Barbie az első pillanattól hódított: magas volt, sovány volt, szőke volt, szépen mosolygott, és mindig megnyerően elegánsan jelent meg: remek volt a haja és a sminkje, a legdivatosabb ruhákat viselte. Egy olyan földi álmot testesített meg, amelyre rengeteg nyugati ember vágyott és vágyik ma is: nem pusztán a gondtalan jólétet, hanem ennél is többet, a minden azonnal elérhető, minden megkapható érzését. Barbie ugyanis csakhamar nem pusztán a gazdagság szimbóluma lett, hanem kétségkívül azé a sikeres nőé is, aki „uralkodik az életen”, hiszen erős kisugárzása folytán minden kapu megnyílik előtte: a férfiak rajonganak érte, a nők irigykedve tisztelik őt, így dolgoznia sem kell, mindent elé hoznak a körülötte szolgáló rajongók. De vajon a tervező, a szimbolikus anya élete is így alakult?
Ruth Handler és férje cége, a Mattel az első esztendőkben őrült tempóban hódított, olyannyira, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelve 1961-ben már Barbie mellé kellett állítani barátját, a butácska, és szintén nem dolgozó, de a jólétet nagyon élvező Kent (Handler fia nevét örökölte a baba), majd 1963-ban megszületett Barbie legjobb barátja, Midge, 1964-ben pedig kishúga, Skipper. Megjelentek az első műanyag Barbie-házak is, ahol a leggazdagabb emberek életkörülményei vették körül a babákat, mintegy megtanítva az ezzel játszó gyerekeket arra, milyen életcélokat tűzzenek ki maguk elé. A hetvenes évek elején azonban Ruth Handlernek számos olyan problémával kellett szembenéznie, amelyek egy ilyen szép világban nem is léteznek…
1970-ben ugyanis egy rutinvizsgálaton mellrákot diagnosztizáltak nála, s nem volt más megoldás, mint a mastectomia. Ő azonban úgy érezte, rendkívül kényelmetlenek azok az akkoriban divatos, külső, melltartóba helyezett, szövetből készült megoldások, amelyekkel a világ előtt azt a látszatot lehet kelteni, hogy minden rendben van. Ezért egy protézistervezővel komoly munkába fogott, és 1976-ban megszületett az első szilikonprotézis, a Nearly Me, amely forradalmasította ezt a területet. (Ez a megoldás műtéti formában továbbfejlesztve akkor még nem volt alkalmazható, Ruth cége a piacra egy külső, melltartóba építhető szilikon megoldást dobott.) Azonnal hetven változattal léptek piacra, sok tízezer nő életét megkönnyítve a praktikus termékkel.
Ruth Handler tehát messze több, mint egy vitatott játékbaba-kollekció kitalálója, hanem egy olyan asszony, aki saját példájából erőt merítve sokmillió nőtársán tudott segíteni. Mindezek mellett valóban eltörpül az, hogy a rákkal folytatott küzdelmei, illetve a szilikonbetét fejlesztése ideje alatt teljesen elhanyagolta a Mattelt, s aláírta azokat az üzleti jelentéseket, amelyek nem egyszer hamis számokat tartalmaztak. Amikor a nyomozás lezárult, és a bírósági tárgyaláson valóban, fehéren-feketén kiderült a bűncselekmény, nem kért semmilyen felmentést, nem mutogatott másokra, hanem befizette az 57 ezer dollár pénzbírságot, és ledolgozta azt a 2500 óra közmunkát, amelyre ítélték.
Élete további részében is buzgón támogatta a rákellenes alapítványokat, de immár a világtól elvonulva, férjével töltötte a napjait. Végül 2002-ben halt meg, így még végignézhette nemcsak a Barbie-baba világraszóló sikerét, hanem azt is, hogy nők millióinak adta vissza az önbecsülését az általa támogatott orvosszakemberek praktikus megoldásával. Handler élete és munkája elsősorban arra példa, hogy a krízishelyzetben mit tesz és mit tehet az ember. Összetörve, depressziósan él vagy erejét összeszedve harcol és keresi a legjobb, legélhetőbb megoldást. Tanuljunk Ruth Handlertől!
Nyitókép: kivágva innen: Los Angeles Times/Wikipedia/Adam Cuerden. CC BY 4.0
Ajánljuk még:
„Minden megpróbáltatástól csak erősebb lettem” – Szabival, a pékkel beszélgettünk
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
Kovász, ami sosem fog kiszáradni – Gáll Tímeával és Gáll Leventével beszélgetünk
