Összehangolódó menzesz: városi legenda? – dr. Scheuring István evolúcióbiológust kérdeztük

Valóban létezik az a jelenség, hogy összehangolódik a nők ciklusa, ha sok időt töltenek együtt, vagy ez csak városi legenda?

Ez egy elég érdekes történet. A gyors válaszom az, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nem hangolódik össze. A hosszabb pedig az, hogy a ’70-es évek elején megjelent egy nagyon színvonalas tudományos folyóiratban, a Nature-ben erről a jelenségről egy cikk. A szerző, Martha McClintock egy kollégiumi hálóban több mint száz, a huszas éveiben járó hölgynek a ciklusát nézve azt a következtetést vonta le az adatok elemzéséből, hogy szinkronizálódik a menstruációs ciklusuk. A kísérletet ezután más körülmények között többször megismételték, és egyre több és több olyan kutatás jelent meg, ami McClintock eredményét nem igazolta. Ráadásul előbb-utóbb az is kiderült, hogy az a módszer, ahogy az összehangolódást korábban kimutatták, nem megfelelő. Tehát a jelen állás szerint

a nők ciklusa nem szinkronizálódik vagy nagyon gyengén, habár ez a mai napig egy eléggé elterjedt hiedelem.

Valószínűleg azért is tartja magát ez a legenda, mert az említett cikk meglehetősen nagy figyelmet kapott, és talán azért is, mert a laikusok számára is ez egy nagyon izgalmas kérdés.

Az állatvilágban megfigyelhető az összehangolódó menzesz jelensége?

Egy-két fajnál valószínű, hogy létezik, de az az izgalmas, hogy ott is kissé bizonytalanok vagyunk. Például a csimpánzoknál sokáig úgy tűnt, van ilyen, mostanában azonban megint elkezdték vitatni, mert a korábbi adatelemzések nem voltak egészen korrektek. Azt hiszem, hogy norvég patkányfajoknál is gyanús volt az összehangolódás, de végül itt is kérdésessé vált, hogy megfelelő volt-e a módszer, amivel ezt vizsgálták és kimutatták. Tehát nemigen vannak erős bizonyítékok az összehangolódó menzesz jelenségére.

Pedig nőként rengeteg olyan történetet hallottam, amikor két-három nő vagy akár egy sűrűbben összejáró kisebb közösség is állította: szinkronizálódott a ciklusuk.

Emögött valószínűleg az a jelenség állhat, hogy nem egyenlő hosszú mindenkinek a ciklusa, jellemzően 28 és 32 nap között van valahol.

Mivel nem egyenlően hosszúak a periódusok, lesznek olyan időintervallumok, amikor közelít egymáshoz a menzesz időpontja

és egy darabig így is marad, mielőtt szétválna. Aztánt lesznek olyan időszakok, hogy távolodnak egymástól éppen az eltérő hosszúság miatt. Az emberek azonban hajlamosak inkább azt észrevenni, amikor a közeledési fázis van, a távolodási fázist meg figyelmen kívül hagyják. Ez egy tipikusan emberi dolog, hiszen szeretjük látni az összefüggéseket, a törvényszerűséget vagy a mintákat, de ha valami nem illik bele, hajlamosak vagyunk nem tudomásul venni azt.

És mi a helyzet a kisebb faluközösségekkel vagy a törzsekben élő nőkkel? Az ő esetükben is rendszeresen előkerül a jelenség felvetése.

Ezt is vizsgálták kísérletileg pont ezért, mert arra gondoltak, hogy az ilyen faluközösségekben, ahol a nők szorosan együtt élnek, ráadásul akár több generáció is egy fedél alatt lakik, ott majd ki lehet mutatni a szinkronizációt, de végül nem sikerült ott sem bizonyítani. Előbb-utóbb mindig kiderült, hogy hibás volt az a statisztikai elemzés, amelyik révén korábban kimutatták a jelenség létezését. 1997-ben egy kutató összegyűjtötte és megvizsgálta azokat a cikkeket, amelyek azt próbálták igazolni, hogy létezik, és írtak is egy nagyon jó összefoglaló anyagot a hibákról. Pedig a kutatók direkt kerestek olyan életmódú embereket, ahol tartósan együtt éltek szoros közösségben a nők, és ott sem sikerült kimutatni, sőt, a 90-es években amerikai kutatók leszbikus párokat is vizsgáltak, mert azt gondolták, ennél szorosabb kapcsolat nemigen lehet két nő között, és ott sem sikerült kétséget kizáróan kimutatni a ciklusok összehangolódását.

Mi volt ez a sokat emlegetett módszertani hiba?

