GolfÁramlat

Kavicsmandalák és csigaszőnyegek között: Kánya Tamás a természetből épít állatok és emberek számára

Még el sem készült, a madarak és mókusok máris használatba vették azt a különleges madáretetőt, amit Kánya Tamás készített a budakalászi ártéri erdőben idén ősszel. Nem ez volt a fiatalember első műve, rendszeresen alkot a Duna-parton az arra járó emberek (és állatok) nagy örömére. Különleges és színes műveiről beszélgettünk vele.

A land art az alkotás egy olyan formája, amikor a művész a természeti környezet formavilágát és elemeit (növényeket, sziklákat, kavicsokat, földet) használ a jellemzően monumentális szabadtéri installációk elkészítéséhez. Kánya Tamás műveit egyesek ebbe a kategóriába sorolják, de bárminek is nevezzük, sokan örömünket leljük bennük.

A landart-alkotások rendszerint rövid életűek, hiszen természetükből adódóan ki vannak téve az idő múlásának és az időjárás viszontagságainak. Az idén ősszel épített, Manófalva nevet viselő madáretető sem létezik már abban a formában, ahogyan ezelőtt – az áradás veszélye miatt Tamás összeszedte, megmentette a darabjait, majd nemrég az egészet egy kicsit kibővítve visszaépítette az erdei kisállatok számára.

„Tíz évvel ezelőtt, 2013-ban kezdtem el kijárni a Római-partra, ott rakosgattam egymásra a köveket, amikből végül kétméteres kőoszlopok keletkeztek. Aztán uszadékfa-szobrokat készítettem melléjük, végül egy elég komoly, 15-20 méteres kiállítás született. A média is felkapta rá a fejét” – fog a történetébe Tamás.

Csavargásból szerelem

Kánya Tamás Békásmegyerről jár a Duna-partra kerékpárral. A kőoszlopok és uszadékfa-szobrok után kezdte az apró kavicsokat gyűjtögetni, amikből a homokban különböző mintákat, mandalákat rakosgatott ki. A kavicsmandalákat követték a sárszobrok. „Nagyon érdekelt a sár, a fák törzsén kezdtem el formázgatni, mint más az agyagot. Készítettem egy arcot, aztán még egyet, végül komoly, díszes maszkokat sikerült a fatörzsekre varázsolnom” – meséli a fiatalember, hozzátéve, hogy a természetadta alapanyagok rendkívül izgalmasak és inspirálóak számára, amikor hozzálát, sokszor nem is tudja, mi készül majd belőlük. „Sokat csatangolok az erdőben, szinte állandóan kint vagyok. Mindig találok valamit, egy korhadt faágat, köveket, kavicsokat vagy csigaházakat, amikből később készítek valamit, például egy színes, rojtos szőnyeget…”

Akár egy egész napot is szívesen tölt az erdőben, a lakótelepi lakásában való bezártságot nehezen viseli. Gyerekkora óta csavarog mindenfelé, ilyenkor távol érzi magát a civilizációtól és az emberektől. Az erdő, a természet szeretete jelenik meg az alkotásaiban, ezek révén fejezi ki a tiszteletét és az érzéseit.

A Manófalva is egy egyszerű madáretetőnek indult. A madarak és a mókusok szinte ismerősként köszöntik, amikor az erdőben jár, ő így szeretett volna kedveskedni a kisállatoknak a téli hidegben. Tervek és elhatározások nélkül alkot, őszintén, amivel mások számára valóban értéket teremt: a nézelődők olykor el is sírják magukat az alkotásokból áradó szeretet megélése révén. Rengetegen köszönik meg Tamásnak, hogy alkotásaival teszi még szebbé és látványosabbá az egyébként önmagában is gyönyörű természetet. „Számomra megdöbbentő, milyen sok embernek tetszik az, amit csinálok. Bevallom, ez is inspirál.”

Emberi természet

Bár ezek a szabad ég alatti alkotások ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, ki kell állniuk az emberi természet próbáját is. Sajnos sokan piszkálják a szobrokat, leszedegetnek belőlük egy-egy kavicsot, vagy hazavisznek egy etetőt a sok közül, a hangoskodás pedig elriasztja a mókusokat. A fiatalember olykor szóvá teszi ezt a járókelőknek, és igyekszik mindenkit emlékeztetni arra, hogy az természetben az ember a vendég – sokszor hiába.

Néhány alkotását az erdő mélyén készítette el, ahol azok hosszú időn keresztül érintetlenül maradnak. „Szeretek kijárni oda. Ott csönd és békesség van, ami akár ijesztő is lehetne, számomra mégis megnyugtató. Néha még azt is hallani, ahogy lehullik egy falevél…”

A mindennapi gondoktól való elmenekülés vált hobbivá Kánya Tamás számára. A hétköznapi mókuskerékből való kiszakadás annyira megtetszett neki, hogy végül ennek mentén alakította az életét, így a lehető legtöbb időt tudja tölteni a természetben. Egyesek irigykednek rá, mások nem értik, miért csinálja ezt. Ő úgy érzi, az erdő az ő streming-szolgátatója és közösségi médiája.

Változnak az évszakok

„Nyáron sok időt lehet tölteni a természetben, viszont több az ember, míg télen egyedül lehetek, de az idő cudarabb, hamar sötétedik, kevesebb időt tudok kint lenni. Ugyanakkor minden évszakban megtalálom a szépséget, és azokat a kellékeket, amikből alkotni lehet” – magyarázza Kánya Tamás. A meleg hónapokban kőoszlopokat készít, a téli hidegben jégtáblákat pakol egymásra négy-öt órán keresztül, azokból épít tornyokat. Megfeledkezik közben a hidegről és a fagyról, annyira elkapja az a bizonyos flow-érzés, az alkotás élménye.

Érdemes alkalmanként kilátogatni a Duna-partra, sosem lehet tudni, mikor bukkanunk egy-egy újabb alkotására, vagy szerencsénk lesz és gyönyörködhetünk egy régebbiben, esetleg egyszerűen csak önmagában a természetben, tiszteletben tartva annak létezését és védtelenségét.

Fotók: Kánya Tamás

 

Már követem az oldalt

X