Az én történetem: egy banális eset, ami majdnem felesleges nyílt hasi műtéttel ért véget

Négy évvel ezelőtt egyik este elaltattam az akkor hét hónapos kisfiamat, majd két kislányomnak épp esti mesét olvastam. A fotelban ülve egy belső pukkanást éreztem. Azonnal tudtam, hogy valami baj történt, de értetlenül álltam, vagyis ültem a történtek előtt. Enyhe fájdalmat éreztem a szeméremdombom táján és egy hatalmas dudort vettem észre. Igyekeztem a pánikomat nem mutatni két kislányom felé, akik nagy szemekkel néztek rám. Nem értették, miért hagytam abba hirtelen a Mazsola és Tádét.

Férjem évzáró vacsorán volt a tanár kollégáival, egy ideig nem akartam zavarni, de aztán csak felhívtam. Hülye érzés volt, mert nem is tudtam, mit mondjak neki, mivel magam sem értettem, mi történik velem. Valahogy így hangzott: „Kérlek, gyere haza gyorsan, mert valami baj van. Mintha valami kipukkant volna bennem, mennem kell a kórházba!” Ő negyedórán belül otthon volt, átvette a kicsiket, engem pedig elvitt egy közeli kórházba a kollégája.

Éjjel tíz óra körül lehetett, mire beértem. Nagyon tanácstalan voltam, nem tudtam, melyik részlegre kellene mennem. Mivel nemrég szültem és sok szülőszobai ápolót és orvost ismertem, becsöngettem oda. Két szülész orvos és két ápoló nézett egymásra tanácstalanul, ahogy vizsgáltak. Kezdtem megijedni. Sérvre gyanakodtak, de az ellentmondásba ütközött, mivel nem fájt. Inkább átküldtek a belgyógyászati ügyeletre. Kivártam a sorom, majd tizenegy óra táján behívott egy újabb orvos.

Megvizsgált, majd közölte: fogalma sincs, mi zajlik a testemben.

Azt mondta, talán sérv, és lehet olyan magas a fájdalomtűrő küszöböm, hogy nem visel meg. Elküldött röntgenre és ultrahangra. Ezeket a vizsgálatokat végző orvosoknak sem volt a fogalma arról, mi az az óriási, legalább teniszlabdányi dudor a bőröm alatt. Végezetül visszasétáltam, hajnali négy óra magasságában a belgyógyászhoz, aki közölte velem, hogy egy héttel később nyílt hasi műtétet fog rajtam végrehajtani, mivel nem tudják kideríteni, mi a baj. Inkább „benéz”. Alig hittem el, hogy velem ez megtörténik. Velem! Aki megszült három gyereket természetes úton, és tessék, mégis csak fel fogják vágni a hasam. Szomorúan, fáradtságtól remegve értem haza aznap hajnalban.

Reggel a férjem felhívta egyik diákja édesapját, aki sebészorvosként dolgozott egy budapesti kórházban. Az úr két órán belül eljött hozzánk, rám nézett és azt mondta: „Drágám, ez semmi, nem kell megijedni. Egy visszér megadta magát és felrobbant, a vér kifolyt a szövetek közé. Kenje olyan krémmel, ami elősegíti a véraláfutás felszívódását, egy hét múlva ennek nyoma sem lesz.” A döbbenet, majd a megkönnyebbülés, amit akkor éreztem, leírhatatlan. Hihetetlennek tűnt, hogy erre hat orvos a sok modern orvostechnikai eszköz segítségével nem jött rá éjjel. Ezután napi néhány alkalommal krémeztem az érintett területet, és valóban, hét nap leforgása alatt nyoma sem volt a lilás fekete véraláfutásnak vagy a nagy dombnak.

Az eset után konzultáltam egy érsebésszel, aki biztosított arról, hogy nincs semmi bajom és nem olyan vészes a helyzet, hogy visszérműtétre kerüljön sor a közeljövőben. Azóta négy év telt el és jól vagyok a néha sajgó lábszáramat leszámítva. Hamarosan újra konzultálok egy sebésszel. Szeretném tudni, azóta romlott-e annyit a visszér problémám, hogy műtéti úton eltávolítsa a kitágult ereket a lábamból.

 

De mi a visszér?

Akár úgy is tekinthetünk erre az egészségügyi problémára, mint az egyedfejlődésünk során kétlábra emelkedésünk árára. Az érrendszer puhafalú csövekből áll, és a lábakban sokkal nagyobb a nyomás, mint a test felső részeiben, így az erek itt nagyobb terhelésnek vannak kitéve. Ahogy idősödünk, az érfalak gyengülnek, rugalmasságukat elveszítik, a rostok megnyúlnak és már képtelenek visszahúzódni. Ez a visszérbetegség lényege. 

Mitől leszünk visszeresek?

