Mire egy „kedves” belvárosi szomszéd megmérgezte volna a macskáimat, megmentették őket: két cica három élete

Család

Mire egy „kedves” belvárosi szomszéd megmérgezte volna a macskáimat, megmentették őket: két cica három élete

Eredetileg kutyás família volnánk, aztán szépen megmacskásodtunk két mentett cicával. A gombszemű apróságok egy éve kerültek hozzánk egy külvárosi üres telekről, ahol a cicamama hatosikreket hozott a világra. Így költözött be Madzag és Ében a belvárosba és minden más fészkünkbe, ahol még lakunk mozaik-életünk tarkaságában. Mikor már kezdtük elhinni magunkról, hogy nem is vagyunk rossz macskagazdik, egyszer csak kezdtek eltünedezni a lábasjószágok, és egy hét leforgása alatt végleg nyomuk veszett belvárosi lakásunk udvaráról.

A veszteségbe mind a négyen kicsit beleroppantunk: felnőtt fejjel elég nagy csalódás volt megélni, hogy képtelenek vagyunk vigyázni két macskára, a gyerekek pedig kitartó kereséssel próbálták megragadni a remény utolsó cérnaszálait is, hogy egyszer megtaláljuk őket. Eltelt egy hónap, mi pedig már kezdtünk beletörődni, hogy nem való nekünk a cica, különösen nem a belvárosban, de nemcsak magunkban csalódtunk. Napról-napra újra és újra elképzeltük, milyen véget érhet két aranyos szőrgomolyag a kíméletlen macskagyűlölők karmai között vagy miféle baleset érheti őket, ha kiszabadulnak a zárt udvarról.

Madzag és Ében a paradicsompalántáknak szánt ládában még a „macskakaland” előtt.

Végül egy délután szívszakadva rohannak haza a gyerekek a játszótérről, hogy látták Madzagot egy plakáton és telefonszám is van rajta. Behozták a hirdetést, amin az állt, hogy keresik a képen látható ivartalanított kandúr cica gazdáját, hiszen a macskát mérgezéstől mentették meg és most „nevelőszülőknél” nyaral. Azonnal felhívtam a számot, és kiderült, hogy mindkét cicánkat befogták, hogy megmentsék egy dühös és mérgezéssel fenyegető kedves házszomszéd bosszújától. A cicusok ugyanis a hatalmas közös udvar válaszfalain keresztül elcsatangoltak a telek legvégéig, ahol egy kevésbé macskabarát asszonyság üldözőbe vette őket, hogy megmérgezze a két macskát. Szerencsés megmenekülésüket egy állatorvosi asszisztensnek köszönhetik, aki felfigyelt a veszélyre.

Így került meg Madzag és Ében, és ezzel a lendülettel vissza is költöztettük őket vidéki nyaralójukba, saját macskamanzárdjukba. A gyerekek öröme leírhatatlan volt, de bevallom: nekünk is visszatért kicsit az altruizmusba vetett hitünk.

A házi készítésű összkomfortos macskamanzárt, amin ketten osztoznak.

A történet több tanulsággal is szolgált számunkra. Egyrészt kiderült, hogy létezik a környékünkön egy önkéntesekből álló macskamentő társaság, amely a Sánta Kutya Állatvédő Alapítvány keretei között vigyáz a kerület kóbor macskáira: befogja őket, ivartalanítja és szükség esetén meg is gyógyítja a cicákat, majd – amelyiknek nincs gazdája és nem is találnak neki – visszahelyezi saját élőhelyükre. Ez a nemzetközileg is alkalmazott TNR (Trap, Neuter, Return), azaz Csapdázás, Ivartalanítás, Visszaengedés program keretében történik, így tudják a leginkább megvédeni a szabadon kószáló macskakolóniákat a különböző veszélyektől.

