Jánost szerencsére nem kellett sokat győzködni, így jelenleg az általános iskolás diákokat osztott csoportokban, heti váltásban, egy dupla óra keretén belül 2x45 percben tanítja technikára és háztartástani ismeretekre. Délutánonként pedig szobrász-szakkört tart a gyerekeknek. Ez előbbi óra az évek során jól kiforrotta magát, és ma már következetesen 3 témakör köré koncentrálódik.
Az első témakör az elmélet, melyben a Tanár úr többek között megtanítja a gyerekeket egy ház elektromos rendszerének működésére, ezen belül is arra, hogy mihez lehet, mihez nem ajánlott nyúlni, hova érdemes egy ház építésénél a kapcsolókat, konnektorokat tervezni, hogyan lehet az esővizet felhasználni, és hova folyik a szennyvíz. A második témakör az agyagozás, a diákok művészi énjének formálása, a „meg tudom csinálni” érzés felkeltése, a kezdeti sikertelenség legyőzése fölötti örömök megéléséről szól. A harmadik téma pedig a főzés, mondani sem kell, ez a gyerekek kedvence.
János próbál olyan ételeket készíteni a csoportokkal, amelyek nem túl macerásak – ahogy ő fogalmaz. „Az ír kenyér nagyszerű feladat, nem időigényes, elég hozzá szódabikarbóna is, nem kell keleszteni. Ha kisült, az óra végén fűszervajjal megesszük, majd a gyerekek elmosogatnak. A csúcsa az egésznek, hogy lediktálom nekik az étel receptjét, majd feladom házi feladatnak az elkészítését, amit aztán a technikafüzetben igazol a szülő, hogy elkészült – magyarázza odaadó lendülettel.
„Sok család annyira lelkes, hogy a testvérek külön kommentárt is írnak az ízekről.”
János fontosnak tartja, hogy a gyerekek ne csak egy női tevékenységként tekintsenek a főzésre, hanem egy természetes készségként, melyből sikerélményt is meríthetnek. Rendszeresen agitálja őket, hogy lepjék meg szüleiket otthon, valamilyen általuk készített étellel. Pár éve az egyik srác olyan sikert aratott a családban az órán tanult amerikai palacsintájával, hogy onnantól kezdve az édesapja minden vasárnap reggel azt kért tőle.
„Nagyon szeretik az almás pitét és a fasírtot is – meséli nagy lendülettel János. Aztán váratlan kérdést intéz hozzám: „Hogy süti a fasírtot, Eszter?”
Én elmondom, hogy a fűszerezett, fokhagymás-zsemlés-darált húsos gombócokat kisütöm olajban, de eközben már sejtem, hogy nem ez lesz a legprofibb variáció. „Na, ez a baj! Tepsiben kellene. Gazdaságosabb, sokkal egészségesebb, hiszen nem hullik vissza a prézli az olajba és nem ég oda az edény aljára, ami idővel kellemetlen szagot áraszt.” Ezt nem vitatom, és miután ezt a receptet is jól kitárgyaltuk, kérem, hogy meséljen még ezekről az órákról, konkrétan miket tanít még a gyerekeknek.
„Az 5.osztályban úgy kezdődik szeptemberben egy óra, hogy mindenki hoz egy zacskó szőlőt, én meg viszek otthonról egy darálót és prést, majd mustot csinálunk.
Mindig igyekszem komplett dolgokkal előállni és az évszakoknak megfelelően kitalálni az ételeket.
Ősszel almalekvárt szoktunk eltenni, ráírjuk az osztályok nevét és mikor pár hónap múlva palacsintát sütünk éppen, akkor azzal ízesítjük. De arra is figyelek, hogy ne akarjunk télen vagy tavasszal lecsót főzni, hiszen nincs idénye a paprikának és a paradicsomnak. Beszélek nekik a vásárlási szokásokról is, vagy a lehetséges, szomorúbb esetben a már megesett konyhai, fürdőszobai balesetekről. Arról is, hogy ha lesz házuk, hova tegyék a konnektort, hogy azt ne érje víz, vagy megtanítom őket arra, hogy mik a közérdekű telefonszámok, mert például itt Pomázon van egy közvetlen számuk a tűzoltóknak, úgyhogy, ha ne adj’Isten baj lenne, őket hívják inkább mert hamarabb kiérnek. Ezek apróságoknak tűnnek, de nagyon fontosak lehetnek adott esetben.”
Amikor környezettudatosságról esik szó, János kiszámoltatja a gyerekekkel, hogy ha egy ember átlagosan napi 50 liter vizet fogyaszt, akkor az havi, évi leosztásban mennyit jelent, majd ezt megszoroztatja 7,5 milliárddal, és ennél a pontnál
a diákok megérzik a téma és a helyzet súlyát, ugyanis mobiljuk kijelzőjén ekkor már nem férnek el a számok.
Ezeket az elméleti kérdéseket János később nem kéri tőlük számon, de leíratja velük vázlatosan a füzetükbe, a gyakorlati főzés után a recepteket pedig lediktálja.
De János más szempontból is odafigyel a gyerekekre. Beszélget velük a jövőbeli terveikről, hogy kihez milyen szakma állna jól, melyik pálya való nekik, mit tartana érdemesnek kipróbálni a jövőben. Fontosak ezek, az amolyan pótszülői törődések, mert a nagy rohanásban, a családok mindennapi életének zaklatottságában, sajnos jellemzően éppen az efféle dolgokra nem jut idő.
