Önző és koravén vagy terhelhető és magabiztos – milyen is az egyke?

Így készül az egyke

Annak, hogy egy családban miért egy gyermek van, számos oka lehet, ilyen a szülők anyagi helyzete, életkora vagy pusztán a döntés, hogy egyet szeretnének. Olyanok is vannak, akik traumatikus szülésélmény után, vagy épp orvosi okok miatt döntenek úgy, hogy nem vállalnak több gyermeket. Lehet aztán, hogy valaki örökbefogadottként egyke, mások családi mintázatként hozzák az egykeséget, de olyanok is akadnak, akik épp a negatív testvérélmények miatt döntenek úgy, hogy saját gyermekük egykeként növekedjen... igazából végtelen oka lehet annak, hogy miért vállal valaki csupán egy gyereket. Ezen indokok ismerete nélkül, sőt ezek birtokában sem méltó megjegyzésekkel illetni a szülőket, pláne megítélni az utódot, akinek legtöbbször beleszólása sincs abba, lesz-e testvére.

Az egykeség egy fokkal speciálisabb változata a funkcionális egykeség, ahol bár van az illetőnek testvére, hét évnél nagyobb köztük a korkülönbség. Ebbe a csoportba tartozom én is, mozaikcsaládomban a féltestvéreim és köztem hét évnél bőven több a korkülönbség. Szóval vannak is testvéreim, meg nincsenek is. Testvérként tekintek rájuk, és felnőttként olyan is a kapcsolatunk, de épp a korkülönbség miatt nem éltem meg azokat az előnyöket és hátrányokat, amiket egy korban közel álló testvér mellett megéltem volna, így lettem tehát én is egyke.

És most nézzük, mit mondanak a szakértők és a kutatások az egykeségről!

Szociális gátoltság vs. magabiztosság

Bár az előítéletek szerint az egykék sokszor szociálisan gátoltak, a kutatások nem feltétlenül ezt mondják. Sőt! Egyes leírások szerint az egykék kifejezetten határozottak tudnak lenni, és nagy önállósággal rendelkeznek. Magabiztosak, hiszen saját magukért kell kiállniuk. Nincs ott egy tesó, akivel együtt könnyebb átvészelni a nehéz helyzeteket, sem otthon, sem az iskolában. Viszont így nem is kell alkalmazkodniuk senkihez, ami rugalmatlanabbá teheti őket, ez pedig később mégiscsak megnehezítheti a beilleszkedését.

Egyedüllét vs. társasági lét

Az egykék mellett korai éveikben valószínűleg nem volt egy állandó pajtás, akivel úgy lehet együtt szórakozni, játszani, beszélgetni, mint egy testvérrel. Ennélfogva az egykék jobban megtanulhatták elfoglalni magukat, és felnőttként unatkozás helyett kreatívan feltalálják magukat akkor is, ha nincs társaságuk.

Az érme másik oldala, hogy az egyedüllét időnként magányossággal is együtt járhat, ez pedig nem túl kívánatos érzés sem egy gyermek, sem egy felnőtt számára.

Szülő-gyermek kapcsolat

Az egyedüli gyermekként felnőttek kapcsán számos kutatás bizonyította már, hogy jellemzően jobb a kapcsolatuk a szüleikkel, mint azoknak, akiknek testvére(ik) van(nak). Ez a szoros viszony a tinédzserkor alatt többnyire kissé meggyengül, de amikor elcsitulnak annak viharai, újra megerősödik a kapocs.

Viszont az érme másik oldala itt is fontos: az egykék számára nehéz lehet a leválás, olykor túlzottan szoros kapcsolatot ápolnak szüleikkel. Ráadásul az egykék hajlamosak arra is, hogy túlzott felelősséget érezzenek a szüleik párkapcsolatáért, ami sok egyéni terhet róhat rájuk, és magával hozza a parentifikáció lehetőségét.

Énközpontúság vs. egyedüli teherviselés

Aki egykeként nő fel, az jellemzően több figyelmet kap a szüleitől. Azt mondják, emiatt elkényeztetettek, énközpontúak, főnökösködőek, türelmetlenek és önfejűek lehetnek az egykék, akik többnyire nem szeretnek osztozni. De vajon ez ok-okozati összefüggésként írható le az egykeséggel? A tudomány mai állása szerint nem, valószínűbb ugyanis, hogy a fentiek inkább előítéletes címkék, mintsem valódi jellemzői az egykéknek. Egy új-zélandi vizsgálat eredményei szerint bizonyos felnőttkori személyiségjegyekben, mint például a nyitottság, lelkiismeretesség vagy az őszinteség, csak kismértékű a különbség az egykeként és a testvérek mellett felnőtt egyének között.

