Asztma, fejlődési rendellenességek, esetleg kóma: minden, ami egy kupac égetett avarban lehet

GolfÁramlat

Asztma, fejlődési rendellenességek, esetleg kóma: minden, ami egy kupac égetett avarban lehet

Időről időre rá kell hogy jönnöm arra, valami nagyon nincs rendben. Ilyenkor órákig tudok merengeni azon, hogy vajon az én gondolkodásommal van baj, én vagyok túl szigorú és kevésbé elfogadó, vagy úgy kompletten az emberiség halad nagyon rossz irányba. Elözönlenek a miértek, és fáradásig töröm magam azon, hogy hogyan lehetne változtatni, miként lehetne felnyitni a körülöttem élők szemét. Voltak sikeres és kevésbé eredményes próbálkozásaim is, és bár ez a küzdelem valószínűleg soha nem ér véget, nem tudok mást tenni, mint megpróbálni változtatni. Újra és újra. 

Bár 2021. január elsejétől kezdődően országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése, a 2020. december másodikai Magyar Közlönyben megjelent rendelkezések némiképp módosították a tilalmat. A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, és kimondja, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok kezében a döntés, hogy szabályozzák-e az égetést, és ha igen, miként. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kisebb településeken jelenthet inkább problémát a módosítás, és ezt sajnos jómagam is tapasztalom.

Nincs olyan hét, hogy ne lengené be masszív füstszag az otthonunkat, és ne szürkítené a kék eget a falu több pontjáról fel-felszökő töménytelen mennyiségű füst.

Hosszú és gyötrelmes harc volt ez Romonyán. Heti két égetési nap, heti két egészségromboló förtelem. Átláthatatlan füst, szörnyű levegő, könnyező természet. Mindent áttörő reménysugárként érkezett meg az égetési tilalom, aminek megszavazásakor azt hittük, végleg elbúcsúzhatunk ettől az értelmetlen és rendkívül káros szokástól. De most már tisztán látható, hogy sokkal nehezebb lesz a leállás, mint gondolnánk.

Kicsit olyan ez, mintha a két tábor két párhuzamos úton haladna, és minden kísérlet a kommunikációra a két út közötti árokban végezné. Hogy ezért ki a felelős? Nehéz kérdés. Az önkormányzat?  A rossz beidegződések, kellemetlen szokások? Talán mindkettő? Nem tudom, de ha sikerülne is korrekt választ adni, az sem változtatna a lényegen: van valami, ami miatt az emberek nehezen vagy sokszor egyáltalán nem tudnak elszakadni az égetés rossz szokásától.

Pedig el kellene. Minél előbb. Mert az égetéssel nem az a legnagyobb baj, hogy büdös. Nem a teraszon száradó tiszta ruhák penetráns szaga dühít fel a legjobban, és még csak nem is az a borzalmas látvány, ahogy gőzölgő homály lesz a tiszta égboltból. Hanem az a rengeteg egészségünkre és környezetünkre gyakorolt káros hatás, amelyről egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni a boglyát rakók.

Ez pedig se nem szép, se nem korrekt.

Mert mindaddig, amíg egy szokás, egy tevékenység csak önmagunkra és közvetlen környezetünkre van hatással, a mi dolgunk, mondhatjuk. De amikor szabadon eresztjük az ártó szellemet a palackból, megkeserítve és rombolva ezzel mások életminőségét, nem utolsósorban élőlények megszámlálhatatlan sorának mindennapjait, akkor már közel sem magánügy.

Az égetés közel sem gyerekjáték. Egy átlagos kerti tűz alkalmával, amikor vegyesen égetnek avart, fűnyesedéket és gallyakat, óriási légszennyezést okoznak. Sokszor gondolkozom azon, hogy az égetésnek hódolók vajon tudják-e, hogy a növényi részekben lévő szén ugyan oxidálódik, de csak részben, és szén-dioxid helyett szén-monoxid keletkezik, ami köztudottan kis mennyiségben is mérgező? Azt vajon tudják-e, hogy egy átlagos rakás elégetése során milyen anyagok keletkeznek, és azok milyen hatással vannak nemcsak rájuk, hanem szomszédaikra is?

Legnagyobb mennyiségben szén-monoxidot vagyunk kénytelenek belélegezni, egy átlagos kupac esetében körülbelül 5-7 kg lengi be a környéket. Fejfájást, szédülést vagy akár a látás- és hallásképesség csökkenését eredményezi. Ha pedig jószomszédunk rendszeresen hódol szenvedélyének, akkor a hobbi folytán akár jelentős keringéscsökkenés, szívizomgyengülés, érelmeszesedés, de akár szívinfarktus is kialakulhat. Nem hangzik olyan jól, ugye?

Pedig még közel sincs vége. Közel 5 kilogramm 10 mikrométernél kisebb lebegő részecskék szállhatnak át a kertünkbe, amelyek

azonnali asztmás rohamot, légúti irritációt, szív- és érrendszeri zavarokat okozhatnak,

hosszú távon pedig bizonyítottan károsítják az immunrendszerünket, agyérgörcsöt, rákos megbetegedést és tüdőgyulladást is előidézhetnek. De itt vannak a szénhidrogének is, amelyek egy kórházból hazahozott csecsemőnél akár egy örök életre megváltoztathatják a hormonjai termelését, felborítva ezzel az egész szervezetének működését. Tisztelettel kérek tehát mindenkit, hogy eszébe ne jusson begyújtani a halmot, ha újszülött érkezett a lakóközösségbe! 

