Kétszer annyi időt töltünk a gyerekkel, mint régen: Miért nehezebb ma anyának lenni?

Család

Kétszer annyi időt töltünk a gyerekkel, mint régen: Miért nehezebb ma anyának lenni?

Anyánk három gyereket is pikk-pakk felnevelt, mi meg egyetlen gyerkőcbe is belegebedünk? Három tényező együttes hatása, hogy szüleink generációjának még könnyebb volt. Próbáld meg elengedni az elvárásokat!

Ott zokog a padon

Játszótér előtti pad. A babakocsiban szunyókál a kicsi, az anya mellett a padon két szatyor. Karjai a babakocsi fogantyúján összefonva, homloka odatámasztva, a vállait, látom, rázza a zokogás. Indulnék is felé, nem is, ki tudja, magányra vagy vigasztaló szavakra van-e szüksége. De valamire nagyon. Mire elhatároznám magam, már felemeli a fejét, idegesen zsebkendőt keres, rögtön meg is értem, miért: egy kisfiú rohan ki hozzá a homokozóból, úgy 5-6 éves lehet, megragadja a kezét, és nyafogós kiabálással húzza, húzza magával: „gyere mááááááár!”. A babakocsi megrándul, a picur felriad, sírni kezd. Az anya ingerülten rászól a nagyobbikra, „látod, mit csináltál?!”. Csitítja a babát, de megy a homokozó felé, ahol, gyanítom, most a legkevésbé szeretne lenni.

Kiborulás és bűntudat

Belémhasít a részvét, és felrémlenek előttem az évek, amikor egy jó alvásra jobban vágytam, mint bármi másra, amit ez a világ kínálni tud, összeszalad gyomromban a kimerültség, a szünet nélküli szolgaság érzésének emléke,

a vég nélküli szerepjátékok, mesefilmek, társasok nyomasztó unalma és kényszeressége.

No és persze emlékszem a szörnyű bűntudatra is, amiért ilyen rossz anya vagyok. De arra is, hogy ki, mi segített nekem akkor: a lélekgyógyász, az én pszichomargitom. Amikor ugyanúgy bőgtem, mint ez a szegény nő, csak elkezdett beszélni hozzám. Elmesélte, hány és hány anya jár hozzá épp ilyen érzésekkel, hogy egyáltalán nem gond, ha néha legszívesebben elszöknék az egésztől. Mert ma hatványozottan nehéz az anyaság. Arról is beszélt, miért van ez így, és talán ez segített a legtöbbet. Úgyhogy most én is elmondom.

1. Mert az elmúlt évtizedekben nagyot fejlődött a gyerekkel kapcsolatos tudásunk

Mára nemcsak azt tanultuk meg, hogy gyereket nem ütünk meg, de azt is, hogy magzatként is beszélgethetünk vele, csecsemőként is sokféle módon fejleszthetjük képességeit, és sokféle módon szerethetjük, rosszul is, és úgy egyáltalán: a mi viselkedésünk az ő majdani felnőtt létét alapjaiban meghatározza. Sőt, az unokáinkét is, mióta hallottunk a traszgenerációs traumáról.

Ez nem értékítélet a „régiekre” nézve: akkoriban még más tudás volt a gyerekekről és a fejlődésükről, másfajta szemléletmód terjedt el a nevelésben, és egy percig sem állítom, hogy az könnyebb volt. Csak máshogy volt nehéz, más jelentett benne kihívást. Nem töltöttek ennyi időt a gyerekkel, nem foglalkoztak vele ennyit: tulajdonképpen

megduplázódott az anyák gyereknevelésre fordított ideje.

Egy felmérés szerint 1965-ben átlagosan napi 54 percet töltött az anya gyermekgondozással – 2012-ben már 104-et. Ez persze csupán egy átlagos szám, hiszen sokan ennél jóval többet foglalkoznak velük, főleg kicsiként. Ez bármilyen csodálatos is, egyben rendkívül megterhelő. S akkor elbeszélgetünk a játszótéren valakivel, meghallgathatjuk, hogy ő mi mindenhova jár a gyerekével, mi mindent játszik vele fejlesztésképpen, és akkor nagyon rossz anyának kezdjük magunkat érezni, hazamegyünk, és ahelyett, hogy kicsit kinéznénk a fejünkből, mindjárt leülünk a gyerekkel valamit csinálni...

2. A világ felgyorsult, a lehetőségek meghatványozódtak

Ráadásul ezt a jóval nagyobb, gyerekre fordított időt a mai anyák a munka és a háztartás mellett teszik – persze, ez így volt régen is, de most akkor is nehezebb, ha van már automata mosógép, mosogatógép és a pizza házhoz szállítása. Mert mindezt egy felgyorsult, folyamatos stresszel nyomasztó, elvárásokkal teli világban kell megtenni. A pénzkereset kérdésköre már nagyban nyomja az anyák vállát is:

ahogy észre sem vesszük, milyen tehertételt jelent a zajszennyezés a szervezetünkre, ugyanúgy nem érzékeljük, hogy a havi bevétel megszerzésének súlyát cipeljük.

De attól még ott van, és szünet nélküli mentális erőpróbát jelent. A munka ezzel együtt már jóval nagyobb kihívás, ráadásul sokszor nem ér véget a munkaidő lejárta után sem.

Az azon kívüli tevékenységek pedig ugyanúgy megsokasodtak. A bevásárlás már nem csupán vajra, kiflire és párizsira korlátozódik, a társas kapcsolatok a mobiltelefonnak és az internetnek köszönhetően napi szintű kommunikációval zajlanak, rengeteg sok intéznivaló támad rendre, bankba, ügyfélszolgálatra kell járni, számos különórája van a gyereknek is… Az óvodában, iskolában programok vannak, amelyekre készülni kell, a farsang mellé már van halloween is, meg bográcsozás a többi szülővel, és ezek egyékbént nagyon jó lehetőségek, csak épp időt és energiát vesznek igénybe.

3. A mai gyerekeknek már jóval több ingerre van szükségük 

Régen elvoltunk a felhők bámulásával, vagy hosszú perceken át néztük, ahogy a hangyák menetelnek a fűben. Egy mai gyermek erre már képtelen, és nem azért, mert mi rontottuk el: eleve máshogy fejlődik az elméje, hiszen már születése pillanatától ingerek sokasága veszi körül. Ez azt eredményezi, hogy folyamatosan új és új foglalatosságokra van szüksége figyelme lekötéséhez, és képtelen ezt egyedül végrehajtani: a mai anyukák már a legritkább esetben olvasgatnak a homokozó mellett, hintától a csúszdáig, csúszdától a mászókáig, mászókától a kismotorig rohangálnak csemetéjük után.

Ennek a három tényezőnek az együttese borzasztó próbatétel tud lenni – nem csoda hát, ha sok anyuka úgy érzi, erején felül teljesít, és az bizony olykor a végét járja. Ahogy egy apuka fogalmazott:

egy tehetősebb férfi már rég kiosztotta volna a munkát.

Bébiszitter, bejárónő, titkárnő segítené a rengeteg teendőt. Az anyukáknak erre aligha van lehetőségük. De jó, ha tudják: olyan kihívásoknak felelnek meg nap mint nap, ami több embert kívánna. Egyáltalán nem gyengeség vagy alkalmatlanság, ha anyánk három gyereket is felnevelt gond nélkül, mi meg úgy érezzük, egyetlen gyerkőcbe is beleroppanunk. Mert bizony bele lehet. Persze többet bírunk, mint gondolnánk, és egyben maradunk: sebekkel, könnyekkel, kimerítő évekkel és megtépázott idegekkel is, de egyben. Ez igenis, nem kis teljesítmény.

Nyitókép: Drazen Zigic/Freepik

 

Már követem az oldalt

X