Házassági név: az önfeladás vagy összetartozás jele?

Család

Házassági név: az önfeladás vagy összetartozás jele?

Pszichológus vagyok, és régóta foglalkoztatnak a nevek. Sok kutatás született már arról, milyen hatással van ránk az, ahogyan hívnak bennünket, ahogyan a nevünkhöz fűződő viszonyunkat is számos tudós vizsgálta. Néhány évvel ezelőtt jómagam a házassági nevek témájában írtam a szakdolgozatomat. Az érdekelt, ki miért és hogyan veszi, vagy éppen nem veszi fel párja nevét. Azt gondoltam, szinte mindent tudok már a témában… aztán megkérték a kezem. 

 

Eljött az én időm, és bár sokat tudok a névválasztás pszichológiájáról, megélem a döntés nehézségét. Érveket sorakoztatok a különböző változatok ellen és mellett, közben pedig ott cseng a fülemben mindaz, amit megtanultam a házassági nevekkel kapcsolatban.

Például az, hogy már a XIII-XIV. század óta használják itthon a „né” képzős neveket, vagyis igencsak régi hagyományt őriz ez a formátum. Igaz, akkoriban még egyszerre jelezték vele a házas státuszt és a foglalkozást: Szabóné volt Szabó felesége és a szőtt kelméből ruhát készítő hölgy is. A XVIII. századra ez utóbbi eltűnt, ekkora kizárólag a feleségek sajátjává vált. Választási lehetőség nem volt ugyan túl sok: Kiss Edit, ha hozzáment Szabó Pálhoz, csak Szabó Pálné lehetett belőle.

A BŐSÉG ZAVARA

A családjogi és anyakönyvezési szabályok változásával megérkeztek a ma ismert változatok, amelyek magukkal hozták a mai nők dilemmáját. Ha ma kéri meg Szabó úr kedvese kezét, az ara bizony nehéz választásra kényszerülne: lehetne

  • Szabó Pálné,
  • Szabó Pálné Kiss Edit,
  • Szabóné Kiss Edit,
  • Szabó Edit,
  • Szabó-Kiss Edit,
  • Kiss-Szabó Edit
  • esetleg maradhatna Kiss Edit.

Ráadásul Szabó Pál maga is lehetne az esküvő után Szabó-Kiss Pál vagy akár Kiss-Szabó Pál is.

„Micsoda választék” – gondoljuk lelkesen, egészen addig, amíg nem kell nekünk magunknak is meghozni a döntést.

ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK

A névválasztás első nagy kérdése, hogy szeretnénk-e „né”-képzős formátumot. Ha igen, három út ál előttünk:

  • A teljes névcsere

Ha úgy döntünk, teljes mértékben felvesszük leendő férjünk nevét, és „né”-vé válunk, úgy érezhetjük, elveszítjük saját identitásunkat, önállóságunkat, ráadásul, ha bemutatkozunk valakinek, honnan fogják tudni, hogyan szólíthatnak minket?

Mégis, ez a formátum jól kifejezi a mi egységünket. Mi vagyunk Szabó Pál és Szabó Pálné, és ez nekünk a legfontosabb.

  • A kompromisszum

Egy kompromisszumos verzió lehet, ha „né”-vé válunk, de megtartjuk a saját nevünket is. A példában szereplő hölgy így lenne Szabó Pálné Kiss Edit. Kicsit hosszú lehet így, de ilyen a kompromisszum, lemondásokkal jár: így mutatjuk, hogy kihez, milyen viszony fűz bennünket, mégis megmaradunk saját magunknak is.

  • Né is, saját név is 

Személyes tapasztalataim és kutatási eredményeim alapján úgy látom, hogy a „né”-k ideje elmúlt, a jövőben házasulandók számára ez nem kifejezetten kívánatos választás. Talán épp a régimódi hangzása miatt, ami valahogy asszociáltat a régies „asszony”-szerepre – ez mostanság sokaknak már nem vonzó.

Persze azok a nők is sokféle választással élhetnek, akik nem szeretnének „né”-vé válni. Lehet kötőjeles nevük, és megtarthatják saját lánynevüket is.

  • Kötőjel-divat

Egyre többen viselik  kötőjeles formában a nevüket, így a férj és a feleség családneve is szerepel a vezetéknevek sorában. Sokan jó megoldásnak tartják, mert sejteti, hogy ez részben felvett név, mégis megmaradunk önmagunknak, ráadásul meg is tudnak szólítani minket.

Többek szerint ez a verzió az egyenrangúság kifejezését segíti amellett, hogy kifejezhetjük vele összetartozásunkat is. Ha emellett döntünk, jöhet a következő dilemma: kinek a vezetékneve kerüljön előre?

  • Ha nem kell új név

Ha nem változtatunk, megóvjuk magunkat sokféle adminisztratív teendőtől, nem kell új igazolványokat készíttetni és bejelenteni a változást minden hivatalos helyre. Egyúttal azonban elvesszük annak a lehetőségét, hogy a nevünk már önmagában megmutassa, hogy mi bizony házasok vagyunk!

Van, akinek ez teher, van, akinek könnyebbség – ne gondoljuk, hogy bármelyik is túl sokat elárul arról, milyen hosszú lesz az adott kapcsolat. Nem így a nő személyisége: arról igenis sokat megmutat, ha inkább megtartaná a nevét – ezzel sincsen semmi gond. Ismerek sok olyan nőt, aki nem akarta felvenni párja nevét, mert úgy érezte, azzal saját apját, saját családját „hagyná el”, de férfit is ismerek, aki nem akarta, hogy a felesége felvegye a nevét. Azt mondja, szüksége van a tudatra, hogy a felesége nélküle is egész, úgy jó, ahogy van. Nem adná, de nem is venné fel a másik nevét – mégis hosszú ideje jól megvannak.

SOK KÉRDÉS, KEVÉS KAPASZKODÓ

Mi alapján döntsünk? Más és más lehet a választásunk akkor, ha a társadalom elvárásaihoz alkalmazkodunk, és akkor is, ha saját vagy a jövendőbelink családjának preferenciáit vesszük alapul. Az sem mindegy, hogy hagyományos vagy inkább modern szemléletű családokról van szó. Hogy mit részesítenek előnyben: a praktikumot vagy az érzelmi szempontokat?

Jó, ha kikérjük a család véleményét, ugyanakkor fontos, hogy a döntést mi magunk hozzunk meg. Hiszen mégiscsak a mi nevünkről van szó. Ízlelgessük egy kicsit a hangzását, nézzük meg, hogy néz ki leírva. Ha olyan munkát végzünk, amelynek gyakori része az aláírás, ne hagyjuk ki e szempont mérlegelését sem. Figyeljük meg a saját érzéseinket az egyes változatokkal kapcsolatban is, ezek segíthetnek, hogy leszűkítsük a választhatók körét. Legyen információ, hogy mi az, amivel kapcsolatban ellenérzéseink vannak, de az is, ha valamelyik típussal kapcsolatban úgy érezzük, esetleg megbánnánk később, ha azt választanánk.

Végül én is meghoztam a döntést: a kötőjeles változat mellett tettem le a voksomat. Emellett csak egyetlen verzió játszott még a végén, az, hogy megtartom a születési nevemet, változatlan formában. Akiket megkérdeztem, mind azt mondták, ha hezitálok, akkor inkább vegyem fel valamilyen módon, mert úgy van esély, hogy megbánom. Így hát döntöttem, jöhet a kötőjel, ráadásul jövendőbelim vezetéknevével előre. Ebben mondjuk a hangzás volt fontos, és az, hogy egymás mellett maradjon az én „igazi” nevem két tagja. Az túl furcsa lett volna, ha legalább részben nem ugyanúgy hangzik a bemutatkozásom.

A döntésemmel békében vagyok, érzem azt, amiről annyit olvastam is: ez a kompromisszum. Megmutatom, hogy büszkén viselem, de megmaradtam önmagam. Van részleges összeolvadás, de nincs önfeladás. Kell ennél több?

 

 

Már követem az oldalt

X