Vízidara, a jövő szuperélelmiszere

A jövő élelmiszerei között egyre több olyan új tápanyagforrást ismerhetünk meg, ami ez idáig elképzelhetetlen volt egy európai ember számára. A töltött káposzta mellett ülve senki sem gondolt arra, hogy valaha rovarfehérjéket fogunk enni ebben az életben vagy mikroalga-receptek után fogunk böngészni a neten. De a világ változik, és ez a változás mindannyiunkat magával ragad – legyen bármilyen véleményünk is a témával kapcsolatban.

Az európai gasztronómiában egyre több olyan alapanyag jelenik meg, amelyeket eddig csak más földrészek konyhái használtak – mint a chia mag, ami ma már széles körben ismert és fogyasztott élelmiszer hazánkban is. Érkeznek a legkülönfélébb trópusi növényi olajok, tengeri készítmények, déli magvak és kimondhatatlan nevű gyümölcsök. Megjelentek a szuperélelmiszerek, amelyek egészséget és hosszú, kiegyensúlyozott életet ígérnek, hónapról hónapra újabb és újabb képviselőjükről hallani. Közéjük csatlakozott most a vízidara, ami ma még ismeretlen, de holnap talán már a búzadarát is felváltja a nagyi tejbegrízében…

Jogi háttér

Az Európai Bizottság 2021/2191 végrehajtási rendelete kimondja, hogy a Wolffia arrhiza friss növényeit Laoszban, Mianmarban és Thaiföldön hosszú ideje biztonságosan használják élelmiszerként, és az összetételére, használatának történetére vonatkozóan rendelkezésre álló adatok nem vetnek fel biztonsági aggályokat. Az azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vízidara beltartalmi értékeit erősen befolyásolja azon vizek környezeti állapota, ahol termesztik, ezért nem zárható ki a nehézfémek és mikrocisztinek jelenléte a friss növényekben. Ezenkívül a bennük található egyes nyomelemek – például a réz, a molibdén, a cink, a bór és a mangán – bizonyos szintjei biztonsági kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre nézve, ezek a felhasznált műtrágyából származhatnak. Ezért a Bizottság előírta az előbbiek maximális mennyiségének megállapítási kötelezettségét is.

Ismerjük meg!

A vízidara a békalencsefélék (Lemnaceae) családjába tartozik, és állítólag a Föld legkisebb, 1-1,5 milliméteres virágzó növénye. Bár Délkelet-Ázsiában kiváló tápértéke és különösen magas fehérjetartalma miatt már évszázadok óta fogyasztják, Európa országaiban élelmiszerként eddig nem volt ismert. Az ázsiai országokban khai-nam néven ismerik, amelynek szó szerinti fordítása: „a víz tojása”, ugyanis ovális alakú. A szegények eledelének számított, és más alapélelmiszerekhez képest kevés jelentőséget tulajdonítottak neki. 

A táplálkozástudományi szakemberek szerint viszont az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat tartalmaz, kiváló minőségű fehérjeforrás. Található benne rost, polifenolok, vas, cink és B12-vitamin is. Legnagyobb előnye azonban az, hogy fenntarthatóan és gyorsan szaporítható, akár beltéri vertikális farmokon és akvakultúrákban is termeszthető, ezért termőföldet sem igényel.

A természetben édesvízi tavakban, patakokban és mocsarakban találkozhatunk vele: a víz felszínén úszik, és a vízimadarak tollazatába tapadva jut el mindenfelé. Mindössze nyolc nap szükséges a teljes kifejlődéséhez. A hűvösebb idő beálltával a víz fenekére süllyed, itt telel át, és fotoszintézissel arra is képes, hogy saját energiát termeljen. Hazájában úszó szőnyegekben termesztik, 3-4 naponként betakarítják, mert ennyi idő alatt képes megkétszerezni állományát. A szakemberek tulajdonságait kihasználva azt tervezik, hosszabb űrutazások során vele vagy hozzá hasonló növényekkel fogják az űrhajósok folyamatos, friss táplálékát biztosítani, illetve a természetes oxigénforrást.

Növekedési rekordjaira a tudósok is felfigyeltek, a Salk Institute kutatói számos kísérletbe bevonták: a genetikai összetételének vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy „megszabadult azoktól a génektől, amelyekre nem volt szüksége”, így minden erejével a gyors növekedésre tud összpontosítani.

Magyarországon viszonylag ritka növény, az Alföldön mocsarakban és holtágakban szórványosan találkozhatunk vele, de előfordul a Kis-Balatonban is. Ezen az éghajlaton a nagy előnyének számító gyors ütemű szaporodása természetes körülmények között nem lehetséges. Ezért nem kell aggódnunk, hogy bármelyik őshonos fajunkat kiszorítja: termesztése egyelőre csak kifejezetten mesterséges körülmények között, épített környezetben lehetséges.

Sokkal színesebb, mint gondolnánk

A vízidara nemcsak élelmezésre használható. Egyik legígéretesebb tulajdonsága az, hogy a benzotriazol nevű – fagyálló, korróziógátló folyadékként használatos – vegyületet sikeresen ki lehet vele szűrni a természetes vizeinkből. A benzotriazol potenciálisan veszélyezteti a vízi élővilágot, és a Rajna, illetve az Elba folyók által az Északi-tengerbe mosódik, nagymértékben veszélyeztetve az ottani élővilágot. A vízidara azonban képes felvenni a vízből ezeket a vegyületeket, és adott esetben eredményesen felhasználható nagyobb víztömegek tisztítására is. 

Az ipar komolyan foglalkozik vele, mint keményítő-előállítási alternatívával, az akvakultúra-rendszerekben pedig bebizonyították, hogy csökkenti a nitrogéntartalmú hulladékot és a szemcsés szerves anyagokat a termesztőközegben, segítségével növelhető a táplált halak túlélése és a nettó hozam is. Vizsgálják, mint jövőbeli szennyvíztisztítási eszközt: a ftalátoktól és más szerves vegyületektől képes fertőtleníteni a vizeket. Az eredmények bizakodásra adnak okot, a vízidara mesterséges tenyésztésének hét napja alatt a megfigyelt ftalát-koncentráció csökkenése 78,9 és 99,7 százalék közötti értéket mutatott. A sort még sokáig folytathatnánk, mert meglepő módon az élet számos területén találkozhatunk a vizidarával, mint lehetséges fenntarthatósági alternatívával, jelenleg közeli rokonához, a Wolfia globosa-hoz hasonlóan a bioetanol gyártásban való felhasználhatósága is foglalkoztatja a kutatókat. 

Hazánkban egyelőre nem kapható, de külföldön már igen, így aki mindenképpen szeretné megkóstolni, az tud rendelni az internetről, még magokat is, itt és itt. Reméljük, hogy a nagyi búzadarás tejbegrízét sem a vízidara, sem más újonnan felfedezett növény nem váltja fel, de sokféleképpen hasznosíthatjuk majd, ha szükség lesz rá.

Nyitókép: Christian Fischer/Wikimedia