Ezerszámra mentené az életeket, ha hozzájárulnánk – miért is halogatjuk a szűrővizsgálatokat?

Mind tudjuk, hogy az egészségmegőrzés szempontjából kardinális a szűrővizsgálat, mégis úgy halogatjuk, ahogy csak tudjuk. Az európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) 2019-es adataiból kiderül, hogy a magyar nők 12 százaléka még nem vett részt soha méhnyakrákszűrésen, egynegyedük is régen, több mint három éve. A 65 éves férfiak 39 százaléka nem volt soha prosztatavizsgálaton, a nők 85 százaléka pedig emlőröntgenen nem járt a megelőző évben. Nyolcvanöt százalék! Nemcsak hogy fajsúlyos arány, de rettentő szomorú is.

Miért halogatjuk az egészségünket? Miért nem vesszük komolyan az orvosi előírásokat? Miért nem élünk a tálcán kínált lehetőségekkel, amik megelőzhetnék a bajt? Miért csak akkor vesszük igénybe a segítséget, ha már az ajtón kopogtat a baj, rázza a kilincset teljes erejéből?

Statisztikák hadát közölték már arról, hogy a halálozási ok első helyén a szív- és érrendszeri-, a második helyen a daganatos betegségek állnak. Az előbbi a halálozások felét, az utóbbi a halálozások negyedét okozza. Óriási számokról beszélünk. A szűrővizsgálatok rendszeres elvégzése létfontosságú lenne annak érdekében, hogy ezeket a számokat csökkenteni tudjuk. Mivel rémisztően alacsony a társadalmi igény a vizsgálatokra, nem beszélhetünk a daganatos betegségek korai felismeréséről, így a halálozási arány csökkenéséről sem. „Ha Magyarországon a lakosság legalább 70 %-a részt venne az egészségügyi ellátórendszer által felkínált szűrővizsgálatokon, a szervezett szűrés bevezetését követő 5-7 éven belül évente mintegy 1.500-2000 személy idő előtti halálozása elkerülhető lenne” – írja az ANTSZ a lakossági szűrésekről szóló dokumentumában.

Vagyis: tálcán kínálják a lehetőséget a baj megelőzésére, mi mégsem élünk vele. De miért nem? Nézzük végig, milyen gondolatok vezethetnek a szűrővizsgálatok rendszeres halogatásához.

„Egészséges vagyok, nincs semmilyen panaszom”

Remek! A szűrővizsgálatokon panasz- és tünetmentes személyeket vizsgálnak. A vizsgálatok célja az, hogy kiszűrje a látszategészségeseket, felhívja a figyelmet az akkor még panaszmentes betegségre, rejtett kockázati tényezőre, rendellenességre. Általuk lehetne elkerülni azt, hogy már előrehaladott állapotban, a tünetek megjelenése után kezdjük a kezelést.

„Nem kötelező, tehát… Ráér. Most rengeteg dolgom van.”

Valóban nem kötelező. A kiteregetés és a sport sem kötelező, mégis erősen ajánlott kipipálni őket a teendői listáról, mert extra munkát eredményezhet a halogatása – képletesen, de ezt a gondolatmenetet a szűrővizsgálatokkal is össze lehet kapcsolni. Lehet, hogy társadalmi szinten nem kötelező, de egyéni szinten igenis tekinthetünk „kötelező” éves programként a szűrővizsgálatokra. A szűrővizsgálatok esetében is érvényes a mondás, miszerint a határidő a legjobb múzsa, ezért azt javaslom, hogy válassz ki egy hónapot, ami az egészségedről szól, és minden ajánlott vizsgálatot letudsz. Így nem fog fejtörést okozni az a kérdés sem, hogy mikor voltál legutóbb szűrővizsgálaton.

„Félek, hogy fájni fog.”

Vegyük példának a mammográfiás vizsgálatot. A saját környezetemben is ismerek olyan embert, aki 5-6 évvel ezelőtt volt csak szűrővizsgálaton, és azóta nem, mert fájdalmas, kellemetlen élményként élte meg. Mindenkinek más a fájdalomküszöbe, embere válogatja, ki hogyan éli meg melle összenyomását. Akad olyan, akinek ez valóban kellemetlenséggel jár, míg más meg sem érzi. Egy azonban biztos: az esetleges kellemetlenség a mammográfiás vizsgálat során a nyomába sem ér annak, amit egy későn diagnosztizált, rosszindulatú emlődaganat során él át az ember.

„Szorongok, félek az eredménytől.”

A szűrővizsgálat tényével sokszor a fenyegető betegséget is „közelebbinek”, „valóságosabbnak” éljük meg. Az eredményekre várva sokan olyan szintű lelki tortúrán mennek át, hogy teljesen beleélik magukat a betegség lehetőségébe. Pontosan tudom, milyen érzés ez, ha csak kicsiben, egy daganat-veszélyhez képest ici-piciben is: amikor a mentők érkezését vártam lehetséges koronavírus-fertőzöttként, a várakozási időben szinte beleéltem magam a ténybe, hogy megfertőződtem. Egészen addig gyomorgörcsben éltem, míg meg nem érkezett a negatív eredmény. Borzasztó lassan telt el az a két-három nap; a bizonytalanságból, tudatlanságból és a lehetőségből táplálkozó félelemérzet teljességgel eluralkodott rajtam. Sokan pontosan ugyanezen mennek át egy-egy szűrővizsgálat eredményére várva. Valóban nagy lelki macera tud ez lenni, de ha valamikor értelmet nyer az unásig ismételt közhely, miszerint jobb félni, mint megijedni, akkor az bizony a szűrővizsgálatok esetében van. Én mindig arra gondolok, ha egy-egy szűrővizsgálati eredményre várok, és már a pozitív eredményt vizionálom: a szűrővizsgálattal nem „előre hozom” a bajt, hanem megelőzöm.

„Velem ez úgysem történhet meg.”

Nem szeretnék statisztikákat citálni, hogy hány ember él daganatos betegséggel, mert felesleges lenne. A statisztikák nem jelentenek semmit, nem látnak a jövőbe, nem jósolnak egyénre vonatkozóan. Egész egyszerűen azt gondolom, hogy aki a „velem ez úgysem történhet meg, nem lehetek beteg” felkiáltással viszonyul a szűrővizsgálathoz, és emiatt rendszeresen halogatja, tologatja, hogy meggondolatlanul, felelőtlenül áll a témához.

Jelenleg járványhelyzet van, minden lehetséges találkozást minimalizálnunk kell. Én sem követelőzök a telefonban, hogy igenis adjanak időpontot az éves szűrővizsgálatra ebben a helyzetben, türelmesen kivárom, míg minden a normális kerékvágásba kerül. Viszont a társadalmi tudatosítást, figyelemfelkeltést ebben a helyzetben is fontosnak tartom, mert más az, ha észérvek alapján, orvosi tanácsra hátrébb csúsztatjuk – egy konkrét időpontra! – a szűrővizsgálatokat, és más az, ha vég nélkül halogatjuk, hogy az egészségünkkel törődjünk.

Nyitókép: Zach Vessels / Unsplash
Forrás: ITT, ITT és ITT

Ajánljuk még: