Próbálom megfejteni, hogy miért mondja a reklámban az a csinos csaj, hogy az ő lángoló anyai szeretete nem más, mint egy műanyagba csomagolt csokoládé szelet, kis mázzal – miközben milliárdokat kell költeni arra, hogy megkíséreljünk újabb és újabb generációkat rábírni az egészséges táplálkozásra, vagy éppen arra, hogy kiszűrjük a cukorbetegeket. Arról nem is beszélve, hogy a lányom kívülről fújja azt, hogy „Húzd meg jobban, menjen a munka”. Nem mintha bármi bajom lenne a Generál együttes immár 47 éves nótájával, csak attól tartok, sokkal nagyobb hatással vannak a gyerekemre a reklámok, mint azt gondolnám...
A blokkosított reklámvilág számomra fölöttébb eklektikus, hol csak fikció, hol nagyon is valódinak tűnnek a bejátszások, ami nekem persze nem túlzottan zavaró. Az viszont igenis zavar, hogy köztudott: egy kisgyerek nem képes felismerni ezeket, a már-már elmosódni látszó határokat, és mégis, a szelekcióhoz és a médiahasználathoz szükséges készségei még hiányosak. Másképpen fogalmazva félő, hogy a reklám a gyerekben valóságképet konstruál, viselkedési mintákat hoz létre.
Van, aki csak annyit mond erre: „jó az úgy, szórakoztatóak a reklámok, nem kell tőlük félni, nincs annak akkora jelentősége, ő is vásárló lesz egyszer”.
Én nem tartozom azok közé a képmutatók közé, akik arra hivatkoznak, hogy majd a szülői kontroll elvégzi ezt a kiválogatást, csak azért, mert ez a felelős nevelés része. A valóság – szerintem – az, hogy a XXI. században nem lehet a televízió-készüléket kivonni a babysitter-funkció alól.
Vitát inkább csak arról folytatnék, hogy mekkora a média szocializációs szerepe a többihez képest, azaz miből tanul a legtöbbet a gyerek. A nagypapa többször és többféleképpen előadott fiatalkori anekdotáiból? A tabutémák iskolai kitárgyalásából? Vagy a mesefilmek közben hosszú percekig hömpölygő egészségügyi szünetnek álcázott reklámokból? Nem tudom, én nem vagyok az erős médiahatás-elméletek támogatója, mégis: bizonyos jelenségeket nem lehet szó nélkül hagyni.
Szerintem a gyereket, mivel nem fogyasztók, nem is lenne szabad ebben a minőségükben megcélozni, főleg az óvodás korúakat, hiszen a felső tagozatba érő iskolásokkal szemben, ők még nem képesek érzékelni a befolyásolás szándékát.
A média pedig minden különösebb szankció nélkül isteníti a mértéktelen fogyasztást, a vásárló mennybe menetelét – minden korosztály számára.
Értem, hogy én és a pénztárcám vagyok a célcsoport a gyerekemen keresztül, de azért a reklámszakma sem egyszerű. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a 6-10 éves gyerekek ugyan a jeleneteket fel tudták idézni, de többszöri megtekintés után sem tudták az addig ismeretlen márkanevet beazonosítani.
Természetesen az összes európai országban szabályozzák valahogy a gyereket célzó reklámokat, Svédországban és Norvégiában egyszerűen betiltották, arra hivatkozva, hogy az önszabályozás nem elég hatékony.
A hazai médiajog kizárólag a tartalomra fókuszál, azaz sarkítottan fogalmazva csak azokat a képsorokat zárja ki, amelyeken csöpög a vér.
A szabályozás azonban nem veszi figyelembe azokat a vizsgálatokat, amelyek a reklámoknak a gyermekek mentális fejlődésére, értékválasztására gyakorolt hatását elemzik. Igaz, ilyen jellegű hazai felmérésből túl sok nem is készült.
A csaj a reklámban a szeretet varázsszóra épít, a gyermek szerepeltetése pedig az ártatlanság és a báj megjelenítése. Mindegy is, mi a cél, hiszen az eszköz szentesítette azt, legyen az bármennyire haszontalan, vagy egészségtelen áru. Eszem-iszom, dínom-dánom van itt kérem! Igen, tudjuk mindannyian, gyerek és kiskutya legyen benne, zabálni fogják. Mint a csokit.
A szülő meg döntsön okosan...
Ajánljuk még:
A FACEBOOKON KÍVÜL NINCS ÉLET. VAGY CSAK OTT KEZDŐDIK IGAZÁN?
ÍGY NE TÖRD ÖSSZE SENKI AUTÓJÁT A TÉLEN!
A LEGKISEBBEK LEGNAGYOBB DROGJA: MIKOR TÚL SOK A VIDEÓZÁS, ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?
A lánclevél visszatért, és veszélyesebb, mint valaha
Emailrendőrség nincs, így rajtunk áll a küldetés sikere.