Az előítéletek hátterében az állhat, hogy az emberek irigyek, féltékenyek az egykeséggel járó kiváltságokra.

Mondok egy példát: egyke gyerek vagyok, és a szüleimmel szoros a viszony, állandóan jelen vannak az életemben. Ez jól hangzik, hiszen ki ne akarna gyerekként a szülei szerető burkában nődögélni, és megélni, hogy mindig lehet rájuk számítani? Igen ám, de mi van később? Amikor kamaszodunk, és szeretnénk eltávolodni. Sőt, felnőve aztán le is válnánk, hogy saját családot alapítsunk. De lehet, hogy a szorosan kapcsolódó szülőnk még mindig így maradna, megnehezítve ezzel a leválásunkat. Ugyanez hogy néz ki egy nagyobb családban, például, ahol hárman vagyunk testvérek? Kevesebb jut rám a szülői figyelemből, nem tudnak annyi időt velem tölteni, kevesebb az anyagi ráfordítás is, időnként le kell mondanom dolgokról, vagy épp várnom kell. Ezt kicsiként nehéz lehet megélnem, de kamaszként óriási öröm, hogy nincsenek állandóan a nyakamon! Figyelnek rám, aggódnak értem, de nem csak rajtam van az összes figyelem, több a lehetőségem. Könnyebben veszik azt a természetes távolodást, amit a fejlődésem hoz. Engedik, hogy leváljak, kevesebb nehézséget okoz ez számukra. Ami tehát pozitív és vonzó lehet az egyik életszakaszban, kevésbé előnyös egy másikban. Az összehasonlítás jól rávilágít arra az igazságra, hogy az egykeség esetén

előnyben a hátrány is.

Érettebb az egyke?

Az egykeként felnövő gyerekek több időt töltenek felnőttek társaságában és ez nyomot hagy az érettségi szintjükön is. Kutatások bebizonyították, hogy magasabb IQ-val rendelkeznek, mint a nagycsaládban élő második vagy harmadik szülöttek, viszont nem magasabb az IQ-juk, mint a nagycsaládok elsőszülötteié. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy az elsőszülöttek gyakran tanítják, fejlesztgetik kisebb testvéreiket, ami remek tanulás számukra is. Ez a lehetőség az egykéknél nem adott, viszont annak az előnyeit megélhetik, hogy nincs kistestvérük, aki miatt saját koruktól elmaradó játékokkal töltenék az idejüket.

Az árnyoldal itt is említésre méltó: aki már túl hamar túl érett, felnőttes, azt könnyen koravénnek titulálhatják. Hiányozhat belőle a gyermeki játékosság, túl nagy szerepe lehet életében a teljesítménynek. Ők azok, akik inkább csendben ülnek és falják a könyveket, mint, hogy fára másszanak és bunkert építsenek. Felnőttként ők könnyen válnak teljesítményorientálttá, maximalistává, ami hosszú távon megnehezítheti az egyensúly fenntartását.

Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy az egykeség csak egy szempont, ami befolyásolHATja személyiségünk alakulását.

Nem véletlen, hogy a kutatási adatokból származó eredmények is rendkívül ellentmondásosak.

Az, hogy milyen felnőttek leszünk, vagy milyen felnőtté válik gyerekünk, sokkal inkább az őt ért hatások összességétől függ, mintsem attól, van-e testvér. Minden esetben számít, hogy mennyire volt biztonságos, harmonikus a család érzelmi légköre, milyen a szülők személyisége, milyen nevelési elveket képviseltek és követtek? Mennyi és milyen minőségű figyelem jutott a gyerek(ek)re? Milyen életesemények voltak, amik esetleg befolyásolták a csecsemőkori kötődést?

Az egykeség ténye tehát nem válasz bizonyos kérdéseinkre, inkább egy szempont, ami további, mélyebb és szerteágazóbb kérdésekhez vezethet minket, ha elindulunk az önismeret kacskaringós útján!