Van néhány trükköm, hogyan hasznosítsam ezeket a szép, színes tasakokat vagy papírokat, ha már nem tudom rávenni az ajándékozót, hogy hazavigye magával. Mert én bizony megpróbálom: szerintem amíg nem szerves része a csomagolóanyag az ajándéknak, nem ciki azt visszaadni, és kérni a másikat, hogy használja újra és újra. A szatyor arra van, hogy hordozzuk benne az adott holmit, ami jelen esetben ajándék! Persze mivel senkire nem akarom rátukmálni a csomagolást, amit nekem hozott, szép számmal akad nálam is csomagolóanyag. Ezekkel pedig mindig szeretek kezdeni valamit.
Körforgásban
Pofonegyszerű persze az első trükk, mert a tasakokat újra meg újra felhasználom, amikor én adok ajándékot. Nekem nem ciki, ha ugyanannak adom vissza, akitől abban kaptam jómagam is ajándékot, még fel is hívom rá a figyelmet, vicces kis feliratokkal bővítem a kísérő kártyán lévő szöveget. Így akad nálam
olyan tasak is, ami évek óta körforgásban van.
Ez egyféle edukáció is családon, baráti körön belül – egyelőre nem nagy a sikere, de nem adom fel. Annak viszont mérhetetlenül örülök, amikor ráismerek olyan tasakra, ami már régóta ide-oda kering a családban.
Fotó: 123RF
Hasznosítás – másképp
A fülét vesztett, kissé már viseltes zacsikat bevásárlásnál használom, sokszor karácsonyi tasakba csomagolom nyár kellős közepén is a zöldséget, gyümölcsöt és addig használom, amíg végérvényesen szét nem foszlik. Arra jó fül nélkül is, hogy a kasszáig elvigyem benne a krumplit, paprikát – legalább az azoknak szánt nejlont megspórolom így.
A jobb minőségű, közepes vagy nagyobb formátumú táskáknak ebédhurcolásnál veszem hasznát. Egy erős papírtáska akár egy évet is kibír, hiszen nem kell nagy terhet cipelnie. Egyébként leghamarabb a zacskók füle adja meg magát, de ha a papír sértetlen, csak kibújt a szalag a lukon, bújtassuk vissza, kössünk rá egy nagyobb csomót, és pár használatot (akár hónapokat is!) nyerhetünk így még az életének.
A kamrai rendszerezésnél is jó szolgálatot tesznek az egyforma méretű zacskók, egymás mellé állítva a spájz polcain szépen el lehet bennük különíteni a különféle szétfolyásra hajlamos alapanyagokat, például a száraz tésztákat vagy a már megbontott rizst. A minták segítenek abban is, hogy melyikben van a levestészta, melyikben a gluténmentes termékek, vagy a bevetésre váró fűszerek.
Fotó: 123RF
Ugyanez igaz a fürdőszobai rendszerezésre is. A millió, csak néha használatba kerülő piperecikk elrejtésben jó barát az ajándéktasak. Szekrényen belül, de azon kívül is jól működnek, sőt, a szekrény tetejére pakolt holmi – például a váltás télikabát vagy éppen a nyári szoknyák összessége – is jobban mutat egy szép ajándékzacskóban, mint egy átlátszó műanyagszatyorban. A fürdőszobában azonban vigyázzunk: a víz a papírzacskót átáztatja, a műanyagzacskók alján pedig penészt eredményezhet!
A csomagolópapír sem veszhet kárba!
Az ajándékokról leszedett papírcsomagolás is érték a háztartásban, éppen ezért, amikor ajándékot kapok – óvatosan bontogatom le a papírt, hogy minél kisebb felületen sérüljön. Aztán levágom a tépett, sérült részeket, ami vagy a szelektív kukába kerül, vagy ha olyan a minta rajta, amit barkácsolásnál, vagy gyerekekkel való játék során felhasználhatok, akkor megőrzöm kreatív célra. Most éppen egy mézeskalács-házikókkal teleszórt csomagolóanyag került hozzám,
abból vagdostam ki jövő karácsonyra készülve a házikókat, s készítettem jó előre díszeket.
Fotó: 123RF
Ha elég nagy a hozzám került papír, akkor az egyenesre vágás után kivasalom azt, és hengerré hajtogatva tárolom. Így, ha tényleg jó állapotban van, újra lehet használni, de ha nem, akkor is van mit tenni velük! Uzsonna csomagolására, fiókok kibélelésére használom legtöbbször a gyűrött csomagolóanyagot, de terítésnél tányéralátétként is jó szolgálatot tesznek. Papírékszerek készítéséhez is remek alapanyag a használt csomagolópapír – egyébként a papírtasakok mintája is alkalmas erre
A lényeg, hogy minél kevesebb papír kerüljön szemétre, mert ugyan könnyen lebomló anyagról van szó, előállítási költsége igen magas, ráadásul temérdek fa felhasználása árán kerül az otthonunka a csomagolóanyag.
Szerintem érdemes tudatosan állni ehhez a kérdéshez is, és minél több papírt megmenteni az azonnali kukázástól!
Ajánljuk még: