Régiből újat: kenyérmentő finomságok
Ha úgy érezzük, hogy már nem esszük meg szívesen a kissé szikkadt kenyeret a hideg vacsorához, akkor gondoljuk újra, és készítsünk belőle valami teljesen más finomságot. A legegyszerűbb kenyérmentő receptek közé tartozik a pirítós, akár egy kellemes bruschettaként elkészítve, vagy valamilyen zöldséges szendvicskrémmel megkenve. Gyerekkorunk nagy kedvence a bundás kenyér, amihez nemhogy megfelelő a másnapos kenyér, hanem kifejezetten finomabb lesz, ha a kissé száraz kenyérből készítjük. Extra tippként érdemes lehet kipróbálni, hogy reszelt sajtot teszünk a felvert tojásba, és ebben forgatjuk meg a kenyereket.
A desszertekbe való átalakításnak egészen komoly gasztronómiai szakirodalma van. Szikkadt péksüteményből a legjobb a mákos guba vagy a máglyarakás, de az angol kenyérpuding is mennyei finomság. Izgalmas édesség a Shahi tukda, vagyis az indiai kenyérdesszert. Ehhez egy liter zsíros tejet és két deci sűrített tejet folyamatos keverés mellett forraljunk fel, végül adjunk hozzá egy teáskanál kardamomot is, és vegyük le a tűzről. Vágjuk fel a kenyérszeleteket háromszögekre úgy, hogy a héjukat levágjuk, majd pirítsuk meg őket. Ezután tegyük egy tűzálló tálba, és öntsük le a sűrű tejes keverékkel. Először szobahőmérsékleten, majd hűtőszekrényben jó hidegre hűtsük le, végük mazsolával, mandulával, dióval vagy mogyoróval megszórva fogyasszuk.
Fotó: Unsplash
Ha nincs kedvünk az édeshez, mégis meleget ennénk, készítsünk a maradék kenyérből tölteléket! A lehetőségek tárháza végtelen: tojással, gombával, szalonnával, fűszerekkel turbózzuk fel, és töltsük bármilyen húsba a kenyérmaradékot. Ne feledkezzünk meg a fasírozottról sem, ami úgy az igazi, ha egy kis ázott, majd kinyomkodott kenyér is kerül bele.
Chips és levesbetét helyett
Gyermekeim két kedvenc receptje a házi készítésű levesbetét és a szintén házi kenyérchips. Amióta ezeket is magam készítem, nem vágynak a sokkal kisebb tápértékű és sokkal egészségtelenebb bolti változatokra. És a legjobb az egészben, hogy pikk-pakk elkészül, szabadon ízesíthető, és jobban ropog, mint bármelyik zacskós kiszerelés…
A levesbetéthez a kenyeret egészen apró kockákra vágom. A serpenyő aljára teszek egy kevés olajat (csakis hidegen sajtolt, szűz fajtát), vagy a hússütés során felfogott zsírt- mikor mi áll rendelkezésre. A kenyérkockákat beleborítom a serpenyőbe, majd ízlés szerint fűszerezem. Só, bors, majoránna, oregáno, rozmaring, bazsalikom és még sok más gyógy- és fűszernövény került már a tetejére, és mindegyik kicsit más és isteni finom lett. A kis kockákat gyakran keverve, átforgatva pörgősre szárítom, amikor már úgy látom, hogy mind kellően megpirult, félreteszem hűlni. A teljes hűlés után – általában másnap – egy tiszta üvegbe teszem, és már mehet is a kamrapolcra. És bár egy szép nagy üveg tele lesz a finomsággal, nem dőlhetek hátra, mert pillanatok alatt elfogy, és készülhet a következő adag!
Aki szeretne kísérletezni, annak ajánlom a sajtos verziót is, ez annyiban más, hogy nem serpenyőben, hanem sütőben készül a levesbetét. A kenyérkockákat ugyanúgy apróra vágom, fűszerezem, egy leheletnyi olajat csurgatok rá, majd megszórom reszelt sajttal (nem kell egyenként, a munka végeztével szépen szétszedhető lesz). Megsütöm, és amikor a sajt már kellően megpirult rajta, kiveszem, hagyom hűlni, majd mehet az üvegbe. A sajtos verzió is viszonylag sokáig eláll, de azt javaslom, hogy ezt jóval kevesebb ideig tároljuk, mint a sajt nélküli verziót. Krémlevesekhez kitűnő választás.
