Az egyenlőség mítosza egyetlen napba sűrítve – a nőnap története

Akár szeretjük, akár nem, a nőnap életünk része. A virág, a csokoládé, az apró figyelmesség minden év március 8-án megérkezik és bevallom, mindig jólesik ez a gesztus. Ugyanakkor azt is pontosan tudom, hogy ez a nap eredendően egészen másról szól. 

A nők láthatóvá tétele társadalmi szinten – a kezdetek

„Clara Zetkin az 1800-as évek végén felhívta a figyelmet arra, hogy a nők függetlenségének előfeltétele a jogegyenlőség és az, ha anyagilag is függetlenekké válnak. Ekkor vetette fel, hogy legyen egy közös nemzetközi nőnap, amelyben felhívják a figyelmet a nők gazdaságban, társadalomban elért kiváló teljesítményeire, amelyek elismerése messze elmaradt a férfiakétól. Annak ellenére, hogy a 19. században a nők tömegesen jelentek meg munkavállalókként a gyárakban, jóval kevesebb bért kaptak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak, vagy még alacsonyabb rendű munkákat kellett végezniük. 1908-ban 15 ezer nő vonult utcára New-York-ban, jobb bérezésért, rövidebb munkaidőért és szavazati jogért tüntettek” – vezeti fel a nőnap történetét Schadt Mária, akinek teljes életpályáját meghatározta a nemek társadalmi helyzetének kutatása, és akinek könyve, A feltörekvő dolgozó nő – Nők az ötvenes években című könyve alapmű a témában. 

Clara Zetkin – Fotó: Wikimedia Commons

Majd így folytatja: „1910-ben Koppenhágában, a dolgozó nők nemzetközi konferenciáján kinyilvánították az első nőnapot, amelyet később több országban is megünnepeltek. Magyarországon 1913-ban Budapesten volt a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség VII. Kongresszusa, amelyen szintén a nők helyzetével foglalkoztak. Az első magyar nőnapot szovjet mintára 1948-ban tartották.

A nők világnapját 1975-ben ismerte el hivatalosan az ENSZ. Miért március 8-án ünnepeljük? Az 1917. március 8-i orosz női békés tüntetés emlékére.”

 

A nőnap eredete tehát a nemi egyenjogúsági törekvésekben rejlik, melyek első csíráit a 19. századi Angliában találjuk meg: „Már 1792-ben megjelent Mary Wollstonecraft A Vindication on the Rights of Woman (A nők jogainak követelése) című munkája, de talán ennél is érdekesebb, hogy egy férfi, John Stuart Mill 18. századi filozófus 1869-ben The Subjection of Women (A nők alárendeltsége) című művében leírta, hogy a nők – ugyanúgy, mint a férfiak – racionális lények, és a férfiakhoz hasonlóan rendelkeznek az elidegeníthetetlen jogokkal, tehát a megkülönböztetésnek nincs semmiféle elfogadható és érvényes alapja. Politikusként aktívan támogatta  a nőmozgalmat, küzdött a nők hátrányos megkülönböztetése ellen, a politikai és szociális helyzet javítását célzó reformokért. Hangsúlyozta, hogy a nőknek műveltséget kell adni, mert akkor ők is ugyanolyan teljesítményre képesek, mint a férfiak. Kapcsolatba került a mozgalom vezető személyiségeivel, többek között Florence Nightingale-lel” – mondja a történész. 

