Általánosan elterjedt, gyakori ragadozómadarunk, akinek megítélése igen kettős: egyszerre hordozza magában a könyörtelen ragadozó és a védendő faj képét.
„Mozdulatairól, melyek rövid szárnyaival és hosszú farkával természetesen teljes összhangban vannak, bármily távolból határozottan rá lehet ismerni. Csak mikor egyik erdőrészből a másikba és szabad mező fölött röpül, egyenes irányban halad s ilyenkor néhány gyorsan egymásután következő szárnycsapással lendít magán, azután kiterjesztett szárnnyal lebeg. Rendesen az erdő, vagy bokrosok szélét követi és itt mindenféle kanyarulatokat ír le. Az erdőben néha-néha a fakoronák fölött látni, sokkal gyakrabban azonban közöttük vagy alattuk röpül; csalitokban és sövények mentén leselkedve vonul tova, szinte közvetlenül a föld fölött, majd hirtelen átsuhan az ágak közt, végig vadássza a bokrok másik oldalát, szorosan az ágak csúcsai fölött húz el, ismét fölkap, ez okból mindig váratlanul terem az ágak közt ülő madár közelében s a magasba emelkedve, nyílsebesen csap a kilesett prédára. A belopás mesterségét jobban érti, mint bármely más ragadozómadár”- olvashatjuk mesébe illő leírását Az Állatok világában.
Természetes élőhelyei közé tartoznak a mezőgazdasági vagy lakott területeket övező ligeterdők és az ártéri erdők, ahol a fedett és a nyílt területek váltakozása megfelelő struktúrában érvényesül. Antropogén világunk térnyerésével azonban egyre gyakrabban jelenik meg a lakott területek parkjaiban, kertjeiben is- sokszor kisebb riadalmat keltve az őt nem vagy nem eléggé ismerők körében.
A karvaly ugyanis előszeretettel vadászik kertjeink énekesmadaraira, így leggyakrabban akkor figyelhetjük meg, amikor éppen kiszemelte magának egyik kedvenc kerti dalnokunkat, és határozott, erőteljes hajtóvadászatba kezdett. Reprodukciós sikere is ettől függ: ha a területen élő énekesmadarak állománynagysága megfelelő, akkor a karvalyoknak is jó éve lesz.
Egyet azonban ne felejtsünk el, mielőtt elhamarkodott ítéletet hozunk: a karvalynak nagyon fontos szelektáló szerepe van a természet rendszerében: a beteg és gyenge madarak elejtésével hozzájárul az egészséges madárpopuláció fennmaradásához. Az ezen a területen nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatása nélkülözhetetlen egy egészséges környezet fenntartásához, így ragadozása megítélésekor ezt elsődleges szempontként érdemes figyelembe vennünk.
Erős és életrevaló lénye azonban nem sérthetetlen- bizony két olyan fokozott veszélyeztető tényezővel is számolnia kell, amelyek komoly problémákat okozhatnak állományaiban. Az egyik egy alattomos betegség, a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírus, amire a karvalyok kifejezetten érzékenyek. Olyannyira veszélyezteti az állományukat, hogyha egy nyugat-nílusi vírussal fertőzött galambot elfogyasztanak, akkor bár a galamb nem látta kárát a fertőzésnek, az őt elfogyasztó karvaly belehal a fertőzött lakomába. És ha ez nem lenne elég, a sportgalambászok illegális befogásai is veszélyeztetik a karvalyokat, és bár kisebb részben, de természetes predátorai is gyérítik számukat: a héja és a macskabagoly sem riad vissza elejtésüktől.
Másik oldalról a karvaly nagy szerencséje az, hogy jó alkalmazkodó hírében áll: viszonylag hamar le tudja követni a civilizációs változásokat. Táplálékát tekintve nem válogatós: verebeket, pintyféléket, gerléket és kisebb rágcsálókat is zsákmányol, attól függően, hogy éppen mi található meg élőhelyén. Költőhelyei megválasztásakor hamar le tudja követni a változásokat, és ha egy-egy nagyobb természetátalakítás aktuálisan vissza is szorítja az éves állománynövekedést, képes hamar talpra állni, és újult erővel megerősödni.
Érdekesség, hogy régen a jól futó, tüzes szemű lovaknak gyakran adták a „karvaly” nevet, és egykor a héjához hasonlóan vadászatra betanítva használták őseink. Fészkelésével kapcsolatos érdekesség az is, hogy attól függően, hogy milyen élőhelyen és milyen helyszínen építi fel fészkét, az igen változatos képet mutathat: sokszor csak száras, fenyő- és nyírfa gallyakból álló fészek készül, máskor mohát, lombot és földet is rak hozzá és belül fűszálakkal, gyökerekkel és szőrrel béleli ki- de az sem ritka, hogy a tojó pehelytollaival is kipárnázza a csészét.
A 3-5 tojáson a tojó egymaga költ, szorosan ül és a megfigyelők leírásai szerint „nagy szeretettel ragaszkodik a tojásokhoz, ismételten zavarva sem hagyja el fészkét és a támadásokat minden erejével igyekszik elhárítani”.
A fiókák etetésében mindkét szülő kiveszi a részét, de míg a hím nagyrészt csak hordja a táplálékot, a tojó aprítja azt fel a fiataloknak. „Megfigyelték, hogy fiatal karvalyok, melyeknek ellőtték anyjukat, terített asztal mellett éhen vesztek, mert apjuk ügyetlen volt arra, hogy a falatot elkészítse számukra”- olvashatjuk a leírásokban.
A felcseperedő fiatalokat a szülők még sokáig segítik a kirepülés után is - nem csoda, hiszen van mit megtanulniuk, életben maradásuk érdekében.
A karvaly (Accipiter nisus) 1971 óta védett hazánkban, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
