A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) Észak-Amerika keleti felén őshonos fa, amely mára már itthon is az egyik leggyakrabban termesztett fafajként él a köztudatban. Európai hódítása Franciaországban kezdődött, az 1600-as évek elején, amikor dísznövényként kezdték alkalmazni. Magyarországra is viszonylag hamar bekopogtatott: az 1710-es évek óta olvashatunk jelenlétéről, mint parkfa vagy sorfa, 1750-től pedig már mint erdészeti faj is elterjedté vált.
Mivel kiválóan alkalmas volt a futóhomok megkötésére, nagy számban és sok területre ültették, ráadásul a világháború után az országfásításnak is egyik fő faja volt,
így szinte pillanatok alatt terjedt el szerte az országban. A központi felmérések szerint 2010-ben a fehér akácosok területe 457 ezer hektár volt, ami nem kevesebb, mint Magyarország erdeinek 23,9%-a.
Mégis mi vezethetett odáig, hogy egy közkedvelt fából invazív listás növény legyen?
Elsősorban az, hogy gőzerővel terjed, és visszaszorítása, illetve féken tartása nagy kihívás elé állítja a szakembereket. Erőteljesen átalakítja környezetét, ráadásul allelopátiás hatással is rendelkezik, vagyis
az általa kibocsájtott vegyületekkel befolyásolja növényi szomszédjai életfolyamatait, gátolja növekedésüket és megakadályozhatja csírázásukat.
És ha ez még önmagában nem lenne elég, azt sem árt tudnunk, hogy az akácosok talajában felhalmozódik a nitrogén, így az aljnövényzet kifejezetten fajszegény lesz, hiszen csak a tág tűrőképességű, nitrogénkedvelő fajok képesek megélni ezek között a körülmények között.
A fehér akác nemcsak gyorsan nő, de kifejezetten hosszú életű faj: nem ritka, hogy egy-egy egyede megéri a 250 éves kort is.
Magjainak csírázóképessége akár 40 évig is megmarad, és tőről, illetve gyökérről is jól sarjad. Nem meglepő tehát, hogy manapság egyre többet hallunk arról, hogy a fehér akác mintegy ökológiai sivataggá teszi az élőhelyet, ahol megtelepszik, és nem kevesebb, mint 200 000 hektárnyi őshonos növényzetet veszélyeztet.
Területfoglaló képességének köszönhetően olyan, hazánk számára kiemelten fontos területek és életközösségek kerülnek veszélybe, mint a Pannon-medence sajátos és egyedi életközösségei, vagy az ország értékes gyepterületei. Terjedési- és szaporodási képességeinek következtében csak nagyon hosszú idő alatt és jelentős költségráfordítással lehet visszaszorítani állományait, sőt: sok esetben ez csak vegyszerezéssel lenne megoldható, ami a környezet károsításával járna.
A jelenlegi szakmai állásfoglalás szerint olyan értékes területek elvesztését okozhatják állományai, mint a homoki tölgyesek, lösztölgyesek, borókás-nyárasok, löszgyepek és a homoki gyepek- sőt: ezek szinte teljesen el is tűnhetnek a fehér akác területfoglalásának következtében.
Látható tehát, hogy egyetlen nem megfelelően kezelt, túl nagy teret kapó, túl gyorsan és könnyen terjeszkedő faj mekkora problémákat tud okozni, és milyen mértékben tudja veszélyeztetni ritka természeti kincseinket. Ezért is olyan fontos, hogy tisztában legyünk az invazív növények okozta problémákkal – legfőképp azzal, hogy milyen fajok ültetését érdemes kerülnünk.
Nyitókép: 123RF
