Vegyszerpermetben fürdőző gyümölcsök és íztelen zöldségek. Tényleg ez kell nekünk?

Ismerős lehet ez a jelenség nektek is, főleg ősszel és télen találkozik vele az ember, ha olyan zöldségeket és gyümölcsöket vásárol, amelyeknek nincs szezonja. Manapság szinte természetes dolog, hogy minden évszakban kívánjuk a koktélparadicsomot, a cukkinit vagy akár az epret, ráadásul olyan kényelmes világban élünk, ahol meg is tehetjük, hogy februárban szamócát falatozzunk. De vajon mennyire van ez így rendben?

Tavaly tavasszal nagyon szép veteményes kertet csináltam a családommal. Bár a saját zöldségeink fele akkorára sem nőttek, mint amekkorákkal az élelmiszerüzletekben találkozunk, az ízük fantasztikus volt.

Ám elmúlt a nyár, és azzal együtt elfogytak a magunk termesztett finomságok is. Újra vásárolhattam a zöldségeket, mert hiába nincs egyes ételeknek szezonja, három pici gyerekemnek ezt nehéz elmagyarázni. Szeptember környékén vettem egy hatalmas fürt szőlőt és egy doboz paradicsomot. Olyan jól néztek ki, és a kislányom is kérlelt, hogy vigyünk haza belőlük. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy három szem fogyott a fürtből és a hat paradicsomból is mindössze egyet vágtunk fel. Borzasztó ízük volt: műíz, vegyszeríz. Egyszerűen nem esett jól, és nem volt szívem a gyerekeknek sem adni többet belőlük.

Viszont egy dologra kíváncsi lettem: tesztelni kezdtem a szóban forgó ételeket. A konyhapultra tettem őket egy tálra, és otthagytam. Vártam. A kísérlet eredménye az lett, hogy nyolc hét elteltével már nem bírtam tovább nézni a feszes héjú, létől duzzadó szőlőszemeket, sem a még mindig piros paradicsomokat – kidobtam őket a komposztba. Amíg a pulton voltak, erjedést, a lebomló folyamat apró csíráját sem mutatták. Márpedig ez nem normális. Hogy mivel lehetnek permetezve ezek az élelmiszerek, elképzelni sem tudom. De az biztos, hogy egy pulton hagyott zöldségnek kutya kötelessége volna romlásnak indulnia.

Főleg az importgyümölcsökre és -zöldségekre igaz az, hogy valamilyen növényvédő szerrel kezelik őket, hiszen nagy utat kell megtenniük, mire eljutnak hozzánk, és a szerek nélkül penészedni kezdenének. Ennek megelőzése végett szüretelés után vegyszerfürdőt kapnak egyes termények, ami bevonatot képez rajtuk, megóvva őket a gombáktól, baktériumoktól. Később ezt a vegyszerbevonatot sajnos alapos lemosással sem lehet maradéktalanul eltávolítani. A hámozás jelenthet megoldást, de egyes gyümölcsöket nem szoktunk, vagy nem is lehet hámozni, sőt, sok finom süteménybe szoktunk például citrom- vagy narancshéjat reszelni. Bár nagyon kis mennyiségben jut így kemikália a szervezetünkbe, azért valljuk be, mérget a legapróbb mennyiségben sem szeretnénk fogyasztani – tehát citrushéjat csak biogyümölcsről használjuk!

A másik, élelmiszeriparban gyakran alkalmazott tartósító eljárás a vaxolás; amikor a gyümölcsöket egy vékony paraffin réteggel vonják be. Például az almát előszeretettel kezelik ilyen eljárással, mert ez megvédi a külső káros hatásoktól és még fényesebb is lesz. Ennek a leheletvékony paraffinnak súlyos egészségkárosító hatása ugyan nincs, nagyobb mennyiségben viszont hashajtó hatású lehet. A vaxréteget sem lehet vízzel eltávolítani, így két megoldás lehetséges: áztassuk nagyjából tíz percig szódabikarbónás vízben a gyümölcsöt, így leoldódik a vegyszer, vagy fogyasztás előtt hámozzuk meg. 

Kutatók alkottak egy listát a leggyakrabban vegyszerrel szennyezett zöldségekről és gyümölcsökről. Ez a „Piszkos tizenkettő” az alábbi:

• Alma
• Őszibarack
• Nektarin
• Eper
• Szőlő
• Zeller
• Spenót
• Kaliforniai paprika
• Kígyóuborka
• Koktélparadicsom
• Zöldborsó
• Burgonya

Jó hír viszont, hogy azt is kiderítették, hogy többek között az édesburgonya,  padlizsán, vöröshagyma és káposzta a legkevésbé szennyezett zöldségek.

A tartós megoldást azonban mégiscsak az jelentené, ha megtanulnánk, melyek az idényszerű, hazai gyümölcsök és zöldségek, és ezeket értékeli tudnánk. Télen pedig a természetes eljárásokkal tartósított, vitamindús csemegék felé kellene fordulni, mint a csalamádé, az ecetes uborka, a savanyított káposzta és a többi finom savanyúság, illetve az aszalt gyümölcsök.

Bár ez a fogyasztói magatartás bizonyos lemondással is jár, nagyon nagy segítség lehetne a hazai gazdáknak, és a magyar gazdaságnak. Ha a Magyarországon megtermelt kincsek megfelelő felvevőpiacra találnának itthon, akkor nem lenne szükség annyi vegyszerrel kezelt külföldi termékre: gondoljunk csak bele, mennyit utazik egy Spanyolországból vagy akár Kínából érkező vöröshagyma! Ehhez képest a Makó-Budapest távolság semmi! Ha vásárlásaink alkalmából figyelünk a származási helyre, és ha csak lehet, a hazai alternatívákat választjuk, nemcsak az ökológiai lábnyomunk csökkenne, de talán a lelkiismeretünk is nyugodtabb lehetne, hogy az egészségünkért is tettünk valamit.