„Nem randevúra, hanem házassági szerződést kötni mentünk” – Sebez vagy véd egy ilyen megállapodás?

Család

„Nem randevúra, hanem házassági szerződést kötni mentünk” – Sebez vagy véd egy ilyen megállapodás?

Nem vagyok jogász, és soha nem kötöttem házassági szerződést, nem kérte ezt tőlem senki és magam sem éreztem úgy, hogy ilyenféle biztosítékkal kell megvédeni a vagyonomat.

Igazából vagyonom sincs, tehát kívülálló, ha úgy tetszik amatőr vagyok ezen a területen, de azért foglalkoztat a helyzet. Az emberi oldalára vagyok nagyon kíváncsi, párkapcsolati történetekre, amelyek azt igazolják, hogy bizonyos esetekben igenis jó az a lefektetett szerződés az ügyvédnél. Vagy egészen más történik: éppenséggel elbizonytalanítja azt a felet, akinek egyszer csak az orra alá dugják, hogy írja alá itt. Legyen kedves, igazolja, hogy neki nem jár ez meg ez, vagy hogy valójában nem hozott semmit a kapcsolatba csakis önmagát.

Persze a gyakorlatban ez így nem történhet meg, csakis ügyvéd, közjegyző előtt megkötött szerződés lehet hiteles, pontosan azért, hogy elkerülje mindenki a látszatát is annak, a szerződés aláírását esetleg valamilyen el nem fogadható módon, úgy csikarták ki valamely félből.

Egy távoli nőismerősöm mesélte pár éve, hogy három év együttélés és két közös gyermek születése után egyszer csak kérte a párja, hogy tartson vele, de nem árulta el hova viszi. Izgatottan készült is az eseményre, a szíve mélyén úgy hitte, romantikus meglepetésben lesz része – esetleg sor kerül a lánykérésre. Az volt az első közös kimozdulása a második baba születése után. Lett is meglepetés, mert a férfi nem ebédelni vitte, nem rukkolt elő egy váratlan utazással vagy valami extra ajándékkal, és a kezét sem kérte meg. Ellenben bevitte egy ügyvédi irodába, ahol egy, már előzetesen elkészített, megfogalmazott úgynevezett élettársi vagyonjogi szerződést csúsztattak az orra alá. Nagyjából az volt a szerződésben, hogy sem az eddig együtt töltött idő alatt szerzett, sem az ezután megszerzésre kerülő vagyontárgyakra nem tart igényt az édesanya, azokról önként és végérvényesen lemond. Lehet, hogy nem pontos az idézet, de a lényeget érti mindenki: a hölgy, annak ellenére, hogy közös gyermekeiket neveli éppen, és neveli majd a jövőben is – ki kellett volna fejezze, hogy nem tart igényt se vissza, se előremutató módon semmire, ha esetleg különválnak útjaik.

Aláírta.

És meg is állhatna itt a történet – mert jogilag (főleg úgy, hogy minden további nélkül odakanyarította a nevét) nyilván teljesen rendben volt minden. De ahogy ő meséli, a kapcsolat ott akkora sebet kapott, ami azóta sem tud begyógyulni.

Nemcsak a helyzet váratlansága miatt, nemcsak azért, mert egészen addig a pillanatig szóba sem került egy ilyen jellegű megoldás, hiszen soha nem is kommunikáltak erről. Sokkal inkább azért, mert mérhetetlen megalázottságot élt át az adott szituációban.

Oly mértékű bizalmatlanságról árulkodott a helyzet, amelyre úgy érezte, nem szolgált rá.

Azóta is próbálja megérteni és feldolgozni azt az eseményt, de nehezen boldogul. Tudta, hogy volt már egy-két, anyagi szempontból (is) nagy veszteséggel záruló kapcsolata a párjának, ahol (beszámolója szerint) tényleg „nagyokat” bukott. Próbálja megérteni, hogy azt a szerződést a párja „önvédelmi rendszere” készítette el, túl sok volt már a kudarc. De az ő kapcsolatuk éppen virágzott, sőt gyümölcsöket adott akkortájt. Benne fel sem merült, hogy védenie kellene önmagát, pedig éppen a kapcsolat miatt hagyta ott a jól fizető munkáját, és vállalt egymás után két gyermeket is. Ő bízott a férfiban, és bízott a kapcsolatban – nem a kapcsolat végére (és az azutánra) fókuszált, hanem a boldog jelenre, amelyben azt hitte, az egész család együtt fürdik.

Furcsa módon az eset óta két másik, kísértetiesen erre a történetre hajazó megoldásra láttam rá, majd belefutottam egy olyanba, ami pedig azt igazolja, hogy azért nem árt az óvatosság akkor, ha valóban nagy vagyoni különbséggel rendelkező felek kötik össze az életüket. Bár abban a történetben is a női fél húzta a rövidebbet, és vitte a házasságból a kocsit, a készpénz felét és a nyaralót egy olyan férfi, akiről kiderült, hogy életforma nála a vagyonos nők becserkészése. 

Éppígy persze férfiak is lőhetnek mellé és tényleg lehet a választott társuk olyan fél, aki csak a markát tartja, nem tesz a közösbe semmit, de távozáskor azért visz mindent, amihez csak hozzáfér.

Egyszóval értem a házassági, élettársi vagyonszerződés létjogosultságát, és belátom, hogy annak van helye, lehet helye egy kapcsolatban. Csak nagyon nem mindegy, hogy generál bizalmatlanságra alapozva kerül elő, rossz tapasztalatok okán, vagy mert úgy látják a felek, hogy valóban az a korrekt, és nagyon sok kellemetlenségtől megkíméli őket, ha közös akarattal „megalkotják” azt. Mert annak a szerződésnek nem lehet célja az egyik fél teljeskörű védelme, de a másik kisemmizése sem. Akkor állja meg a helyét, ha nem rombol. Ellenkezőleg.  

Ti hogy látjátok? És mi a véleményetek a párkapcsolati szerződésről

Ajánljuk még:

Egy nyávogós napból is ki lehet hozni a legjobbat – vigasztalás egy macskás videóban
Nem vagyok macskás ember. Ez így nem teljesen igaz: pontosabb azt mondani, hogy az életem nem alkalmas arra, hogy macskám legyen, de csodálattal adózom kecses mozgásuknak, öntörvényű viselkedésüknek, a kifinomult kommunikációjuknak. Na meg a macskás videóknak, azok közül is különösen egynek, amely Alugalug cat néven hódította meg az internetet, és amely kiváló példa arra, hogyan lehet a legjobbat kihozni egy-egy igazán nyűgös, nyávogós szituációból.