Húsos csont – takarékosságból született fenséges falatok

Gasztro

Húsos csont – takarékosságból született fenséges falatok

Ha gazdag akarsz lenni, ne vagyonod szaporítása, hanem vágyaid kevesbítése legyen fő törekvésed, mondta nagyanyám. Hányszor, de hányszor jutott már ez eszembe vásárlás meg főzés közben is. Csöndesen gyöngyözik a fazékban a húsos csont, és már nem álmodom az elképzelt gazdagságról.

Ülök az eresz alatt, ölemben a tálcán az ebédem. Hétfő van, végeztem a téli kerti munkákkal, megolvastam és leadtam egy cikket, kiteregettem, elmosogattam. Ma jó napom van, idehaza dolgozom, a vasárnapomat egy virágkiállításon töltöttem, jó kis 12 órás munka volt. Fütyülnek már a rigók, a cinegék zizegnek az etetőben. Lóg az eső lába, alig dereng a téli fény, de jól beburkolózva kellemes itt a fal védelmében. A tányéromban a hétvégi húslevesben főtt zöldségek meg csontok, cupákok. Maradék mártás, meg a sütiből is egy darab. Semmi sem veszhet kárba, ilyenkor egyedül megeszem az ilyen furcsaságokat, amikor senki se látja.

Sose gondoltam volna, hogy ilyeneket meg fogok enni.

Emlékszem, amikor vagy harminc évvel ezelőtt anyósomék ültek a kis konyhában, papa szalonnát vágott a kenyérhez, hagymát szeletelt hozzá. A kislábosból kitörölgette a pörköltszaft maradékát a serclivel. Mama a vasárnapi húslevesben főtt csirkelábat szopogatta. Engem a hideg rázott ettől az idilltől, még a csirkeláb látványától is, nemhogy a számba vegyem. Megjegyeztem a képet. Én ilyent biztosan soha! Hogy csak úgy, koreste, a kiskonyhában, semmi fakszni, semmi terítő, csak úgy, kettesben majd eszegetjük a maradékot. Rémes! Ahogy a húsleves az üvegben, amit legkisebbem születésekor hoztak nekem, úgy borzasztott el a húsos csontok látványa, gondolata. Pedig drága anyósom a kedvenc falatját csomagolta nekem, tudtam jól, de az üvegben mosolygó csirkeláb láttán a jeges rémület fogott el: inkább madártejet áhítottam volna. Madár, madár – gondolhatták.

Tovább olvasok

Rágcsáltam le a csontokról a kis húscafatokat, tunkoltam a mártásba: apró, de jó falatok lettek. Húsos csont? Még gimnazista voltam, amikor megismertetett vele Korom néni. Iskola után olykor besegítettem a virágboltjában, koszorúkat kötöttem neki. Egész szépen fizetett. Egyik nap – alighogy odaértem – kérdi: kell-e a húsos csont, mert most jött a henteshez friss áru. Félretetetett 3 kilót – hat fia van, jó lesz levesnek, aztán készül még belőle mennyei rizses hús. Mert ez a hentes jó ember, úgy vágja ki a karajt a csontból, hogy maradjon azért benne bőven hús. Kértem én is egy kilót. Aznap este már főtt is a leves, miután alaposan megvizsgáltam a húsos csontot. Jó dolog ez, tényleg, így sokkal jobban ki fogok jönni a pénzből. Örültem nagyon, hogy tanultam megint valami hasznosat: a húsos csontot.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Lett belőle jó leves, és ahogyan Korom néni mondta: rizses hús. Máskor húspástétom, felvágott helyett a kenyérre. Töltelék húsos palacsintába, húsos táskába.

És ahogy múltak az évek, úgy találtam meg szépen sorban azokat a praktikákat, amelyekkel úgy lehetett trükközni, hogy ne vegye észre senki a pénzszűkét.

Megsárgult lapú füzeteket böngésztem, ötleteket merítettem az Ízletes hadiételek című könyvecskéből. Mert ugyan nem ínségre készültünk, de az egyre cseperedő népes család egyre több ennivalót kívánt. Ha gazdag akarsz lenni, ne vagyonod szaporítása, hanem vágyaid kevesbítése legyen fő törekvésed, mondta nagyanyám. Igazat adtam a konyhában annak a nagy gondolkodónak, aki azt mondta, minden válság ajándék az alkotó embernek, bár ez nem egyszeri válság volt, hanem állandó állapot, egy véget nem érő akadálypálya inkább.

Azt se gondoltam volna, hogy egyszer megeszem a csirkebőrt, főtt zeller garnírunggal. Vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy a kukában végezze, hiszen nincs olyan állat körülöttünk, ami megenné. Zellerrel, mustárral igen jó. Amikor a fiúk születtek, a dédi kiette a csirkepörköltből, mindig azt szedte magának a szépen összekunkorodott bőröket. Én azt szeretem – mondta, maradjon a gyerekeknek a combja, meg a melle. Furcsa ízlése van a dédinek – gondoltam akkor. Örültem, hogy nem nekem jut a csirkebőr. Csak jóval később jutott el a tudatomig, talán nem is szerette, inkább a fiúknak hagyta a húst. Közben mindvégig, az évek alatt, amikor a csontos-bőrös furcsa húsdarabokat készítettem elő,

folyvást csak az motoszkált a fejemben, hogy egyszer, ha már eleget dolgoztam, eljő az idő, amikor a hentesnél nem kell a csontos részért kutakodni.

Kérek majd egy egész, nagy bélszínt. Talán elmondja akkor valaki, hogyan kell azt elkészíteni. Majd veszek szűzpecsenyét, sütünk egy szép báránykarajt rozmaringgal, mentás borsópürével. Hosszúkarajt töltünk, nem a libanyak bőrét. És annyi csirkecombot rántunk ki, hogy mindenkinek jusson combja, akár kettő is, ne csak szárnytő, meg a szárny a belebújtatott májával. És a pörköltben lesz majd elegendő combja, meg melle is, ne kelljen senkinek se a bőrét enni, csak akkor, ha igazából szereti.

És el is jött az idő. Az az idő, amikor már úgy érzem, elég sokat dolgoztam. Ülök a csöpögős eresz alatt, lassacskán talán félénken kisüt a nap. A csontok már szép tisztára leszopogatva sorakoznak a tányéron. Jóllaktam.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X