Az egyik, hogy a legtöbb esetben azt feltételezték, mindenkinek 28 napos a ciklusa hossza. De a hosszúság eltérő, és nincs is kőbe vésve, mindenkinél van egy kis „lötyögés” benne. Ez volt az egyik. McClintock cikkében egy másik módszertani hiba is volt. Amikor megérkeztek a lányok a kollégiumba, azt vette a nulla időpillanatnak, onnan mérte, hogy kinek mettől meddig tart a ciklusa. S mivel 28 napnak vettek egy ciklust, akkor a maximális távolság 14 nap lehet két nő ciklusa között, mert valamelyik irányból mérve az vagy tizennégy nap, vagy annál kevesebb. A kutató azonban az induló távolságot két szakasz között mindig a nagyobb távolságnak vette. Tehát, ha egyik irányból mondjuk 12 nap, és a másik irányból 16 nap a távolság, akkor ő a 16 napot mérte, ami valójában 12 nap volt. Ha két szakaszt egymáshoz elmozdítunk, akkor az egyik irányban mindig kisebb lesz a két végpont közötti távolság, a másik irányból meg nagyobb, a maximális távolság pedig pont a közepén van. Ezt az elég banális hibát sokáig nem vette észre. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy indulásként mindig nagyobb volt a távolság a ciklusok között, mint mondjuk fél év múlva, de a fél évvel későbbi távolság, ahogy később pontos elemzésekkel kimutatták, gyakorlatilag véletlenszerű folyamatok eredménye is lehetett. Tehát az igazi nagy hiba az volt, hogy eleve rossz helyre tette az indulópontokat, mert ahhoz képest csökkent a ciklusok távolsága, de pont oda csökkent, ami véletlenszerűen, minden szinkronizáció nélkül is előállhat.

Lenne evolúciós előnye annak, ha tudna szinronizálódni a nők menstruációs ciklusa?

Igen, evolúcióbiológusként számos érvet tudnék mondani a hasznosságára. Például ha lehetne szinkronizálni azt az időszakot, amikor a nők fogamzóképesek, akkor ezzel jobban el tudnák érni azt, hogy a férfiak vagy a hímek, attól függ, hogy emberről vagy állatról beszélünk, ne kezdjenek el vetélkedni. Ugyanis akkor egy hím egyszerre csak az egy nőstényt tudna megtermékenyíteni, tehát szükségtelen lenne versenyezni. Egy másik előnye pedig az lehetne például, hogy nagy mennyiségű ellenkező nemű egyedet lehet odavonzani egy területre, ha a nőstények egyszerre fogamzóképesek, és egy helyen is vannak. Olyan fajoknál, mint az ember, ez nem működik, de olyan fajoknál, ahol van párosodási időszak, amikor mindenki körülbelül egyszerre fogamzóképes, akkor összegyűlnek egy helyen, és megtalálják a párjukat. Ennek lehetnek biológiai előnyei. Léteznek olyan állatok, amelyek tényleg az évnek csak egy bizonyos időszakában szaporodóképesek, és az körülbelül egy időre esik mindegyik egyednél. Az ember nem ilyen.

Van ehhez hasonló jelenség az embernél?

Egy kicsit ide tartozik, hogy az embernél rejtett ovuláció van. Ez egy párosodási stratégia, ami azért érdekes, mert nagyon sok fajnál épp az ellenkezője létezik, például a páviánoknál mindenki tudja, mikor fogamzóképesek nőstények. Az embernél viszont nem. Ennek az evolúciós oka kétféle lehet. Az egyik elmélet szerint ezzel tudja maga mellett tartani a nő a férfit.

Mivel a férfiak nem tudják, mikor lesz a nő fogamzóképes, érdemes ott maradniuk mellette.

S ha érdemes ott maradni, akkor nagyobb eséllyel ő is az utód biológiai apja, így érdemes több időt és energiát befektetnie általában az utódgondozásba is. Tehát ez egy monogámia felé ható evolúciós hajtóerő, kedvező női stratégia olyan esetben, mint az ember, ahol a gyerek felnevelése nagyon energiaigényes és költséges. De van egy másik elmélet is, miszerint a rejtett ovulációval csökkenteni tudják a nők az egymás közötti versengést. Ha látnák, hogy a másik nő éppen fogamzóképes, akkor a többiek vegzáhatják, főleg akkor, ha a férfiak nagyon vonzónak találják. Ha viszont nem lehet tudni, ki mikor fogamzóképes, akkor ezzel a nők közötti ilyen fajta versengést csökkenteni lehet, vagyis jó stratégia elrejteni ezt, hogy megmenekülhessen valaki a többiek haragjától. Egyébként jelen állás szerint úgy tűnik, ez az utóbbi magyarázat a valószínűbb.

Vagyis az összehangolódó ciklus tényleg csak városi legenda marad…

Igen, bár a kérdéskör nagyon érdekes. A hiedelmet fenntartja, hogy a hétköznapi megfigyelésekben hajlamosak vagyunk az azonosságot, az általunk vélt szabályszerűséget felfedezni, megerősíteni, és könnyen figyelmen kívül hagyjuk, ha nem kapunk megerősítést. Illetve a nők ilyenkor az összetartozás élményét élhetik meg, ezért jellemzőbb, hogy baráti körökről, sportcsapatokról hallunk ilyen történeteket. És mindig azt jegyezzük meg, amikor olyasmi történik, ami számunkra kedvező, vagy amit elvárunk. Olyan ez, mint amikor a zenében két közeli frekvenciájú hang rezeg, és elkezdenek együtt lebegni, s néha közelebb vannak egymáshoz, néha meg távolabb. Ugyanez az effektus működik a ciklusok esetében is.