Fotó: Needpix
A chips készítése nagyon hasonló: a tetszőleges formára vágott kenyeret (zsemlét, kiflit, vagy más megmaradt pékárut) tegyük sütőbe, kicsit pirítsuk meg. Közben hidegen sajtolt olajjal keverjük el a fűszereket (a fokhagyma és a petrezselyem, a só és a bors kitűnő társai egymásnak, de a rozmaringos is extra élményt nyújt), majd vegyük ki a kenyérchipseket, kenjük meg a fűszeres olajjal, és tegyük vissza a sütőbe, süssük készre. Arra vigyázzunk, hogy ne süssük túl: ne legyen piros, sötétebb barna!
Ételek, amikre nem gondoltunk volna
Létezik pár étel, külföldi finomság, amelyek esetében nem is gondolnánk, hogy a kenyér hozzáillő finomság lehet. Ilyen például a Panzanella saláta, az olaszok egyik kedvelt étele. A recept szerint néhány szelet kenyeret össze kell tépni darabokra, majd tepsiben megpirítani. Utána össze kell forgatni felaprított paradicsommal, bazsalikommal, lilahagymával vagy fokhagymával, olívabogyóval vagy akár kapribogyóval, illetve mozzarellával. Kell még hozzá egy kevés só, bors, olívaolaj, balzsamecet, és kész is a kenyérmentő finomság.
Tradicionális toszkán étel a Ribollita, ami se nem leves, se nem főzelék. A „ribollita” szó azt jelenti, hogy újramelegített. Egy nagy fazékban felforrósítunk három evőkanál olívaolajat, és megpárolunk rajta szeletelt sárgarépát, szárzellert, vöröshagymát, póréhagymát, illetve fokhagymát. Hozzáadunk meghámozott és összezúzott paradicsomot, zöldség alaplevet, illetve egy kevés vizet. Miután felforrt, fél órát alacsony hőfokon rotyogtatjuk, sózzuk, borsozzuk, oregánóval fűszerezzük. Végül hozzáadunk finomra vágott fodroskelt, és fehérbabot (előfőzöttet vagy konzervet). És itt jön a lényeg: tálaláskor egy szelet fokhagymás pirítóst teszünk a tányérokba, és erre merjük rá a forró levest.
Ugyancsak izgalmas ízvilág a görög Skordalia, egy kedvelt mártogatós, ahol a kenyér kivételesen a másik oldalon helyezkedik el: a finomság alapja a szikkadt és beáztatott kenyér, amit jó sok aprított fokhagymával (innen a neve: skordo), olívaolajjal, ecettel, sóval, valamint dióval vagy mandulával kell krémesre turmixolni. Melegen és hidegen is fogyasztható, kinek mit kíván az ízlése vagy az aktuális hangulata.
Fotó: Unsplash
Az örök klasszikus
Az egyik személyes kedvencem a házi zsemlemorzsa készítése, amiről mindig Dédi jut eszembe. Arról most lehetne vitatkozni, hogy miben is más egy bolti és egy odahaza készített zsemlemorzsa, de nem bocsátkozom ilyen vitákba, mert tudom: nekem más. Talán pont a személyes tartalom miatt, ami minden egyes panírozásnál felidézi bennem szerettem gondos munkájának értékét és megbecsültségét. Minden egyes alkalommal eszembe jut a konyharuhával letakart száradó morzsa képe, ami az ajtón belépve fogadott bennünket. Arra biztatok hát mindenkit, hogy próbálkozzon meg odahaza maga elkészíteni a morzsát, hiszen nem nagy ördöngösség: a kenyeret hagyjuk teljesen kiszáradni, szellős helyen. Ha a körülmények nem megfelelőek, és félünk az idő előtti penészedéstől vagy nem száradt ki a belseje, akkor vágjuk fel, és tegyük be a sütőbe körülbelül 100 fokra. Ha elértük a megfelelő szárazságot, akkor daraboljuk fel, és egy sodrófát hengergessünk rajta, amíg össze nem törik kis darabokra. Ha egészen apróra szeretnénk törni, akkor tegyük aprítógépbe – de emlékidézéshez a sodrófás megoldást javaslom. Az így elkészített morzsa légmentesen sokáig eláll, és bármikor kész egy kedves emlék felidézésére.
