Hozz a kislábosba zsírt! – mondta nagyanyám, és kezembe nyomta a piros kislábost, meg egy méretes fakanalat. Szerettem a spájzba menni, de csak úgy nem volt szabad. Csak ha valamiért küldtek. Nyikorogva nyílt mindig, azt gondoltam, azért, hogy meghallják, ha valaki titokban mégis lopakodott csenni.
A spájzban hideg volt, és finom illatokba lehetett beleszimatolni. Fent csüngtek a kolbászok, az oldal szalonnák, a fokhagymafüzérek, a polcokon sorakoztak a befőttes üvegek. A felső sorban dobozok voltak – sosem tudtam meg, mit rejtenek.
A sarokban meg ott állt a hatalmas bödön: kicsit kisebb volt, mint én, éppen a mellemig ért.
Óvatosan levettem a fedelét, és közben kicsit talán be is csuktam a szemem, hátha egér van benne. Azt láttam, mert már többször is jól megnéztem, hogy icipici lyukak vannak a fedőn, azon nem megy be az egér, de egyszer kihallgattam, amikor a nagybátyám borozgatott a szomszéddal. Azt mesélte, hogy egér volt a zsírosbödönben, és én elképzeltem, ahogy ott néz ki a zsírból a kisegér farkasszemet velem, a farkincája meg bele van dermedve a fehér zsírba.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Tehát levettem a fedőt, a nagy kanállal szépen, óvatosan szedtem zsírt a tetejéről.
A zsírba nem fúrunk lyukat a kanállal, ne mélyeszd bele! – intett mindig nagyanyám,
és tudtam már, hogyan kell szépen lesimogatni, éppen annyit, amennyi kell majd az ebédhez.
A spájzban állt még két kisebb bödön is, olykor reggel, vagy vacsorakor kerültek elő. Azokban finom, fokhagymás husikat rejtettek a zsírrétegek. Hű, de szerettem, amikor nagyapám behozta, lilahagymát vágott hozzá, kanyarított szép karéjokat a friss kenyérből. Annak a jó zsírnak az íze még most is itt van a számban, oly szívesen ennék most is egyet vacsorára!
Ahogy a zsírolvasztást is szerettem. Nagyanyámék nem tartottak disznót, de valahonnan olykor hoztak zsírszalonnát. Olyan sokat, hogy fel kellett állnom a sámlira, hogy jól szemügyre vehessem a hatalmas halomba rakott, fehér szalonnákat. Nagyapám felkockázta, előkerült a másra sosem használt, jókora lábos, és kezdetét vette a szalonna sütése. Imádtam nézni, ahogyan a fehér kockák elkezdenek színesedni, izzadnak. Először „összetorlódtak” – így mondtam –, láttam, nehezen boldogul velük a fakanál.
Ahogy egyre több zsír olvadt ki, úgy kezdtek vidám táncot járni az egyre kisebb zsírszalonna-darabok.
Nekem nagyon tetszett ez az átváltozás, cipeltem a sámlit, hogy belelássak, de mindig elkergettek, hogy rám fröccsen a forró zsír, és aztán majd meglátom, mi lesz.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Mégis odafurakodtam, leselkedtem, és aztán mégse fröccsent rám, így sose tudtam meg, hogy „mi lesz”. Ma már tudom, hogy szerencsés voltam.
Az aranyszínűre sült tepertőt aztán nagyanyám egy szűrőkanállal lehalászta, a zsírt a bödönbe merte. Majd valami sistergős dolog történt, de akkor aztán tényleg kizavartak a konyhából, így csak később tudtam meg, hogy
a lábosba kevés tejet öntöttek, attól lett a tepertő piros, belül omlós, kívül ropogós.
Ilyenkor az egész házban finom zsír- és tepertőszag lengett, nagyon szerettem, mert tudtam, hogy hamarosan lesz tepertős pogácsa, meg tepertős krumpli – finom csalamádéval. Büdös töpörtyűszag van, morgolódott nagyapám, és bármilyen hideg volt, sarkig tárta az ablakokat. Én meg ültem a hokedlin, pogácsákról ábrándoztam, miközben ő rámborított egy nagy kendőt, meg ne fázzak.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Sokszor eszembe jutnak ezek a régi napok, az illatok, azok a mozdulatok, amiket már magamon vélek felfedezni. A minap is, amikor nekiláttam kisütni a zsírszalonnát, előkerült a kis bödön. Mert nagy bödön már nincs, elegendő a kicsi is, ahogyan a zsírszalonna is olykor ott nevet rám a szupermarketben, kis kiszerelésben, már felkockázni sem kell.
Tepertőt ropogtatunk, sóval, hagymával, friss kenyérrel. Kiporciózzuk, mert a nagy tál féktelenségre csábítana, és töltünk egy pohár könnyű bort.
Beszélgetünk régi spájzról, a hatalmas bödönről, hogy talán egyszer mégis volt benne kisegér, hogy a bödönök a világ fordulásával átváltoztak virágtartókká, a hatalmas zománcos lábosokkal együtt. Ahogy a világ fordul, úgy fordul vele a konyha meg a spájz is, de hiába minden trend, azért a tepertős pogácsa, a hagymás-zsíros kenyér még mindig megdobogtatja a szíveket. Vajon meddig még?
Ajánljuk még:
