GolfÁramlat

A kardszárnyú delfin még öngyilkosságra is képes – és ez is az emberi tevékenység következménye

Hatéves lehettem, amikor anyukám megengedte, hogy fent maradjak és megnézzek egy filmet elejétől a végéig. Szerintem ez volt az első ilyen alkalom, mert általában nyolckor kezdődtek a filmek, és nekem nem sokkal utána le kellett feküdnöm. Ám aznap ébren maradhattam, amiért mindig hálás leszek. Ugyanis a film, amit akkor láttam (Szabadítsátok ki Willy-t!), olyan meghatározó élményt nyújtott számomra, ami miatt a kardszárnyú delfin lett a kedvenc állatom! Ez azóta is töretlen. 

Több delfinfajról bebizonyították már, hogy egészen kimagasló intelligenciával rendelkeznek. Sőt, egyes kutatások szerint a delfinek ész tekintetéből a második helyen állnak a modern ember után. Öntudatosak, saját személyiséggel és autonómiával rendelkeznek. Hozzánk hasonlóan szociális lények, vannak barátaik, és együtt élnek a családjukkal, néha három generáció is. Érzelmileg szorosan kötődnek egymáshoz és hiperérzékenyek a szenvedésre és lelki traumákra.

A delfinek az emberhez hasonló módon kommunikálnak egymással, és mindegyik egyednek van saját neve: persze ez nem betűkből áll, hanem füttyszerű jelekből. Ezek az állatok felismerik magukat a tükörben és képesek új viselkedési formákat eltanulni, és aztán meg is tanítani egymásnak. A kutatók szerint éppen ezért az emberéhez hasonló jogokat érdemelnek ezek az élőlények. Egyes országokban már megkapták a „Non-Human Person” státuszt.

Állatvédő szervezetek és tengerbiológusok szerint delfinek fogságban tartása és vízi vidámparkokban való mutogatása erkölcstelen és etikátlan. Ők ugyanúgy családban élnek, mint mi, ugyanannyira szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz, mint mi, emberek. Elképzelni is szörnyű, mit élhetnek át, amikor a szemük láttára fognak ki, ölnek meg, vagy hurcolják el egy vagy akár több családtagjukat.

A kardszárnyú delfinek az eddigi feljegyzések alapján kizárólag fogságban támadtak emberre, nyílt vízen soha, fogságban ugyanis nagyon szomorúak és depressziósak. Bár van egy dokumentum 1911-ből, ahol egy fotóst akart egy csapatjuk leborítani a jégtábláról, de ő tetőtől talpig prémbundát viselt, tehát az orkák összetéveszthették egy állattal.  

Egy apró tartály az életterük, a vegyszeres víztől szem és bőrgyulladást kapnak, az előadás alatti zenétől pedig halláskárosodásuk lesz.

Valószínűleg a gondozójuk elleni támadás is egyfajta segélykiáltás szeretne lenni. „Miért tartotok itt? Miért nem engedtek vissza, ahová tartozom?”

Egészen megdöbbentő, de ezek az állatok képesek az öngyilkosságra is. Az egyik palackorrú delfin annyira nyomorultul érezte magát az éveken át tartó bezártság miatt, hogy egyik alkalommal lemerült a medencéje aljára és addig marad ott, amíg meg nem fulladt. Egy hím kardszárnyú delfin pedig addig verte a fejét a tartály betonfalába, amíg meg nem halt. De akadt olyan nőstény is, aki az idomárját a víz alá nyomva tartotta, amíg nem engedték oda síró borjához, aki el volt különítve az épp előadást tartó anyától.

2013-ban készült egy érdekes és megrázó dokumentumfilm Blackfish néven, ami Tilikum történetét mutatja be. Tilikumot kétéves korában ejtették fogságba szülei mellől. Mostoha körülmények között tartották, ő pedig teljesen összeroppant a hosszú és gyötrelmes évek során. Egyik műsor előtti próbáján lerántotta idomárját a víz alá és brutálisan kivégezte. Orkaszakértők szerint azok után, ahogy egész életében bántak vele, nem volt meglepő, amit Tilikum tett. A történet egy lavinát indított el, aminek az lett a vége, hogy 2016-tól betiltották az újabb orkák befogását és a fogságban tartott egyedek szaporítását is. Igaz, szörnyű áron, de ezáltal több jogot kaptak az aquaparkokban tartott delfinek.

Újabban valamit próbálnak közölni velünk az orkák

Portugália és Spanyolország partjainál különös dolgok történnek az elmúlt egy évben. Egyre több feljegyzés és beszámoló szól arról, hogy csapatban úszó kardszárnyú delfinek támadnak hajókra. A spanyolországi A Coruña közelében egy tizenegy méteres yacht farát támadta meg egy kifejlett példány. Legalább tizenöt alkalommal úszott neki a hajótestnek. A hajó kormányozhatatlanná vált, végül kivontatták a kikötőbe. Nagyjából ezzel az esettel egy időben érkezett a rádióhívás, miszerint onnan száz kilométerre délre, Vigonál orkák támadtak rá két hajóra. Majd egy francia zászló alatt közlekedő hajóról értesítették a parti őrséget, mert őket is kardszárnyúak támadták meg.

Ez a jelenség nagyon szokatlan és eddig nem volt rá példa.

Most viszont mintha összebeszéltek volna, hogy mindenki kicsit rongálja meg a hajókat, de ne nagyon, és azért ember ne sérüljön. Ez az aggasztó viselkedés a szakértők szerint egyet jelenthet: stresszre utal, az orkák veszélyben érezhetik populációjukat. Valószínűleg figyelmeztetni akarnak minket, hogy elegük van, nem hagyunk elég halat nekik a tengerben és más módokon is bántjuk őket.

A média azonnal lecsapott az esetre és hátborzongató címekkel közölte a hírt: „Elvadult bosszúálló delfinhordák”. A tengerbiológusok szerint elég valószínűtlen, hogy bosszúállásról lenne szó, mivel arra gondosan ügyelnek, hogy személyi sérülés ne történjen, viszont az egyik delfin fején hatalmas seb éktelenkedett. De mivel nem egy nyelvet beszélünk, az intelligens állatok próbálnak egy közlési formát keresni, amit talán megértünk.

Engem egész életemben lenyűgöztek ezek a csodálatos élőlények áramvonalas formájukkal, érdekes pandaszerű színeikkel. Szerintem nagyon különlegesek, és ha ők képesek tanulni tőlünk, mi is rengeteget tanulhatnánk tőlük. Attól még, hogy az orkák a tengerek csúcsragadozói, teljesen tisztában vannak azzal, hogy embert ölni nem volna helyes. Ez is azt bizonyítja, mennyire okosak. Bízom benne, hogy találunk majd velük egy közös nyelvet, és megtanulunk együtt élni, egymást tisztelve. A Föld mindannyiunké.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT és ITT

 

Ajánljuk még:

Szalmakalapos lovak, nyakkendős bulldogok és más furcsaságok: mit írtak száz évvel ezelőtt az állatokról?

Annak ellenére, hogy alapvetően nem szívlelem ezt a fene nagy digitális valóságot, vannak részei, amik kifejezetten tetszenek. Ilyenek a digitális könyvtári- vagy folyóirat-katalógusok, amelyek lehetővé teszik, hogy akár másfél évszázadot is visszautazzunk az időben. A reggeli kávé mellé csak felcsapunk egy 1901-es hírlapot, és máris vidáman indulhat a napunk! Ugyanis azért régen sem kellett a szomszédba menni egy kis hülyeségért…