Florence Nightingale – Fotó: Wikimedia Commons

John Stuart Mill szerepét a nők társadalmi státusának alakulásában nem lehet alulértékelni: „Parlamenti képviselőként petíciót terjesztett elő a nők választójogáért, ugyan sikertelenül, ez azonban mégis kedvezően befolyásolta az egyenjogúsági mozgalmakat. Mill a nők társadalmi helyzetével, emancipációjával külön is foglalkozott. Kritizálta a nők feletti ítélkezést, azt mondja, helytelen az elv, amely alárendeli a női nemet a férfi nemnek. Liberális gondolkodásmódja szerint a férfiak érdeke, hogy a nőket alárendelt szerepben tartsák. Nagyon élesen fogalmaz, amikor a női alárendeltséget legális rabszolgaságnak nevezi. Liberális filozófusként megalkotta a liberális feminista politikai elmélet keretrendszerét. Angliában és Amerikában nagyon sokan kapcsolódtak hozzá, megerősítette a feminista mozgalmakat az első világháború előtt” – mondja Schadt Mária.

Munkaerő és reprezentáció: út az elismeréshez?

A gondolatot, hogy a nők hasonló jogokkal rendelkezzenek, mint a férfiak, két fő tényező is erősítette. Egyrészt a korábban már említett ipari forradalom, amelynek köszönhetően egyre több nő került a munkaerőpiacra. Egy idő után joggal merült fel a kérdés, hogy ha a nők is ugyanazt a munkát végzik, mint a férfiak, akkor miért nem kapnak érte ugyanolyan mértékű és értékű megbecsülést. „Másrészt

a felsőbb osztályokban, melyeknek nőtagjai szalonokat vezettek, kulturális és művészeti események házigazdái voltak, státusszimbólumot jelentett, ha a feleség művelt volt.

A külföldi utazások során pedig látták, hogy például Svájcban vagy Franciaországban más a nők helyzete. A zürichi egyetemre 1840-től már nők is beiratkozhattak, akkor ugyan még csak irodalom szakra, de később az orvos, gyógyszerész és bölcsész szak is megnyílt előttük. Jó példa a nehézségekre Hugonnai Vilma, az első magyar női orvos története, aki az 1870-es években járt a zürichi egyetemre, 1879-ben szerzett diplomát, de itthon először érettségi vizsgát kellett tennie, majd kérte orvosi oklevele elismertetését. Bár a pesti orvoskar támogatta, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter elutasította. Ekkor szülésznői vizsgát tett és szülésznőként dolgozott. Diplomáját csaknem 20 évvel később ismerték el hivatalosan. Nem véletlen, hogy tudományos alapossággal foglalkozott a nők képzésével, ipari foglalkoztatásukkal. Az első világháború idején betegmegfigyelő állomást szervezett több vidéki városban, felhívása nyomán sok száz vöröskeresztes nővér és orvosnő szerzett diplomát magyar egyetemen” – magyarázza a kutató.

Hugonnai Vilma – Fotó: Wikimedia Commons

Ahogy a nők iskolai végzettsége egyre inkább elkezdett közelíteni a férfiakéhoz, és egyre több munkáról bizonyosodott be, hogy ők is éppúgy el tudják végezni, mint a férfiak, még inkább előtérbe kerültek az emancipációt követelő szervezetek és mozgalmak. A változás azonban apró lépésekben és hosszú évtizedeken át zajlott. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy kevésbé voltak kiszolgáltatottak, ugyanakkor sok tekintetben a férfiak „oldalbordájaként” tekintett rájuk a társadalom.

„A két világháború között egy nagyon erősen tradicionális társadalom képe bontakozott ki. Az iskolában négyféle tanterv volt, külön egy falusi, egy városi, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

A lányokat például megtanították szőni, fonni, matematikából pedig olyan példákon keresztül tanultak, hogy a vendéglátáshoz mennyi hús kell, a kötéshez mennyi fonal, a fiúk pedig üzleti tervet is készítettek. A háború után még az 1950-es évekig ez a szemlélet uralkodott, majd 1950-től szovjet mintára bevezették a nemsemleges tanterveket” – részletezi a kutató.

Nőnapi plakát – a felvétel az Állami Mélyépítéstudományi Tervező Intézet irodaházában készült, 1950-ben – Fotó: Fortepan / UVATERV

Abszolút egyenlőség – „vagy, amit akartok”

A nőtörténet következő fejezetét a sztálini elvek határozták meg: az 1950-es évektől a nők egyenlőségét hivatalosan a sztálini alkotmány mintájára készült, 1949-ben elfogadott Alkotmány biztosította, ez azonban elsősorban a munkavégzés, vagy inkább a munkaerő szükséglet oldaláról közelítette meg a kérdést. Kimondta, hogy a nők ugyanolyan munkások, mint a férfiak, nem szorulnak rá, hogy eltartsák őket.

„Ebben a nagyon egyenlő időszakban a nők akár bányászok is lehettek.

Mindezen felül megmaradtak számukra a hagyományos szerepek is, mint a gyermekgondozás, a háztartási munkák. Persze azt a mai napig látjuk, hogy mekkora különbség van a társadalmi megítélés és a társadalmi valóság között” – mondja Schadt Mária, és egy személyes élménnyel folytatja: „Emlékszem, tanár voltam egy általános iskolában, amikor már kötelező volt a nőnap ünneplése. Nálunk az iskolában ez arról szólt, hogy a szakácsnők különleges ételeket főztek, a férfiak nagyon jól érezték magukat, mi meg azt néztük, mikor lehet hazamenni, hogy elvégezzük az otthoni munkákat. A Nők Lapjában még az 1970-1980-as években is hosszú cikkeket szenteltek annak, hogy bemutassák, hogy egy-egy komoly és fontos beosztást betöltő nő milyen süteményeket süt az otthonában. Ez a fajta kettősség egyébként a mai napig benne van a nők megítélésében.”

A Nőelvtárső köszöntése egy 1967-ben készült fotón – Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Arányok és mértékek a női emancipációban

A 21. századra a nők társadalmi helyzetében jelentős változás következett be. Ma már a hazánkhoz hasonló fejlett országokban a nők nagyobb arányban rendelkeznek felsőfokú diplomával, mint a férfiak, ezért jogos lehet a kérdés: mi az oka, hogy a férfiaknál lényegesen kevesebben képesek karriert építeni, vagy akár közéleti pályára lépni. „Nagyon valószínű, hogy

a jelentős pozitív változások legtöbbször csak tudati síkon jelennek meg, míg a férfiak és nők társadalmi helyzete, lehetőségei kevésbé változtak a nemi szerepekhez kapcsolódó tradicionális elvárások állandósága miatt.

Feltehetjük a kérdést, hogy milyen rejtett hatások, sztereotípiák működnek a nemek közötti karrierkülönbségeknél. Míg a férfiak karrierre, kenyérkereső tevékenységre tudnak összpontosítani, hiszen ennek a társadalmi elvárásnak kell megfelelniük, ezért kemény, kompetitív győzni akarás jellemzi őket. Ezzel szemben a nők, legtöbbször szerteágazó feladataik miatt – egyensúlyteremtésre törekvés a karrier és család, magánélet között – nagy nehézségek árán tudják feladataikat teljesíteni” – mondja a kutató.

Valójában mit ünnepelhetünk a nőnapon?

Ha a nőnapot igazi ünnepként akarjuk átélni, ismerjük be, hogy attitűdváltásra van szükség a nemek társadalmi megítélésével kapcsolatban. Melyek a 21. század legnagyobb kihívásai egy nő számára? A kutató szerint fontos, hogy egyrészt megtalálja, miben jó, és azon az úton kitartóan haladjon végig. Ha vezető szerepbe kerül, akkor olyan területen különösen kiválóan teljesíthet, ahol fontos az empátia, ám igazán akkor tud teljesíteni, ha megértő család és egy olyan anyagi háttér áll mögötte, amivel bizonyos szolgáltatásokat, mint például takarítás, vasalás stb., meg tud fizetni. A női mivoltunkat pedig úgy érdemes megélni, hogy ne váljunk férfiassá, maradjunk hitelesek saját szerepeinkben.