Sült karaj fokhagymás zöldbabbal

Gasztro

Sült karaj fokhagymás zöldbabbal

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók (2 főre)

  • 30-40 dkg karaj
  • 20 dkg főtt zöldbab
  • Fokhagyma
  • 2 ek főtt rizs
  • 1 ek olívaolaj

 

Tovább olvasok

Elkészítés

A karajt megszabadítjuk az összes hártyától, majd vékony csíkokra vágjuk. Közben az egy evőkanálnyi olajat felforrósítjuk, és jól átsütjük rajta a húscsíkokat. Először enged majd egy kis vizet, de azt teljesen pároljuk le róla, majd figyelmesen pirítsuk körbe az összes szeletkét. Nagyon gyorsan megpirul, csak néhány perc, és kész is. Amikor már majdnem elkészült, tehetünk rá egy kis fokhagymát és sót. Egy szűrőkanál segítségével szedjük ki az edényből a karajt, és egyből tegyük a maradék pörzsanyagos zsiradékba a vékony karikákra vágott fokhagymát, majd egy perc múlva a főtt zöldbabot.

Nyáron friss zöldbabot szedek, amit forrásban lévő sós vízben blansírozok öt percig, majd lecsöpögtetve öntök a forró zsiradékra. Télen a főzött, adalékanyagmentes konzervet, vagy az anyukám ledinsztelt-fagyasztott zöldbabját használom.

  Jól forgassuk át a babot, amíg fel nem melegszik, és keverjünk hozzá két evőkanálnyi frissen főzött rizst. Tálalhatunk, a végén pedig megszórhatjuk aprított petrezselyemmel.

Miért a zöldbab?

A zöldbab 10 dkg-onként mindössze 40 kalóriát tartalmaz, viszont magas a rostttartalma, így jól eltelít. Ezenkívül vitaminokban gazdag, B1-, B2- és C-vitaminból is jelentős mennyiséget tartalmaz. Az ásványi anyagok közül a kálcium, a magnézium, a foszfor, a vas, a mangán és a vízhajtó hatású kálium is megtalálható benne. Csökkenti a magas vérnyomás tüneteit, véd a különböző kórokozók ellen, de javítja az immunrendszer működésér is. Gyulladáscsökkentő hatása szintén figyelemre méltó! Fogyasszunk tehát minél többet belőle!

Ajánljuk még:

Nincsen diós mákos nélkül! – Bejglitörténelem az ünnepekre

Ahány ház, annyi recept. Ahány íz, annyi történet. Ahány karácsony, annyi bejgli. De honnan ered a sztársütemény? Minek köszönheti népszerűségét? A bejgli még a karácsonyi kalácsot is lesöpörte az első helyről, mai napig őrzi királyi pozícióját az ünnepi desszertek között.