Generációk egy fedél alatt: a békés együttélés 6 aranyszabálya

Család

Generációk egy fedél alatt: a békés együttélés 6 aranyszabálya

Ha két-három generáció együtt él, akkor az élet minden, csak nem fenékig tejfel. Tudom, mert saját tapasztalatból beszélek: többgenerációs családi házban nevelkedtem születésem óta.

A generációs különbség, avagy más néven, a boomer-zommer közötti harc él és virul napjainkban, de ne felejtsük el, hogy nem csak a munkahelyeken, hanem akár otthon, a négy fal között is. Ódákat tudnék zengeni a többgenerációs családi házak előnyeiről és órákat beszélni a hátrányairól, de gyanítom, ezekkel mindenki pontosan tisztában van. Hogy átok-e vagy áldás, mindenki döntse el magában: embere válogatja, ki hogyan éli meg ezt a létformát.

Én, amit biztosra tudok mondani, az az, hogy kiskoromban a Mézga család ikonikus betétdalához hasonlóan fogtam fel a többgenerációs együttélést, vagyis pontosabban azt, hogy nagymamám, még ha egy teljesen külön szinten is, de velünk lakott. A dal pedig így szólt: „Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet.”

Gyerekként nem érzékeltem a feszültségeket és a veszélyforrásokat, annál sokkal nagyobb volt számomra az öröm, vagy ha úgy tetszik, a „haszon”. Cseperedésemmel persze egyre tisztábban kezdtem látni az élet dolgait, majd megállapítottam, amit már a cikk legelején is leszögeztem:

a többgenerációs együttélés minden, csak nem könnyű.  

De lehet ezt jól csinálni?  Vajon a 21. században is képesek vagyunk úgy élni, ami régen olyan természetes volt? Szerintem igen, de nem mindegy, hogyan. Hat pontban összegeztem azokat a tanulságokat, amikre a többgenerációs családi élet megtanított az évek folyamán. Azt azonban leszögezném, hogy ahány család, annyi szokás, minden probléma egyéni variációkban jelentkezik, így az alább említett megfigyelések, tanulságok is szubjektívek.

1. Határok/szerepek tisztázása (mielőbb)!

Ahhoz, hogy a békés együttélés kereti megvalósuljanak, talán az egyik legfontosabb teendő a határok tisztázása. Kinek mi a területe, szerepe, helye, mibe szólhat bele? Talán azt gondolod, evidens, de az évek nekem is megmutatták, hogy egyáltalán nem. Problémák ezrei keletkezhetnek abból a tisztázatlan, evidensnek tűnő kérdésből, hogy pontosan ki is tekinti magát családfőnek. Az idősebb generáció gyakran még gyerekként kezeli a már felnőtt utódait, így előfordulhat, hogy akár tudat nélkül igenis ragaszkodik a már évtizedes, megszokott családfőszerephez, annak ellenére, hogy a stafétabot értelemszerűen a középső generációnak járna. A kulcs tehát: szereposztás.   

2. Közösen kialakított rend (mielőbb)!

Most jön a második, legnehezebb rész: a szabályok definiálása és azok betartása. Már most katonás rendnek tűnik az egész, de ha egy sokfős családon belül akár 50 évnyi különbségek is vannak, úgy gondolom, a későbbi félreértések elkerülése végett érdemes a mindenki számára elfogadható együttélési szabályokat tisztázni. A közös élet kereteiről, sarokpontjairól egyszerűen beszélni kell! Fürdőszobahasználat, reggeli rádióbekapcsolás, kutyasétáltatás, mosogatás, főzés, bevásárlás: csak pár abból a sok ezer botrányforrásból, ami a békés családi együttélést megzavarhatja.

3. Magánszféra!

Tiszteletben. Tartani. Elemi szabály. Egy kis távolság még a legszorosabb emberi kapcsolatoknak is jót tesz.

4. Kommunikáció, avagy megérteni egymást, nem csak meghallgatni!

Tudom, hogy létezik az a pont, amikor az ember már szinte csak arra tud koncentrálni, hogy a másik mit csinál rosszul. Rosszul keni a zsemlét, már megint nem dobta ki a joghurtos poharat, nem zárta be rendesen a kenyeres zacskót, kőkemény lett a reggelink – stb. Ekkor ugyan létrejön egyfajta „kommunikáció”, de nem megfelelő módon, és nem is megfelelő megértéssel – inkább csak elfojtott indulatokkal. Na, ezt kell elkerülni! A tüskéket. Nyílt, higgadt kommunikációval és megértéssel lehet csak a nem működő, berögzült szokásokat és automatizmusokat korrigálni, hogy a ki nem mondott sérelmek végül ne egy atomrobbanásként törjenek elő és keserítsék meg a családi légkört.

5. Kompromisszumkötés, tolerancia, csapatmunka!

Jó nagy adag leckét kaptam az élettől abból, hogy az alkalmazkodás néha mennyire nem könnyű. Mindenkinek más a napi rutinja; van, aki pacsirta, más meg éjjeli bagoly. Egy picit mindegyik félnek engedni kell, máshogy szerintem nem megy. Kell a konszenzus, a balansz, hogy mindenki ugyanannyit toleráljon, ugyanannyit „engedjen”.

6. Családi énidő

Végül ne felejtsük el azt sem, hogy attól még, hogy egy háztartásban él a család, az még nem jelenti azt, hogy nem kellene ugyanolyan figyelmet fordítani a közös programokra!

Ajánljuk még:

APRÓ SZERTARTÁSAINK, MELYEK ÖSSZETARTJÁK A CSALÁDOT

BUMERÁNGGYEREKEK A MAMAHOTELBEN – ÉLET FELNŐTTKÉNT A SZÜLŐI HÁZBAN

VÉRSÓGOR, APATÁRS, ÁNGYÓKA – KINEK KI A KICSODÁJA?

Borítókép: Ács-Fehér Kinga