A gazdaasszonyság közönséges regulái – 200 éves útmutató a reformkor hajnaláról
Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy a 21. század elején mennyire érdemes tanulmányozni egy olyan művet, amely első kiadása Pesten, 1820-ban látott napvilágot Trattner János betűivel és költségeivel. Az előbeszéddel ellátott, szakasz-beosztásokkal tagolt kötet egy oldala kihajtható, mégpedig a vászonszövés tabellája.
Amikor megvettem a reprint kiadást, máris ennél a kihajtható oldalnál nyílt ki a könyv. Ízes, régies nyelvezete, amely még a nyelvújítás előtti időket idézi, a mai olvasónak is érthető, bár éppen ezért olvasása lassabb.
A sorok közt szépen kibontakoznak szemünk előtt a magyar vidéki udvarház gazdálkodásának mindennapjai, a reformkor hajnaláról.
Nem meglepő, hogy majdnem teljesen önellátóan gazdálkodtak, és így ez a könyv, mint egy biblia, végigvezeti a türelmes és elszánt olvasót az évkörön, a ház körüli teendők mindegyikén.
Már a fejezetcímek is önmagukért beszélnek! Az első rész, a Serkentő, végigveszi az esztendő 12 hónapját, és annak teendőit. Belefáradunk, mire végigolvassuk. Májusban például,
Pünkösd havában kell varrni új ruhákat, mert akkor szaporább, hiszen tovább van világos.
Akik nem varrnak, azoknak a kerti gazokkal kell megvívniuk, mert hamarabb gyarapodik, mint a kerti vetemény. El kell vetni a lent, a kendert, mégpedig jó sűrűn, mert ha sűrűn kel, vékonyabb szálakat növeszt. A lenföldön jó hasznát vesszük a tyúkganajnak. Esővizet kell gyűjteni, mert sokszor nagy szárazság következik, és szükség lesz rá. A szerző felsorolja, mi mindent kell elvetni, mit kell szedni: bodzát, kamillát és búzavirágot szárítani, rózsát ecetnek, gyöngyvirágot virágvíznek. Ideje van a vászonfehérítésnek, a kendertörésnek, a szőlőkötözésnek, és a szeder-vagy eperfákra „a selyembogár tojásokat ki kell keletni, ezek tenyésztetésével a gazdaságot előmozdítani”.
Nem kis lista, ha hozzávesszük, hogy ezek mellett persze ott volt a gazdaasszony mindennapi munkája is. Amikor arra gondolunk, milyen sok a házimunka, jusson eszünkben, hogy mi volt akkor, amikor még nem állt rendelkezésre mosógép, központi fűtés, egyetlen mozdulattal bekapcsolható, hőfokszabályzós tűzhely, porszívó, turmixgép és társai.
Kőporral súrolni a kondért, vizet hordani a kútról, fát aprítani, befűteni a kemencét, gyúrni, szaggatni, vajat köpülni, meszelni, szappant főzni, gyertyát mártani:
a mindennapi szükséglethez nem csak megoldandó feladat volt, hanem szerteágazó tudást is igényelt.
Ma hosszabb áramszünet esetén szembesülünk az efféle problémák ezredrészével, amikor áram híján nem tudunk sem főzni, sem vasalni, sem mosni, és még csak tanácsot sem tudunk kérni, mert a segítségkérő-eszközökhöz is az elektromosság megléte szükséges. Amikor arról szólnak a híradások, hogy mindenkinek legyen odahaza 72 órára elegendő túlélő-csomagja, vajon gondolunk-e arra, hogy azon túl, hogy legyen benne enni- és innivaló, gyógyszer, mi mindent kellene még rejtenie a túlélő-batyunak? Egy ilyen könyv adhat ötletet, felnyithatja elkényelmesedett tekintetünket is, és kiknek-kinek néhány tétellel bővülni fog a listája.
Aki nem veszti el türelmét a régies nyelvezet olvasása közben, az a Gazdasszony közönséges reguláji című fejezetben egyfajta örök érvényű erkölcsi kódexre lel.
A jó gazdasszony szorgalmas, takarékos, tiszta, rendes, a cselédekkel szigorú, de igazságos, „nem a czifra öltözet teszi széppé, és a gazdával egy erszényt tart”.
