A magány beteggé tesz minket – ez nemcsak egy figyelemfelkeltő fenyegetés, hanem tudományos realitás is. Kim Painter egészségügyi újságíró egyik cikkében különböző tudományos vizsgálatok eredményeit összegezve ismertette azokat a legfontosabb egészségügyi kockázatokat, amelyek a magányos és az izolált életben jelentősen fokozódnak. Az első ezek közül a korai halál: 148 szaktanulmány eredménye szerint a szorosabb baráti és családi kötelékek, szerettünk gyakori látogatása ugyanolyan egészségi alapállapot mellett átlagosan ötven százalékkal növeli a túlélési esélyt hétéves intervallumban. Az különösen érdekes, hogy ez az aránykülönbség magasabb, mint az alkoholista és nem alkoholista vagy a fizikailag aktív és passzív idősek hétéves túlélési különbsége esetében.
Másodikként a szívbetegségek és a stroke került terítékre: a jelentős vagy teljes szociális elszakadás 16 szaktanulmány adatai szerint átlagosan 29 százalékkal növeli a szívbetegség és 32 százalékkal a stroke kockázatát.
A 2-es típusú diabéteszre is képes hatni a magány: a gyenge szociális kötődésű embereknek sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki cukorbetegségük, és kevésbé tudják jól kezelni azt, mint az élénk társadalmi kapcsolattal rendelkező, nem egyedül élő idősek. Külön érdekesség, hogy az egyedül élők vércukorszintjüktől függetlenül nagyobb valószínűséggel szenvednek szívrohamtól, látásvesztéstől, lábproblémáktól és vesekárosodástól is, tehát a magány és az izoláció ezek esetében is egyértelműen súlyosbító körülmény.
Gyógyszerrel kezeljük a magányt?
Kevesen gondolták volna, de a vírusfertőzések is jelentősebbek azoknál, akik magányosan élnek, noha kevesebb a kontaktszemélyük. Ugyanis a magány az immunrendszerre is negatív hatást gyakorol, így hiába találkoznak kevesebbszer kevesebb vírussal, azok sajnos erősebben hatnak a szervezetükre.
Az viszont minden bizonnyal kevés embert lep meg, hogy a kognitív hanyatlás és a demencia sokkal nagyobb arányban van jelen az egyedül élő, és még inkább az izolált embereknél, hiszen ők kevesebbet beszélgetnek, kevesebb inger éri őket, és kevésbé használják szellemi képességeiket. Ugyanígy a szorongás és az ebből betegséggé növekvő depresszió is sokkal jelentősebb százalékban alakul ki a magányos embereknél.
Dr. Kerstin Gerst Emerson, a Georgiai Egyetem klinikai docense szerint az egyedüllét hasonló arányban növeli meg a súlyos betegségek kockázatát, mintha naponta 15 szál cigarettát elszívnánk. „Az összebújó pingvinek meleget adnak egymásnak” – ezzel a szemléletes példával magyarázta a szakember a közösség gyógyító erejét.
De mit számít egy lakótárs?
Mindennek alapvetően az az oka, hogy az együtt élő emberek – még akár egy rossz házasságban élő házasfelek is – figyelnek egymásra, hogy bevette-e a másik a gyógyszerét, mennyi a vércukra, a vérnyomása. Idősebb korban is nagyobb kedvvel mozdulnak ki, akár noszogatják is egymást a napi sétára, aktivitásra, s igen, még a vita is jelenthet kognitív erőfeszítést, de még inkább a beszélgetések, netán a közös kártyázás, a hírek megvitatása is nagyobb eséllyel előzi meg vagy késlelteti a demencia kialakulását.
Ha valaki elkísér, nagyobb kedvünk van orvoshoz is elmenni az influenza elleni oltásért vagy apróbb problémával vizsgálatra. Ha pedig van kinek főzni, van kivel együtt enni, gyakrabban járunk el akár nagyobb távolságra és gyakrabban is vásárolni, illetve egészséges főtt ételt készítünk, mintsem egyszerűen csak csillapítjuk az éhségünket valamilyen egyszerűen és gyorsan elkészíthető, szénhidráttal teli étellel vagy készétellel.
Ezenfelül nyilvánvaló, hogy az együttélő vagy sokat beszélgető, összejáró emberek egymás számára védőfaktorként szolgálnak érzelmi szempontból is: még ha sokat veszekednek is, a feszültséget, a szorongást kiventilálják magukból, hangot adhatnak félelmeiknek, fájdalmuknak, amivel enyhítik is azt.
Tehát nemcsak az egészséges táplálkozás, a napi mozgás, a jó alvás és a tudatos gyógyszerszedés növelheti élettartamunkat és egészségünket, hanem a szeretetteljes közösség is, ahol számos inger, örömteli érzés, mesélni való esemény történik meg velünk, akár a családban, akár egy nyugdíjas baráti vagy volt munkatársi közösségben.
