Kitaibel Pál fedezte fel a fajt az Alföldön, a pótharasztpusztai erdő közelében – talán innen ered másik neve, a pórharaszti szegfű elnevezés is. Valamelyest hasonlít a sokkal gyakoribb magyar szegfűhöz (Dianthus pontederae), de ennek kihegyezett, szálkás végű csészéje, sok virágból álló virágzata, kisebb virágai és kevésbé szürke színezete van.
A tartós szegfű (Dianthus diutinus) átlagos magassága 30 centiméter körül mozog, és a teljes növény hamvas szürke viaszbevonattal rendelkezik. Szára nyúlánk, szárlevelei keresztben átellenesek, és 3-5 centiméter hosszúak. A levélhüvely hossza a levelek szélességének (2-3 mm) legalább kétszerese, virágai pedig szártetőzők, magánosak vagy kis csomókban nyílók.
Szirmainak vége fogacskás, színűk rózsaszín, és a szirmok hosszúsága alig több, mint fél centiméter. Csészéje maximum 1,5 cm hosszú, csúcsa tompa, és gyakran halványlila futtatással rendelkezik.
Júniustól egészen szeptemberig gyönyörködhetünk virágzásában, legnagyobb eséllyel az alföldi homokpuszták és homoki rétek területein.
Fokozottan védett növényünk, értékes endemikus flóraelem, azaz olyan növényfaj, amely hazánkban őshonos, és máshol nem fordul elő természetes körülmények között. A Kárpát-medencében egyébként számos endemikus növényfaj található, ezek közül néhányat a magyar flóra és fauna kiemelkedő értékeinek is tekintenek, köztük a tartós szegfűt is.
Állományai ma a Gödöllői-dombvidék, a Turján-vidék és a Duna-Tisza köze területein figyelhetők meg – természetesen csak messziről, a felelős természetjárás szabályait betartva.
Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a szakemberek szerint a Kiskunsági Nemzeti Park illetékességi területén a bodoglári homokbuckáknál és Bócsa térségében, mindösszesen 25-30 négyzetkilométernyi területen összpontosul a teljes hazai állomány 85 százaléka. A harmadik legnagyobb állomány a Duna–Ipoly Nemzeti Park illetékességi területén, Csévharaszt külterületen található, ezután pedig csak néhány száz töves adatai ismertek az ország különböző területeiről, így Tázlárról, Ásotthalomról, Nagykőrös térségéből és Harkakötönyről.
1998-ban egy kísérleti, mesterségesen telepített állománya is létrejött Fülöpházánál, és a természetvédelmi munkának köszönhetően 2007 és 2011 között nem kevesebb, mint 19 ezer példánnyal sikerült növelni természetes populációját – mindezt nagyrészt a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének köszönhetően, akik egy LIFE pályázat keretein belül vállalták, hogy 15 000 növényt a természetes állományokból gyűjtött magokról ex situ felszaporítanak és visszaültetnek a kijelölt területekre. A projekt 2012 végén sikeresen zárult, így a tartós szegfű hazai populációja nagymértékben gazdagodhatott.
A fajt fenyegető fő veszélyek között első helyen áll az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása, amelyek az erdőtelepítések és az erdészeti tevékenységek miatt következtek be. A szakemberek véleménye szerint a 20. század második felében végrehajtott nagymértékű erdőtelepítési tevékenységek következtében a termőterületekre egykor jellemző mozgó homokdűnék száma és területe jelentősen csökkent, aminek következtében az egykori homoki növényzet, köztük a Dianthus diutinus maradványai mára csak foltokban maradtak fenn.
Az élőhelyek elvesztésének és feldarabolódásának egyenes következménye volt a populáció méretének csökkenése és az alpopulációk növekvő elszigeteltsége, ami egyben a genetikai sokféleséget is csökkentette. Emellett az olyan gyorsan terjedő fajok is veszélyt jelentenek a tartós szegfű állományokra nézve, mint a selyemkóró (Asclepias syriaca), a fehér akác (Robinia pseudoacacia), a bálványfa (Ailanthus altissima) vagy a kései meggy (Prunus serotina).
A tartós szegfű fokozottan védett növényünk, természetvédelmi értéke 250 000 forint.
Nyitókép: Fotó: Szegedi Tudományegyetem Füvészkert és Terra Alapítvány / Vidéki Róbert
