formában, Weisz Fanni azt mondja, ez alapvetően genetika, nem nagyon tehet róla. „Számomra mindenki úgy szép, ahogy van, az a jó, hogy mindannyian mások vagyunk. Egy dologra figyelek csak oda, amit anyu tanított: semmit nem kötelező megenni, a szervezetünk okosabb nálunk, pontosan tudja, mire van szüksége, amikor édeset kívánok, azt eszem, amikor sósat, azt, de mértékletesen. Lényegében soha nem falok, hanem csak csipegetek és rengeteg folyadékot iszom. A kedvenc ételem egyébként a rántott hús krumplipürével, uborkasalátával, meg persze a mama húslevese.”

A ragyogó mosolyú lány pozitívan, de nem csak a mának él. Komoly tervei vannak, idővel szeretne saját vállalkozást indítani, szóba került már kávézó, szépségszalon, de saját ruhamárka kialakításában is gondolkodik.

Fotók: Weisz Fanni