A nyár kedvezőtlenül hat a problémában szenvedőkre. A hőségben kitágulnak az erek, verejtékezünk, így fokozódik a vérkeringés. A bőr felszíne alatt futó visszerek is kitágulnak, a bennük áramló vér miatt kékes színűek, feltűnőek.

A túlsúly is kifejezetten sokat ront a helyzeten, hiszen a lábak nagyobb teherbírásra vannak kényszerítve, mint amire hivatottak.

Állapotosság ideje alatt a nők magas kockázatnak vannak kitéve, hiszen a méhben növekvő magzat nagymértékben megterheli a szervezetet, az érhálózatot.

Egy nő esetében az átlagos vérmennyiség nagyjából 5 liter. Terhesség során ez a mennyiség 50 százalékkal növekedhet, így 7, akár 8 liter vér is kering az erekben.

Ha éppen a legnagyobb nyári melegben lépünk a harmadik trimeszterbe, a szervezet szinte emberfeletti próbának van kitéve. Velem is ez történt, első kislányunk július végi baba, az utolsó két hónapban 32-35 fokos melegben döcögtem a görögdinnyére hasonlító pocakommal. Ehhez társult az „örökségem”, a visszérre való hajlam, így nem csoda, hogy harmadik gyermekemet kihordva nálam is jelentkeztek a tünetek.

Problémámmal pedig nem vagyok egyedül, ugyanis a népesség minimum 30 százalékát érinti ez a jelenség.

Mit tehetünk a tünetek enyhítésére?

Gyógyászatisegédeszköz-boltokban lehet kapni kompressziós harisnyát, amely a bokánál erősebben szorít, ezzel serkenti a vérkeringést a lábszárakban. Vannak remek krémek és gélek, amelyek nem vénykötelesek, így megvásárolhatók a patikákban, drogériákban.

Sajgó lábszárakat hideg zuhannyal áztatni is jó érzés, vagy akár leülni, lefeküdni a hűvös járólapra otthon. Ha a gyerekek szeretnék, hogy a kertben üldögéljek velük a homokozó szélén, néha egy vékony törölközőbe csavart jégakkut vagy jégzselét teszek a fájó pontokra, amíg homoktortát készítek velük.

Amikor már a krémezés nem elég, meg kell fontolni a műtéti beavatkozást: egy súlyosbodó visszér nem tréfa, érdemes komolyan venni. Egy régóta panaszokat okozó, egyre súlyosbodó és nem kezelt visszér gyulladáshoz, trombózishoz, mélyvénás trombózishoz, végül halálhoz vezethet. A hajszáleres visszereket nem lehet műteni, azokat lézeres úton, rádiófrekvenciás módszerrel vagy injekciózással lehet eltüntetni. A vastag, kidagadó visszereket ugyanakkor sebészeti úton távolítják el, ráadásul rossz hír, hogy a visszérre hajlamos embereknél a probléma 10-15 százalékos eséllyel kiújul műtét után.  

Bőséges folyadékbevitel és rendszeres testmozgás

A statisztikák szerint korántsem iszunk annyit, mint kellene, pedig nyáron különösen fontos a folyadékbevitel. Ha nem iszunk eleget, a vér besűrűsödik, ezzel pedig növekszik a trombózis kockázata. Vagyis az egyik legjobb védekezés, hogy ne legyen baj – akár van visszér a lábunkon, akár nincs –, ha sokat iszunk. 

Ugyanilyen fontos a mozgás is. Nyaralási úticélunk felé tartva sokat ülünk az autóban vagy repülőgépen. Legtöbbünknek eszébe sem jut, hogy legalább óránként átmozgassuk lábainkat, pedig nagyon fontos lenne. Minden megtett lépéssel összehúzódnak az izmok, azok tovább pumpálják a vért az erekben. Utazáskor tudatosan figyeljünk oda arra, hogy időről időre megtornáztassuk lábainkat, végezzünk bokakörzést, lábfejünket feszítsük le, majd fel néhányszor.

Ha az ilyesfajta mozgás hosszú ideig kimarad, pangás alakul ki, ami kedvez a trombózisnak.

Próbáljuk ezt észben tartani és akár óránként rászánni pár percet, hogy mozogjunk, mert bár extrémnek hangozhat, a mozdulatlanság az életünkbe kerülhet. 

„Veszélyes” munkavégzés 

Veszélyes munkakörnek számít minden álló és ülő munka. Visszérnek leginkább a bolti eladók, a pedagógusok, fodrászok, varrók, gyári munkások, pincérek, irodai alkalmazottak és bármennyire meglepő, a nagybőgősök vannak kitéve. Persze nem olyan könnyű munkahelyet váltani, viszont ha a testünk jelez nekünk, ha egyre nyilvánvalóbb, hogy a munkavégzésünk káros az egészségünkre, akkor ne féljünk változtatni.

Források itt és itt