Szót kell ejtenünk még a nitrogén-oxidokról is. Belégzésük tüdővizenyőt okozhat, izgatják a szemet és a légzőrendszert. Aztán kiszabadul még egy kis metil-etil-keton is, ami komoly hatással lehet a központi idegrendszerre, és negatívan befolyásolhatja az emberi reprodukciót is. Az etil-benzol a májat és vesét készítheti ki, a sztirén pedig sok más rossz tulajdonsága mellett akár halláskárosodást is okozhat. A fenol számlájára írható egy esetleges kóma, szívműködési zavar, légzési elégtelenség vagy éppen ájulás, a dibenzo-furán pedig születési és fejlődési rendellenességeket okozhat. Sajnos felhalmozódik a szervezetben, nem bomlik le.

A sorból ki kell még emelnünk a benz-a-pirént. Egy átlagos égetés alkalmával körülbelül 60 millió nanogramm jut a levegőbe. Hogy ez mit jelent? A BaP az egyik legveszélyesebb vegyület, a WHO szerint az I. veszélyességi kategóriába tartozik, egészségügyi határértéke 1 nanogramm/m3. Egy nanogramm – az útban lévő kupac elégetésével pedig vagy 60 millió nanogramm mennyiséget eresztünk világnak. A BaP rákkeltő anyag, illetve öröklődő genetikus károsodást okozhat az emberi csírasejtekben és toxikus hatása lehet az emberi reprodukcióra. Amikor begyújtanak egy útban lévő kupacot, akkor annyi részecske jut a levegőbe, amely

körülbelül 90 millió köbméter levegőt szennyez el az egészségügyi határérték felett.  Ez egy közepes település teljes légkörét jelenti. 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2017. évi jelentése szerint az ultrafinom részecskék hazánkban évente közel 12 000 ember idő előtti elhalálozását okozzák. 12 000 emberét… A szennyezés okozta kár hazánkban évente eléri a nemzeti összjövedelem 19 százalékát. A legveszélyesebbek az úgynevezett ultra-finom részecskék, amelyek a tüdőből 20 perc alatt közvetlenül a véráramba jutnak, és súlyos elváltozásokat okoznak, hozzájárulva az érrögök képződéséhez.

Talán nincs is szükség több elkeserítő adatra ahhoz, hogy világossá váljon: ideje véget vetni az értelmetlen égetéseknek! És teljesen mindegy, hogy szabályozza vagy tiltja-e a törvény. Ne rendelkezéseknek, szabályozásoknak akarjunk megfelelni, ne nyújtózkodjunk addig, amíg a takarónk ér, mert itt nem a polgári engedelmesség a kérdés. Itt az emberélet a fontos. Be kell látnunk végre, hogy ezzel az ártatlannak tűnő tevékenységgel milyen hatással vagyunk környezetünkre, kiváltképp szomszédainkra, közösségünkre. Valahol itt nyer értelmet az ember fogalma.

Embernek lenni mindig, minden körülmények között, egyénként egy közösség részeként.

De hogy ne csak a problémára, hanem a megoldásra is figyeljünk, készültem pár jó ötlettel azoknak, akik még nem tudják elképzelni, hogyan is szokjanak le a – nem túlzás – mérgező szokásukról:

  • A kerti hulladék egy részét használhatjuk mulcsként, vagyis gyorsan bomló talajerősítőként. Egyszerűen csak terítsük szét a talajon!
  • Komposztáljuk! Mi sem egyszerűbb! Egy megfelelően kezelt komposztban a beteg növényi részek is biztonsággal lebonthatóak. Ha jó a komposzt, komoly hőtermelésre képes, amely a legmakacsabb kártevőket is elpusztítja.
  • Tegyük a zöldhulladékot a neki szánt kukába, és szállíttassuk el a hulladékgazdálkodóval, akik saját telepükön komposztálják.
  • A lehullott falevelekből készítsünk levélhumuszt! Gyűjtsük a leveleket egy körülbelül 1 méter magas kupacba a kert egyik szélében, öntözzük meg, és néhány havonta ellenőrizzük, nem száradt-e ki. Az így készített humuszt bárhol alkalmazhatjuk kertünkben.
  • Számos önkormányzat közösségi aprítógépet, darálót biztosít a lakosságnak, és van, ahol azt ingyenesen ki is szállítják helyben aprítás céljára (így sokkal kisebb helyen és gyorsabban is komposztálható, vagy akár a talajba is beforgatható a darálmány). Ha ilyen nincs, javasolni kell az önkormányzatnak a vásárlását.
  • Felejtsük el a dió mítoszt! A diófa levele is komposztálható, átlagosan fél-egy év alatt kiváló humusz válik belőle, amelyből akár palántaföld minőségű termőtalajt nyerhetünk.

 

További források itt, itt, itt és itt

Ajánljuk még: