Egészség

Arany színű tej és zöld turmix: italok, amik extra energiával tölthetnek fel benneteket

Léteznek energiát adó italok a dupla presszón túl! Teák, fűszeres, forró italok és színes, hideg turmixok közül válogathatunk, ha egy kis extra felpörgetésre vágyunk – akár a megszokott kávé helyett vagy mellett. 

Tavaszi fáradtság ide vagy oda, bárkivel előfordulhat, hogy egyszeriben úgy érzi, elfogyott az energiája. Most nem egy fárasztó hétvége vagy egy izzasztó kardio edzés végére gondolunk, sokkal inkább azokra a napokra, amikor úgy érezzük, bármennyit aludtunk, egyszerűen nincs erőnk felkelni, bármennyi kávét iszunk, az agyunk még mindig szürke köd mögül próbálja kitalálni a következő lépésünket, miközben valójában semmihez nincs kedvünk, és még az alvás is fárasztónak tűnik. Egy kis energiatöbblet reményében csúcsra járatjuk a kávéfőzőt, míg végül úgy érezzük, hogy az a rengeteg fekete, amit megittunk, mintha álmosítana, mintsem felpörgetne. Mégis van remény: néhány szuper ital segítségével extra energiához juttathatjuk a szervezetünket, akár koffein nélkül is!

Első lépésként végiggondolhatjuk, hogy mennyi vizet iszunk napközben, ugyanis akármilyen unalmasan is hangzik, mégis ez a legfontosabb ital a szervezetünk optimális működéséhez. A változatosság kedvéért facsarhatunk bele egy kis citromlevet, a C-vitamin ugyanis valóban csodákra képes nemcsak az immunrendszerünket, de az anyagcserénket is támogatja, és a szépségünk megőrzésében is segít.

Energizáló teák

Jólesik elindítani a napot egy bögre finom teát szürcsölgetve – ha jól választunk, akár még a kávét is helyettesíthetjük vele. A klasszikus, tiszta zöld teán túl a zöld színű matchatea is jó választás: a zöld por a szárított tealevelek őrölésével készül, és nagyon magas az antioxidáns-tartalma. Ezenkívül koffeint és L-teanint tartalmaz, ez utóbbi nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ellazítsa az elménket és felpezsdítse a hangulatunkat. Szitáljunk 1-2 teáskanál matchaport a bögrénkbe, majd öntsük fel forró, de nem forrásban lévő vízzel. Keverjük lassan össze, amíg a por fel nem oldódik, majd habverővel alaposabban keverjük el az elegyet, amíg hab nem képződik a tetején. Adhatunk hozzá tejet vagy növényi tejitalt, hogy krémesebb legyen.

A dél-amerikai yerba maté vagy matétea egy olyan ital, amiben a kávé erőssége fonódik össze a csokoládé adta élvezettel. Sok vitamin és ásványi anyag található benne (például C- és E-vitamin, vas, foszfor és kalcium), rendkívül magas az antioxidáns-tartalma, fiatalító és energianövelő hatása miatt is rengeteg dicséretet kap. Hagyományosan a mate tökben készítik el: az összetört leveleket vízzel locsolják, majd egy szívószállal fogyasztják el az italt. Erre azonban ne legyen gondunk, egy teatojásban is áztathatjuk a leveleket. Arra azonban ügyeljünk, hogy meleg, de semmiképp ne forrásban lévő vizet használjunk az elkészítéséhez.

A kávé alternatívájaként szokták emlegetni a kombuchát. Ez az erjesztéssel készült fekete tea valamivel kevesebb koffeint tartalmaz, mint a fekete, de a benne található probiotikumok és antioxidánsok segítségével, valamint a kicsit csípős ízével kellemesen felpörgethet bennünket. Otthoni erjesztéssel ne próbálkozzunk, de az üzletekben kapható, bevizsgált kombucha biztonságosan fogyasztható!

Kávé helyett, teán túl

Ha a kombucha túl egzotikusan hangzik, kipróbálhatjuk helyette a kevésbé tájidegen, de ugyancsak erjesztéssel készült almaecetet. Azonkívül, hogy extra energiát adhat a szervezetünknek, antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, így erősíti az immunrendszert, felpörgeti az anyagcserét, természetes gyulladáscsökkentőként működik, és csökkentheti a puffadást. Vízzel hígítva fogyasztandó, mert a tiszta almaecet savassága miatt árthat a szájüregnek és a garatnak, valamint károsíthatja a fogakat!

Az úgynevezett „arany tej” elkészítése egyszerű, hatása pedig nagyszerű: körülbelül két és fél deci tejhez (lehet növényi tejital is) adjunk fél teáskanál őrölt kurkumát, negyed teáskanálnyi fahéjat, nyolcad teáskanálnyi gyömbért, és egy csipetnyi fekete borsot. Ízlés szerint édesíthetjük az italt mézzel vagy vaníliával. Gyakori kevergetés mellett forraljuk fel, majd melegen fogyasszuk. Kitalálható, hogy a nevét a kurkuma adta aranysárga színéről kapta, és fogyasztása javíthatja a mentális egészségünket, a memóriánkat, és a csontsűrűségre is jótékony hatással lehet.

Hasonló fűszeres agyserkentő az a forró, fűszeres ital, amit – mivel felpörgeti az agyműködést – különösen reggel ajánlott elkészíteni. Tegyünk egy bögrébe 1-2 teáskanál mézet, két vékony szelet gyömbért, és egy kétcentis gyömbér kipréselt levét. Adjunk hozzá negyed teáskanálnyi őrölt kardamomot és ugyanennyi kurkumát. Öntsük fel forró vízzel, keverjük össze. Citromot, narancsot és fahéjat is tehetünk bele.

Boszorkánykonyhánk másik szuper napindító itala lehet egy olyan kávékülönlegesség, ami garantáltan felpörgeti az agyunkat. Elkészítéséhez le kell főznünk 250-300 ml (bio) feketekávét, ehhez adjunk 50 gramm biovajat (a zöld ír vaj is jó lehet), valamint tegyünk bele két evőkanálnyi MCT-olajat. Keverékünket ízesíthetjük fahéjjal vagy gyömbérrel, esetleg egy pici mézzel. Turmixoljuk össze az alapanyagokat, és élvezzük, ahogy az ital által adott energia átjárja a szervezetünket. Az MCT-olaj olyan olaj, amelyet kizárólag ún. közepes láncú zsírsavak alkotnak, szemben a normál olajokkal és zsírokkal, amelyeket hosszú láncú zsírsavak alkotják. Az MCT-t könnyebb emészteni, gyorsan felszívódik, és könnyebben alakul át a szervezet számára felhasználható energiává. Különösen azok számára ajánlják a fogyasztását, akiknek valamilyen zsír- vagy tápanyagfelvételi problémájuk van, fogyni szeretnének, gyulladáscsökkentésre vagy étvágyszabályozásra van szükségük, esetleg egy kis extra energiát keresnek az előttük álló edzéshez.

Turmixok és más levek

Alighanem számtalan olyan összetevő létezik, amely felpörgetheti az embert, s mindenkinek megvannak a maga kedvencei. Sokan esküsznek a különféle zöldségekből és gyümölcsökből készült turmixokra, amik színes és illatos frissességükkel szinte az összes érzékszervünket felébreszthetik. Telis-tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rostokkal és antioxidánsokkal, talán az egyik legegészségesebb dolog, amit ihatunk – persze az összetevők minőségétől függően.

Gyakorlatilag bármit turmixolhatunk bármivel, bár egy-két szabályt érdemes észben tartani, mielőtt mindenféle zöldséget és gyümölcsöt beledobálunk a tartályba. Diéta idején többek között kerülendők azok az összetevők, amelyekben sok a természetesen előforduló cukor (például a banán), és a joghurt címkéjét is olvassuk el a hozzáadott cukrok elkerülése érdekében. Adhatunk a gyümölcsökhöz tejet vagy növényi tejitalt, cukormentes gyümölcslét és vizet. A zöldségek és gyümölcsök mellett pedig ízesíthetjük az elkészült italunkat fűszerekkel, például fahéjjal, kardamommal, kurkumával vagy gyömbérrel.

  • Egy szelet teljes kiőrlésű pirítós mellé elkészíthetjük például a következő napindítót: tegyünk egy banánt a turmixgépbe, adjunk hozzá 1 marék nem sózott mandulát, 1 evőkanál alacsony cukortartalmú fehérjeport, 2 megmosott kelkáposztalevelet, fél pohár natúr joghurtot, 1 evőkanál őrölt lenmagot és 2,5 deci tejet vagy cukrozatlan növényi tejitalt.
  • Ha rózsaszín turmixszal indítanánk a napot, tegyünk a tartályba egy adag fagyasztott epret, vagy bármilyen piros bogyós gyümölcsöt. Mehet a tetejére egy banán, görög joghurt, egy kevés méz vagy juharszirup, két teáskanál chiamag, majd az egészet öntsük fel tejjel vagy cukrozatlan növényi tejitallal. Igazi vitaminbomba, amivel akár a gyerekek is elkezdhetik a napot.
  • Vágjunk apróra két közepes zöld almát és két zellerszárat. Adjunk hozzá két nagy maréknyi friss spenótot, apróra vágott petrezselymet, 1 darab meghámozott és apróra vágott, közepes uborkát,1 evőkanálnyi reszelt gyömbért, 2,5 deci almalét, 1 evőkanálnyi citromlevet és mézet ízlés szerint. Turmixoljuk az összetevőket, és azonnal el is fogyaszthatjuk az italunkat.
  • Magas rosttartalma miatt nemcsak a vércukorszint szabályozására alkalmas, de hosszú ideig távoltarthatja tőlünk az éhségérzetet a következő smoothie: egy kisebb zöld almát vágjunk apróra, reszeljünk hozzá egy apró sárgarépát, tegyünk hozzá két evőkanál zabpelyhet, fél pohár görög joghurtot, egy nagy teáskanál mogyoróvajat, és öntsük fel vízzel az egészet, most turmixoljuk össze.

A turmixok száma végtelen, mindenki megtalálhatja közöttük a kedvencét, amitől hosszú órákon keresztül energiával telinek és tettrekésznek érezheti magát. Ráadásul pár perc alatt elkészíthető mindegyik. Eldönthetjük, hogy melyik energiát adó ital felel meg a legjobban a szervezetünknek, vagy ha kétségeink lennének, kikérhetjük az orvos, vagy egy szakember véleményét. Bármelyik mellett is tesszük le a voksunkat, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Ajánljuk még:

Soltvadkerti fagylalt-idill – egy kánikulai délutánról

Míg egyeseknek egész évben fagylaltszezon van, a „klasszikus” értelemben vett időszak ez idő tájt kezdődik. Nem vagyok nagy „gombócoló”, tavalyelőtt pedig elég nagy utat tettem meg fagyiig – és engem lepett meg a legjobban, hogy kincsre leltem Soltvadkerten. Nosztalgiázós óda következik az ország valószínű egyik legjobb fagyizójához.