Legyen-e magántanuló a „problémás” gyerek?

Tomika (nevezzük így) nagyon nehezen kezelhető gyerek volt az iskolában. Már első osztályos korában is rengeteg probléma volt vele: bántotta a többieket, zavarta a tanórát, képtelen volt az önfegyelemre. A tananyagnak csak töredéke jutott el hozzá, mivel folyton mással foglalkozott az órákon, viselkedésével igyekezett a figyelem középpontjába kerülni.

Rendbontása nemcsak társainak és pedagógusának okozott nehéz perceket, de ő maga is nagy károkat szenvedett,

hiszen tudása egyre inkább elmaradt a megfelelő szinttől.

A közösségben nem tudott boldogulni

Már második osztályban bukás lett a vége. Otthon sem tanult, az iskolában sem figyelt – így dolgozatait üresen adta be, feleléskor soha nem tudta még a minimális szintet sem teljesíteni. Pedagógusai igyekeztek a szülőkkel megértetni, hogy Tomika viselkedési problémáit szaksegítséggel kellene kezelni. Ők nem járultak hozzá, hogy az iskola szakszolgálathoz (az egykori Nevelési Tanácsadó) küldje a gyermeket, ahol kivizsgálták volna a problémáit, és magántanulói státuszra javasolták volna. Teljesen elutasították a lehetőséget, mert úgy érezték, hogy a pedagógusok „ki akarják rakni” az iskolából, az osztályból a gyereket, hogy ne okozzon gondokat. Pedig mindez Tomika érdekeit is szolgálta volna: négyszemközt kiválóan lehetett vele szót érteni, a figyelmét a kellő dolgokra irányítani.

Csak ő és a pedagógus

A szülőket végül negyedik osztályban sikerült meggyőzni, amikor Tomika már 14 éves volt. Az ötödik osztályt végre magántanulóként és 15 évesen kezdte el, a szaktanárok minden tantárgyból heti 1-2 órát tartanak a számára, egy teremben, ahol csak ő van a pedagógussal.

Ekkor derült ki igazából, hogy Tomika képességei egyáltalán nem rosszak.

Magántanulóként a tanórát már figyelemmel követte, megcsinálta a feladatokat, és ha otthon egyetlen szót sem tanult a vizsgákra, akkor is hármas szinten tudott teljesíteni.

Az egész jövője más lett volna

A nyolc osztály elvégzésére azonban így már aligha van esélye: tizenhat éves koráig tanköteles, és nagy valószínűséggel – a pedagógusi kérlelések ellenére – el is fogja hagyni az iskolapadot. Vajon mi lett volna, ha már első osztályos korától magántanuló? Minden bizonnyal elvégezte volna a nyolc osztályt, és eredményei alapján még szakközépiskolába is felvételt nyert volna. Elsajátított volna egy szakmát, az egész jövőjét meg tudta volna alapozni. Ehelyett még jogosítványa sem lehet a nyolc általános nélkül, szakmája nem lesz, vagyis megfelelő jövedelme sem.

A szülők és szakemberek felelőssége

És vajon mi lesz azzal a gyermekkel, akit a szülők ugyan engedtek szakszolgálati vizsgálatra, de azt nem végezték el megfelelően, és nem javasolták magántanulónak a szintén óriási beilleszkedési, tanulási zavarral küzdő gyereket? Felülvizsgálatra már nem akarják elvinni a szülők, mert az első vizsgálatra is nagy nehezen lehetett rávenni őket. Hatalmas felelősség ez, mind a vizsgálatot végző szakember, mind a szülő részéről. Igenis vannak gyerekek, akik csak és kizárólag magántanulóként tudják elsajátítani mindazt, ami a jövőbeli boldogulásukhoz kell. Én magam sem hittem, amíg meg nem tapasztaltam, hogy mekkora különbség van egy ilyen gyermeknek az osztályközösségben és az egyedül végzett tanulási tevékenységei között. Több érdemjegynyi! Nem buknak meg, sőt, tapasztaltam, hogy kifejezetten jó tanuló is vált belőlük, akik azóta már az érettségire készülnek magántanulóként.

Ehhez csak az kell, hogy a szülők megértsék: nem szabadulni akar a gyerektől az iskola, hanem segíteni neki.

Nem „bolond”, amiért vizsgálatra küldik, és igenis képes jó eredményeket elérni. Ezeknek a gyerekeknek ez jelenti az egyetlen esélyt a nyolc osztály elvégzésére, egyben az élhető jövőre. Mindez pedig csupán a nyitottságon és elfogadáson múlik. Lehetőleg még időben.