Túlnépesedés vs. túlfogyasztás – melyik a nagyobb probléma?

A klímaváltozással és a bolygó energiatartalékainak kimerülésével kapcsolatos cikkek alatt a kommentek java részében mossuk kezeinket és másra mutogatunk: a nagy multikra, akik sokat szennyezik a bolygót, a szomszédra, aki nem gyűjti szelektíven a szemetet, vagy éppen a túlnépesedő harmadik világra, ahol sokan laknak. Ahol több az ember, több a fogyasztás – legalábbis van egy ilyen téves elképzelése sokaknak.

Fogyasztási világtrendek

A statisztikai adatok azonban más képet festenek: globálisan mérve a világ második és harmadik legnagyobb energiafogyasztója az USA és az EU, holott ezek összlakossága mindössze 750 millió fő körül van, ami még tizede sincs a Föld teljes népességének. Ergo, hiába vagyunk kevesebben, mint pl. az etiópok – vagy bármely más kifejezetten harmadik világbeli szegény ország lakossága – mégis sokkal több erőforrást használunk fel. Félelmetesen sokat.

Persze, ez józan paraszti ésszel is megállapítható: a nyugati világ télen fűt, nyáron hűt, medencét töltöget az ivóvízzel, élelmiszert dob ki. Sok ember napi szinten autót használ, számos elektronikai kütyüt és rengeteg kis kacatot vásárol a boltban, műanyagot műanyag csomagolásban. Nyáron aztán repülőre ül, hogy kikapcsolódjon végre.

Egy héttagú etióp család viszont ennek a fogyasztásnak a töredékére képes, ha képes egyáltalán a viskójában éldegélve, miközben megeszi a napi batátaadagját és faággal mos fogat. Új ruha helyett többnyire azt hordja, ami nekünk már nem kell. Az átlagos harmadikvilág-belinek nincs saját hűtője, kocsija, telefonja, még angolvécéje sincs; nem vesz könyvet, nem rendel lakberendezési dekorációt a világ másik végéről és talán még áramot sem használ napi szinten. Így hét ember nem használ el összesen annyi erőforrást, mint Európában egyetlen átlagember.

Túlfogyasztás vs. túlnépesedés

Ugyanakkor a túlnépesedés is komoly veszélyeket rejt: több ember többet fogyaszt, akármilyen keveset is fogyaszt ma egy harmadik világbeli ember. Szüksége van ételre, italra, minimális komfortra – ráadásul az elmúlt pár évben jelentős gazdasági változások indultak: a harmadikvilág-beli országok kezdik megelégelni a kizsákmányolást, ezért elkezdték bezárni piacaikat, megtartani maguknak az eddig kiáramló erőforrásokat és a saját lakosságukba invesztálni a tőkéjüket.

A fejlődés magasabb életszínvonalat jelent, a magasabb életszínvonal pedig általában magasabb fogyasztást, így válik fenyegető veszéllyé az, hogy a harmadik világbeli túlnépesedett országok lakosai – egyébként teljesen jogosan – úgy akarnak majd élni, mint mi. Képzeljünk el 10 milliárd embert, aki annyit fogyaszt egy nap alatt, mint manapság egy nyugati ember. 

Kutatások szerint 2050-ig várhatóan 2,5 milliárd fővel fog növekedni a népesség. Ahhoz, hogy addigra ne éhezzen senki, 70 százalékkal több élelmiszert kellene termelni, ugyanakkor a klímaváltozás hatásait figyelembe véve (például a szélsőséges időjárást és az annak nyomán bekövetkező természeti katasztrófákat) ez egyre nagyobb kihívás lesz.

Van-e megoldás?

A népesség szabályozása súlyos etikai kérdéseket vet fel, s egyelőre nincs a láthatáron olyan autoritás, akinek jogában állhatna erre irányuló kérdésekben döntéseket hozni – s talán ez nem is baj. 

A fogyasztás szabályozása, csökkentése már jóval ésszerűbb törekvés, ugyanakkor a kapitalista társadalmak berendezkedésének alapjait érintő változásokat hozhatna, amire kérdéses, hogy felkészült-e a társadalom. Emberléptékű változásokból már jó példákkal is rendelkezünk: 2008-2018 között az Európai Unió tagállamainak 13,5 százalékkal sikerült csökkenteniük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a szennyezés kisebb része, kevesebb mint negyede kapcsolódik közvetlenül a háztartásokhoz, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 76 százaléka az iparhoz és a mezőgazdasághoz kapcsolódik. Vagyis nagy szükség lenne a nagy rendszerek mihamarabbi szabályozására – nemcsak Európában, világszinten. 

A szakértők pedig kiemelik azt is, hogy sem a túlfogyasztás, sem a túlnépesedés nem jelent akkora gondot, mint a rossz fogyasztási megszokások. Az, hogy pazarlunk, egyenlőtlenül osztjuk el az erőforrásokat és szennyezően élünk velük. Nem alkalmazzuk elég elterjedten a körforgásos gazdaság modelljét és nem bánunk megfelelően a számunkra elérhető javakkal. Márpedig ezen már ma, személy szerint mi is megpróbálhatunk változtatni.