Szívküldi sütemény

Gasztro

Szívküldi sütemény

Valentin-nap ide vagy oda, most mindennél nagyobb szükségünk van rá, hogy szeretettel és odafigyeléssel forduljunk a másik felé. Ennek egy egyszerű, ám annál szebb formája, ha valami finomat készítünk a kedvesünknek, családunknak vagy akár a barátainknak. Az alábbi süteményt egy külföldi oldalon láttam meg, és úgy gondoltam érdemes kipróbálni. Talán nem lett teljesen tökéletes, de biztosan látszik rajta a belefektetett energia.

Régen az általános iskolás farsangi bálokon lehetett szívküldit küldeni. Voltak postások, akiknél kis szív alakú üdvözlőlapokat lehetett vásárolni, beleírni egy rövid üzenetet, akár név nélkül is. Ezután a postás kézbesítette a szívküldit, a címzett pedig izgatottan elolvasta, és azt találgatta, vajon kitől érkezhetett. Eközben a titkos rajongó megfigyelhette, hogyan reagál szíve választottja erre az apró kis figyelmességre. Vajon elmosolyodik, meglepődik, esetleg nem tetszik neki?

Habár csak gyerekek voltunk, átéreztük ennek a kedves játéknak az izgalmát és minden örömét. Mindez egyébként Valentin-nap környékén történt általában, bár fogalmunk sem volt róla, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Sokan megkérdőjelezik ennek az ünnepnek a létjogosultságát nálunk, de végülis mindenkinek szíve joga, hogy úgy és akkor ünnepelje a szerelmet, ahogyan csak akarja.

Az alábbi sütemény eredeti receptjén egy kicsit változtattam, és így egy nagyon jó textúrájú, finom süti lett belőle. Nincs különleges íze, egy tömör, vaníliás piskótához hasonlít leginkább, így kifejezetten jót tesz neki a tetején lévő fehér csokoládé, és tökéletesen passzol hozzá egy jó kis málnalekvár is.

Hozzávalók:

A szívhez:

  • 150 g vaj
  • 150 g cukor
  • 4 tojás
  • 200 g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 3 tk piros ételszínezék

Elkészítés: 

A puha vajat a cukorral kihabosítjuk. Ezután egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Mielőtt az utolsó tojást belekevernénk, jöhet hozzá az ételszínezék. Fontos, hogy ez a massza legyen a legintenzívebb színű, mert ez lesz majd a süteményünk belsejében a szív. Ha úgy gondoljuk, hogy az előírt mennyiséggel nem lesz eléggé piros, akkor adhatunk még hozzá, hiszen minden színezék más és más.

Végül hozzáadjuk az utolsó tojást is, és szép habosra keverjük. Közben a lisztet, a sót és a sütőport is elkeverjük egymással, majd alacsony fokozaton belekeverjük a tojásos-vajas masszába. Itt fokozottan figyeljünk rá, hogy teljesen homogén legyen a tészta, különben foltos lesz.

 
Antal Csilla
 

Ha elkészültünk, akkor egy kisebb kenyérsütőformát kibélelünk sütőpapírral, és ebben sütjük meg a süteményt. Kb. 1 óra alatt készül el, tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, akkor vegyük ki a formából, majd egy rácson hagyjuk kihűlni. Ha már nem meleg, akkor vágjuk olyan vastag szeletekre, amilyen vastagságú a szívecske alakú kiszúróformánk. A szeletekből szép sorban szúrjuk ki a szíveket. Érdemes a szeletek aljához igazítani a formát, és sorban haladni, majd pedig a sorrendet megtartani, így szépen fognak egymáshoz illeszkedni a szívek, amikor majd tovább dolgozunk velük.

Három színű tészta:

Hozzávalók:

  • 175 g vaj
  • 175 g cukor
  • 4 tojás
  • 250 g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 1 csipet só
  • málnapiros ételszínezék
  • sárga ételszínezék

 A tetejére:

  • 100 g fehér csokoládé
  • 1 ek olaj

Ezt a tésztát ugyanúgy készítjük el, ahogyan az előzőt, viszont az ételszínezéket nem tesszük bele. Amikor minden hozzávaló benne van, a szárazanyagok is, akkor három részre osztjuk úgy, hogy legyen két kisebb és egy kicsivel nagyobb adag. Az egyik kisebb adagba teszünk 1 tk málnapiros ételszínezéket. Fontos, hogy ez mindenképpen világosabb legyen, mint a szív! A másik kisebb adagba teszünk egy teáskanál málnapiros, és egy teáskanál sárga színezéket, így barackos árnyalatot kapunk. Ez is maradjon szép világos, pasztell árnyalatú. A harmadik, kicsivel nagyobb adag tésztát nem kell megszíneznünk.

 
Antal Csilla
 

Ezután jön a munkás dolog, összeállítani a süteményt. Ugyanazt a kenyérsütőformát béleljük ki sütőpapírral, melyben a szívnek való adagot sütöttük meg. Ennek az aljába simítsuk bele a rózsaszín árnyalatú tésztát. Ezután egy ügyes mozdulattal emeljük be a szíveket a formába. Ha ügyesen dolgoztunk, akkor a szívek hosszában kitöltik a formát, így nem fognak felborulni. Ezután a barackszín árnyalatú tésztát töltsük habzsákba, és nyomjuk a tésztát végig a szívek széleinek mentén. Ez lesz a második színes réteg.

Végül jöhet a natúr színű tészta, mellyel az egészet befedjük. A szívek tetejére csak egy vékony réteg jut majd, de az nem probléma, úgyis meg fog majd emelkedni a tészta a sütés végére, és egységes formája lesz.

180 fokon kb. 50 perc alatt átsül, ezt is ellenőrizzük tűpróbával.

Ha elkészült, hagyjuk egy rácson kihűlni. Ha szeretnénk még egy kicsit feldobni, akkor öntsünk a tetejére 100 g olvasztott fehércsokoládét, melyet előzőleg egy evőkanál olajjal keverjünk el.

Ha valaki egyébként nem szeretne három színű tésztával bajlódni, akkor hagyja el a színezéket a második adag tésztából, a végeredmény úgy is nagyon bájos lesz.

 

 
 

 

Ajánljuk még:

Nincsen diós mákos nélkül! – Bejglitörténelem az ünnepekre

Ahány ház, annyi recept. Ahány íz, annyi történet. Ahány karácsony, annyi bejgli. De honnan ered a sztársütemény? Minek köszönheti népszerűségét? A bejgli még a karácsonyi kalácsot is lesöpörte az első helyről, mai napig őrzi királyi pozícióját az ünnepi desszertek között.