„Azért működik jól a módszer, mert az ivartalanított cicák zárt közeget hoznak létre, és nem engednek be kívülállót, így a fertőzésarány is csökken és a nem kívánt szaporulatot is megelőzzük. Az a tapasztalat, hogy a macskák évekig eléldegélnek egy zárt kolónián belül. Általában minden kolóniának van etetője, olyan emberek akik megsajnálják szegényeket. Velük is tartjuk a kapcsolatot. Ha jelzik, hogy történt valami az egyik cicával, kimegyünk, megvizsgáljuk, ellátjuk és mehet is vissza a társaihoz” – meséli Baráth Ágota, az Állatorvosi Rendelő a Sánta Kutyához asszisztense és cicáink második keresztmamája (az első keresztmama rangot az a barátnőm nyerte el, aki befogta őket az üres telken, falatnyi korukban).

Madzag valami olyant lát éppen a kertben, amit nekem nem sikerült lefotóznom.

„Nagyon ritka, hogy gazdás állatot találunk. A jellemző az, hogy kóbor cicákat fogunk. Ha bejön egy cica, akinek szép a szőre meg kedves, attól még nem tudjuk úgy kezelni mint egy gazdás állatot: kiplakátozzuk és várunk. Olyan volt már, hogy chipes cicát találtunk, felhívtuk a gazdit és hazakerült a macsek. Általában akit utcán megfogunk, annak igyekszünk gazdát keresni.” – mondja Ágota. Az öt-hat önkéntessel működő alapítvány szorosan együttműködik a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát Alapítvánnyal (MFÖEK), így sikerült a mi cicáinkat is elhelyezni.

A macskamentés ugyanis meglehetősen tér- és kapacitásigényes jótékonykodás, és tavasszal éppen nem volt hely a Sánta Kutyánál Madzag és Ében befogadására. Ezért kereste meg Ágota Roszkopf Noémit, aki saját otthonában és egy másik önkéntesnél dédelgette a cicáinkat, míg újra egymásra találtunk. 

„Azt gondoltam, hogy kóborok, mert amikor megláttak, mindig elszaladtak, ezért azt hittem, hogy félnek tőlem. Amikor hallottam a mérgezésről, azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy mit lehetne csinálni. Viszont akkor az  alapítványunk teljesen tele volt, ezért beszéltem Roszkopf Noémivel, hogy lenne itt két cica és tudna-e segíteni. Ő a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát Alapítványnál önkénteskedik. Abban tudott nagyot segíteni, hogy nála volt hely, és így el tudtuk helyezni őket” – derültek ki a számunkra fontos részletek Ágotától.

Azon túl, hogy nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki szeretettel kvártélyozta a cicáinkat, különösen örülünk annak is, hogy kiderült: még a leglelketlenebb nagyvárosi társasházi környezetben is akad olyan szomszéd, aki okosan figyel és ösztönösen segít, amikor szükséges. 

Ében, a hűvös természetű macskahölgy, nem adja könnyen a kegyeit: szeret visszavonulni, elbújni a kaszálatlan fűben.

Szerencsére, nemcsak a mi környékünkön működik „mentőcsapat” a négylábú kedvencek életének megkönnyítésére. Szélesebb körben ismert például a Czapáry Macskaház Alapítvány tevékenysége is, akik a kóborcicák védelmén túl sokat tesznek a felelős macskatartáshoz szükséges ismeretek népszerűsítéséért is. A cicák nevelése és gondozása ugyanis a gazdit is „fejlődésre” kényszeríti: meg kell tanulni másképpen figyelni, észrevenni apró jelzéseket és bizony a saját környezetünkkel is óvatosabbnak kell lennünk kis állataink védelme érdekében.

Fejlődőképes gazdiként magam is azt érzem, nem csak a kis kedvencektől kapott szeretet által leszünk sokkal többek, mert a felelős állattartáshoz szükséges tudás és logisztikai képességek az élet más területén is hasznunkra válnak. A nagyvárosi környezetben ráadásul teljesen másképpen kell tudnunk vigyázni a cicákra, kutyusokra: ezt most a saját bőrünkön és macskáink irháján is megtapasztaltuk. Közös őrangyalainktól tehát mi kaptunk egy második esélyt, hogy jobb gazdikká váljunk, a macsekok pedig lehetőséget egy harmadik macskaéletre második megmentésük után.

Ajánljuk még: