Magja, szára, húsa is kincset ér – a meggy minden része értékes

Gasztro

Magja, szára, húsa is kincset ér – a meggy minden része értékes

A nagyszüleinknél töltött nyarak csatos üvegjeinek két olyan elmaradhatatlan nedűje is volt, amely végigkísérte gyermekkorunkat: egyik a napsütötte bodzavirágból készült frissítő, másik az öreg meggyfák adta sötétlila meggyszörp, ami szódával felöntve raktározta el bennünk a nosztalgia szívmelengető érzéseit.

Idén kicsit korábban kezdődött a meggyszezon – helyenként három héttel korábban érkezik minden nyári finomság. No nem mintha ez olyan nagy baj lenne – legalábbis a mama meggyszörpjére vágyó fiatal felnőtteknek. És bár a meggyszezon már bőven a közepe után dübörög, azért elkél még a háznál egy igazi múltidéző meggy-gyűjtemény, amivel ebben az írásban készültünk.

Az internet világában számos receptet elérhetünk már, de a hagyományos módon, türelemmel és gondoskodással készült meggyszörpnél nincs finomabb a világon.

No persze az sem mindegy, hogy milyen alapanyag érkezik: a legfinomabb szörp azokból a meggyekből készül, amelyeket sokat megélt, öreg fáink adnak – közülük is az olyanok, amelyek egykor egy kósza magról kezdték meg életüket gyümölcsöskertünkben.

Fotó: Unsplash / Abigail Miller

Tovább olvasok

Ezekre a matuzsálemekre jellemző, hogy apróbb szemű meggyet adnak, és a puttyogtatás is gondosabb rádolgozást kíván, de megéri a fáradság, mert nincs hozzájuk hasonló meggyíz az új fajták között. Amikor megtöltöttük kosarunkat az apró meggyszemekkel, már meg is kezdhetjük a magozást – természetesen kézzel, a lehető legegyszerűbb módon. Ehhez nincs is másra szükségünk, mint egy székre vagy sámlira, két tálra vagy lábosra, és egy nem sajnált törölközőre vagy rongyra, amivel a szinte fekete cseppeket töröljük majd le magunkról.

A legegyszerűbb módszer, ha a megmosott meggyel telt edényben puttyogtatunk, a magokat visszaejtve, majd a kimagozott szemeket a mellettünk lévő edénybe tesszük. Amikor a munkafelületként szolgáló meggyes tálunkban már marokszámra vannak a magok, akkor egy kis tálcára vagy külön erre a célra odakészített edénybe gyűjtjük a magokat, hogy könnyebben dolgozhassunk a meggyes lábosban – no meg hogy

gondosan megőrizzük a magokat és a szárát is, mert azokkal is lesz még feladatunk.

Fotó: Pixabay / Rita E.

Ahogyan gyűlnek a kimagozott meggyekkel teli tálban a gyümölcsök, már látni fogjuk a kiszabaduló ízes levet a meggyszemek alatt – szerencsés esetben sötétlila, már-már feketés árnyalatban pompázva. Ez jelzi azt számunkra, hogy igazán minőségi szörpöt készíthetünk belőle, amelynek már illata is duzzad a meggy aromájától. Amikor a tálunk megtelt a kimagozott meggyel, hozhatjuk a cukrot: ráöntjük a meggyre, és alaposan átforgatjuk benne.

A becukrozott, levet eresztett meggyre mehet még egy kevés citromsav is, és végül a keveréket egy éjszakára a kamrába tehetjük érni.

Másnap úgy osztjuk lábosokba a meggykeveréket, hogy azokba még a meggy mennyiségének megfelelő víz is beleférjen. Ha szerencsénk van, és igazán jófajta meggyet tudtunk szedni, akkor sokkal kevesebb víz kell hozzá, mint ahogyan azt az átlagos receptek írják – én kevesebb mint egyharmad arányban teszek vizet a meggy mennyiségéhez.

Fotó: Pixabay / Rita E.

Kezdhetjük is forralni a keveréket, majd mehet bele még egy adag cukor. A legtöbb recept ilyenkor azt írja, hogy turmixoljuk le a keveréket, de ha jó fajta volt a meggyünk, erre nincs szükség. Kiereszt így is annyit magából, hogy a szörp első osztályú legyen – ráadásul

az így megmentett meggyszemeket később megaszalhatjuk.

Amikor elkészült a szörp, tiszta üvegekbe szűrjük, a felfogott meggyszemeket pedig a merőkanállal alaposan kinyomkodjuk, hogy a lehető legtöbb lé távozzon belőlük. Az így kinyomkodott meggyeket külön tányérba tesszük, majd mikor minden csepp szörp üvegbe került, azonnal megaszaljuk. Ehhez használhatunk gépi aszalót, amibe egyszerűen csak belehelyezzük a meggyszemeket, és beindítjuk a megfelelő programot.

Fotó: Pixabay / Anna Armbrust

Alternatív megoldásként magunk is készíthetünk aszalót, és napon is megaszalhatjuk a meggyet 

– ennek valóban sokkal zamatosabb íze lesz. Olyan, mintha a napsugarakat zárta volna magába. Nincs is másra szükségünk, mint egy kevés szúnyogháló anyagra, egy keretre, ami közé rögzíthetjük (vagy lécekből magunk szögelünk keretet), és már készen is van a saját aszalótálcánk. Kiterítjük rá a meggyeket, letakarjuk maradék függönyanyaggal, és egy klasszikus ruhaszárító állványra helyezzük, a napra.

Vagy elkészíthetjük Halmos Monika filléres aszalógépét magunk:

48 üres sörösdobozból készül a zero waste aszalógép
Sörösdobozokból, raklapokból, maradék szúnyoghálóból készül és egész nyáron nélkülözhetetlen – mi az? Már most érdemes elkészítenünk kerti aszalónkat, hiszen már nyílnak a szárítható virágok, és nemsokára itt az eperszezon is.

Ha reggel volt időnk ezzel foglalkozni, és egész nap verőfényes napsütést élvezhettünk, akkor akár egy nap alatt is készen lehetnek aszalt meggyeink. Természetesen minden megoldásnak van más változata, és a másik változatnak is további változatai, így számos megoldást kitalálhatunk az aszalás eszközigényének biztosítására, de a ritkán aszalóknak talán a szúnyoghálós megoldás a legegyszerűbb.

Fotó: Unsplash / Sharon Waldron

Ha készen vannak az aszalt meggyek, tiszta üvegbe tesszük őket, és mehetnek is a kamrapolcra. Most a magokon és a meggyszáron a sor, hogy a meggy minden részét felhasználjuk: ezeket egy tálcán kiszáríthatjuk a napon. A megszárított meggymagokból aztán meggymagpárnát varrhatunk – ezt számos céllal és módon felhasználhatjuk, a fülgyulladás enyhítésétől kezdve egészen a mozgásfejlesztő gyakorlatokig.

A meggyszárat ugyancsak megszárítjuk, hiszen teája jó szolgálatot tesz vértisztítóként, veseműködést segítő, légcsőhurutot gyógyító italként.

Így lesz egy kosárnyi öreg fa adta meggyből múltidéző szörp, a hideg hónapokba is meleg napsugarakat csempésző aszalt gyümölcs és a családi hétköznapokban számos fronton jó szolgálatot teljesítő meggymagpárna.

Nyitókép: Pixabay / Rita E.