Ez utóbbi részletes leírása világossá teszi, mit tegyen a gazdasszony, ha ő maga szorgalmas és takarékos, „ám a gazda olly szerencsétlen, hogy a pénzt nem tudja becsülni és adósságot csinál”.
A fejércseléd választásáról szóló elmélkedést vehetjük útmutatónak menedzserek és vezetők számára arról, hogy miként is bánjanak a munkatársaikkal. A' házibútorok, jövedelem, konyha, szegődség és naturáliák jegyzőkönyveiről szóló rész pedig egy készletgazdálkodási, leltározási, könyvelési kisokos, kétszáz évvel ezelőtti kivitelben.
A háztartási könyv még néhány évtizeddel ezelőtt is szokásban volt, és a mai banki applikációk legújabb fejlesztései is valami ilyesmit kínálnak a 21. század háztartásainak.
A padláson felleltem egy régi háztartási könyvet: dédnagyanyám könyvelése volt, szépen rendszerezve a kiadásokat és a bevételeket, minden hónapban a dédnagyapám ellenjegyzésével.
Gyöngybetűkkel volt beírva minden kiadás, minden bevétel, mennyit kapott a tojásért, kölesért, kerti veteményért, mit költött lekváros fazékra, gyertyára, nászajándékra és vasúti jegyre. Rendszeresen vásárolt szalalkálit a bejegyzések szerint, ami feltűnt dédnagyapámnak is, egy széljegyzetben ez irányú kételyeinek is hangot adott. Vajon tényleg mire kellett annyi szalalkáli, vagy csak a háziasszonyi lelemény volt e mögé bújtatni a rejtett kiadásokat?!
A' Házi Gazdaaszszony Munkájiról fejezet pedig aztán tényleg egy igen részletes leírása mindannak, ami képességekkel egy rendes asszony felvértezte magát a mindennapokra.
„Jó kenyérnek azt tartjuk, a'melly domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga vagy barna : de nem fekete égett; nints elválva a' bélitől : a' béli szívós, és nem elmorzsálható. Ha a' bélit bényomják: ismét mágától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a' tejet feliszsza, mint a' szivats, vagy spongyia: ha a' fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendül, és dobog.” (A kenyérsütésről)
Hogyan süssünk kenyeret, mit kel tudni a len, a kender feldolgozásáról, a fonálról és a szövésről, hogyan kell vászont fehéríteni, szappant főzni, keményíteni, miként gondozzuk a tehenet, hogyan köpüljünk vajat, főzzünk pálinkát, kölnivizet, erjesszünk ecetet – ezt mind megtudhatjuk e részletes útmutatóból. De az önellátó gazdasághoz tartozik a sertés feldolgozás, a száraztészta készítése, a zöldségek és gyümölcsök „becsinálása” is.
Ezek az eltevési módok az elmúlt évszázadok során mit sem változtak. Az édes, forralt mustban való gyümölcskonzerválás különleges módszernek tűnik, én régóta nagyon szeretem. Ha sikerül friss musthoz jutni szüret idején, az abban főtt alma, körte- birsalmaszeletek, friss dió egészen különleges csemege lesz!
A szerző külön fejezetet szentel a virágok termesztésének, hiszen a régi kertekben a virágok épp olyan súllyal estek latba, mint a zöldséges ágyások. Mikor kell violát vetni, felszedni a hagymásokat, és mi legyen azokkal, „amellyek elszaggatott gyökerek által szaporodnak leginkább. Úgy tapasztalván, hogy azok, kik virágokban gyönyörködnek, mindenkor szelidebb természetűek, tisztábbak, nyájasabbak és finomabb ízléseük van, mint másoknak”.
Tekintetes Nagyváthy János, nemes Szala megye táblabírója igazi időutazást hagyott ránk,
bár könyve megjelenéskor a maga nemében unikumnak számított. A Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisában is fellelhető a szöveg, így a telefonunkra töltve akár utazás közben is olvasgathatjuk. Közben pedig jusson eszünkbe, mennyivel könnyebb dolgunk van ma. No és persze az is, hogy ez a kiismerhető életforma mennyire természetközeli, ésszerű, gazdaságos és fenntartható volt egykor. Lehet, hogy a mai olvasó számára csak elképzelhetetlenül sok feladatról szól ez a kis könyv?
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely
