Magyarországon 1954 óta védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
"Csendes napon, ha egy erdei vadcseresznyefa alatt ér a pihenőidő, nemegyszer figyelünk fel bizonyos időközönként ismétlődő roppanásokra, melyek a lomb tetejéről hallatszanak. Jó darabig hiába forgatjuk fejünket a zaj eredete után kutatva, sem egyéb mozgást, sem más hangot nem sikerül egyhamar felfedeznünk. Szemlélődésünk csak akkor jár eredménnyel, ha győzzük türelemmel.
Kisvártatva egy vaskos, a verébnél láthatóan erősebb termetű madarat vehetünk észre, amint épp valamelyik szomszédos ágra ugrik át. Tevékenységét ott is folytatja, tovább nyúlkál az elérhető gyümölcsök után, melyek magva reccsenve válik szét erős csőrében. Magában van, szava sincs, egészen úgy viselkedik, mintha a táplálkozáson kívül egyéb gondja sem lenne. A meggyvágó ez, egy sajátos alkatú madár, mely élelemszerzésében a legkeményebb termések feltörésére specializálódott”- írják a Nimród 1973-as számában.
Főszereplőnk a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes), egy jellemzően Eurázsiai elterjedésű faj- hazánkban szinte mindenütt találkozhatunk vele. Gyakori fészkelőnk, és rendszeresen át is telel- fészkelőállományának trendje mérsékelten növekvő. Évente egy vagy két alkalommal költ, fészkét különböző növényi részekből építi a fák lombkoronájának belsejébe. Fészekalja 3-6 tojásból áll, ezeken a tojó kotlik, miközben a hím gondoskodik az etetéséről. A fiókák zömmel rovarokat (elsősorban hernyókat) s a begyben megpuhított magvak pépjét fogyasztják, így hamar megerősödnek, és kirepülnek. A kirepülés után a család még egy ideig együtt marad, majd szétszélednek a szélrózsa minden irányába.
A meggyvágó a legkülönfélébb magvakkal táplálkozik és „oly cseresznye vagy meggymagot, amelyet az ember testsúlya csak a csizma sarokkal bír felroppantani, ez a madár csak úgy kihüvelyezi” állította róla Hermann Ottó. A téli etető körül gyakorta figyelhetjük meg, ahogyan naphosszat csipeget- félrehúzódva fogyasztva el táplálékát.
Eledelük legnagyobb részét kemény termések és csonthéjas gyümölcsök magvai adják- nem véletlenül nevezi őket a népnyelv vasorrú pintynek, magtörőnek vagy kosorrú verébnek. Kedvelik a cseresznyét, a meggyet, szívesen eszik a bükk és gyertyán makkocskáit, de az ostorfákat, a fagyalt és a kökényt is látogatják.
Csendes, magánakvaló madár, de amikor elérkezik a tél, a párok feloszlanak, és a meggyvágók csapatokba verődnek - nem ritkán pintyekkel vegyülve. A hideg évszak közeledtével érdemes egy kis időt szánnunk a megfigyelésükre, mert egy különleges személyiségjegyekkel rendelkező madárral van dolgunk. Az etető közösségét nézve egyből kirajzolódik egyénisége, ami egyszerre mutatja a közösségi viselkedés és az egyediség jellemzőit, miközben megjelenése akarva akaratlanul is felhívja magára a figyelmet.
