Vajon hogy szól egy zenei szakácskönyv? Talán a muzsikusnak a fazeka is dalol?
Van egy jó szakácskönyved?Hirtelen sült bárányérmék pihennek a libamáj és a szarvasgomba-szeletek alatt, kívül ropogós, belül puha burgonyafánkon, bársonyos madeiramártás védelmében. Puccini bárányérméi vajas zöldborsót és párolt spárgafejeket kívánnak. A saját kolbászreceptet jegyző Rossini talán tőle plagizálta tányérját: a pácolt és félangolos bélszínt madeiramártás borítja, libamájas gomba biztosítja az összhangot.
Wagner csavart rajta, az ő bélszínjén sült gomba ül, és külön érkezik mellé az almás párolt káposzta, a vajas burgonya, a barna vörösbormártás. Más források szerint Wagner sosem evett húst, az étel csupán a nevét viseli. Liszt Ferenc odavolt a malacért és a spárgáért, Kodály Zoltán az egészséges ételeket kedvelte. Legalábbis a hálás utókor így őrzi meg a nagy klasszikusok kulináris emlékezetét.
„Az étvágy ugyanaz a gyomornak, mint a szerelem a szívnek. A gyomor a karmester, aki a szenvedélyek nagyzenekarát vezényli.
A fagott és a fuvola, ahogy rossz kedvében dörmög, vagy vágyakozóan sikong, az üres gyomrot személyesítik meg. A tele bendő egy örömharsona, az élvezet üstdobja. Ami a szerelmet illeti, az parexcellence a primadonna: kavatinákat dalol az agynak, megrészegíti a fület, elbűvöli a szívet. Az igazat megvallva az evés, a szerelem, az ének és az emésztés olybá tűnik, mint egy vígopera négy felvonása” – vallja Gioachino Rossini.
A reneszánsz és a barokk korban az asztali zene külön műfajt képezett.
Batta András zenetörténész szerint az opera is a gasztronómiából fejlődött ki, hiszen az első opera a Medici család kifinomult esküvői lakomáján született meg.
Sokáig az opera páholyaiban ettek-ittak az előadás alatt, olykor inkább az asztalai örömökre koncentrálva, mintsem a zeneművészetre. Beethoven volt az, akinél megfordult a kocka, ő ragaszkodott ahhoz, ár figyeljenek, ne az étkekre. Maga nem volt egy nagy gourmet, leginkább csak tojáslevest főzetett magának.
„Azt persze mindenki tudja, hogy a zene és a szakácsművészet összetartozik valamiképpen. Tafelmusikról, azaz asztali zenéről mindenki hallott, s nem titok az sem, hogy Rossini főzött. De az ismereteknek ezzel szinte vége is szakad, arról már nem esik szó, hogy föltehetőleg sokkal mélyebbnek kell emez összefüggésnek lennie. De hogy is van ez? – hiszen bizonyítéknak mégsem lehet elegendő az, hogy sok zenész maga is szakács, vagy éppen csak az, hogy szeret jól enni. Mert ha csak ennyi volna, aligha lenne értelme ennek a könyvnek” – írják a szerkesztők a bevezetőben, akik a nagy klasszikusok receptjei után a kor nagy zenészeinek konyhaművészetéből adnak ízelítőt.
A Zenei ki mit főz? 40 évvel ezelőtt látott napvilágot, a benne szereplő zeneművészek közül sokan már csak emlékünkben élnek. Így is különösen jó olvasni, kinek, mi volt a kedvenc étele, mit sütött szívesen, kikkel és milyen finom falatokkal múlatta az időt.
Olvashatunk Benkő Dániel lantművész parázson sült flekkenjéről, amely felett lantmuzsika mellett diskuráltak Borsos Miklós szobrászművész tihanyi kertjében. Benkó Sándor, a legnépszerűbb dixieland együttes alapítója gombás rántottával töltött kelbatyuval tetézett fehérpecsenyét párolt borral bolondított húslevesben. A Bergendy zenekar nádibetyár pecsenyéje fűszeres darált hússal töltött sertésszeletekben testesült meg, szalonnaköntösben, tepsiben sütve, aranyló burgonyaszeletekkel. Bergendyt hallgatva falni be egy egész tepsivel igen kellemes zenei élmény!
Rátonyi Róbert burgonyaimádatát foglalja ódába. A Robi krumplija nevet viselő étek szalonnával, tojással töltött burgonyák kórusa, amelyek sajttal sülnek pirosra. Koós János maga készített diós krémsajtról, tárkonyos báránylevesről, juhtúrós puliszkáról marhatokánnyal énekel, családi körben. Megtudjuk, hogy Jákó Vera magyarnótái mellett csirkegulyás rotyog, aki ügyel a főzés lendületére, el nem ronthatja.
Római tálban zöldséges csirke harmonikus összhangjáról énekel áriát Gulyás Dénes operaénekes. Gombás-májas kacsája, gombás-hagymás vörösborban párolt, húsos szalonnával borított marhaszelete szintén római tálban válik komplett konyhai zeneművé.
250 oldalon át böngészhetünk a jobbnál jobb receptek között. Míg olvassuk, talán fel is cseng a fülünkben egy-egy dal, egy emlékezetes zeneszám. Azt is mondhatnám, hogy főzés közben tegyél fel egy lemezt, vagy keress rá valahol az internet bugyrában, hogy még jobban ráhangolódj az ízekre. Csuda ízek ezek, olyanok, amelyek egyszerű, hagyományos alapanyagokat rejtenek, és igazi szeretettel készültek. Ott van benne a muzsikus lelke, vagy – ahogyan azt Babits megénekelte – mindenki a saját lelkét hallja minden dalban.
Művészien megkomponált, magyar asztalra való fogások.
Én csak azt sajnálom, hogy a szagos és zenélős könyvek mellett még nem találták fel azt, amelyik ízletes is. Ha megszólal Kodály muzsikája, egy ponton oda lehetne nyomni az ujjunkat, és megízlelni jércelevesét. Amikor felcsendül Dévai Nagy Kamilla éneke, a kóstolóponton a borított káposztája kínálná íz-összhangját. Lehet, nem sokat kell már várni erre sem...
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely
